A levezetés kedvéért különítsünk el három dolgot:
1) politika
2) szakpolitika
3) hőbörgés.
A demokrácia lefordítve a nép (démosz) uralkodását (kratein) jelenti. Érdekesség, hogy ennek a fő gyengéit már Platón észrevette, és ennek megfelelően a demokráciát államelméletében a hibás államformák közé sorolja. Miért? Leginkább azért, mert a nép könnyen felhergelhető és majd’ minden hülyeségre rávehető. Platón ideális államformája az arisztokrácia, a tanult és jellemes kevesek uralma. Amely persze aztán szinte mindenütt átcsúszik a türanniszba vagy az oligarchiába.
Ezek a dilemmák a mai napig fennállnak, és kiváló példa ennek megfigyelésére a “miért nem kaszáltatja le rendesen Karigeri a füvet Budapesten” vita, pontosabban flame.
A probléma mindenki számára ismert. Budapesten
1) sokan (százezrek is akár) szenvednek szezonban a parlagfűtől
2) minden budapesti szenved nyáron a kánikulától.
3) azonban rengeteg budapesti (és a budapestiek életébe belepofázó vidéki) szeretne szépen lekaszált, nett gyepeket látni
4) ugyanezen budapestiek szeretnék a nett, manikűrözött pázsiton a kutyáját apportíroztatni, illetve defekíroztatni
A probléma megoldására irányuló diskurzusból fájón hiányzik a szakpolitika. Szakpolitika alatt azt értjük, amikor
1) az erőforrások
2) a probléma
3) az emberek igényei
4) az emberek tűrőképessége ismeretében, megfelelő szakmai ismereteket használva meghatározzuk, hogy fogjuk a problémát megoldani.
A fentebb vázolt problémahalmazzal kapcsolatban a helyzet az, hogy a parlagfűre és a kánikulára van megoldás, amely felszínes szakmai tájékozottságom szerint nagyjából az, hogy egészséges, a termőhely viszonyainak megfelelő gyep- és más növénytársulásokat igyekszünk létrehozni. Ezek egyrészt a talaj árnyékolásával, nedvességtartalmának megőrzésével csökkentik a forró felületek számát a városban. Másrész a parlagfű ún. ruderális gyomnövény, vagyis a bolygatott talajon él jól, ahol a talajra igényesebb növények nem tudnak vele versenyezni.
Innentől kezdve nagyjából világos, hogy minél több gondosan megőrzött, természetes vagy a természeteshez hasonló mesterségesen létrehozott termőhely van, annál kevésbé lesz sok parlagfű. Vagyis az orrba-szájba kaszálás helyett inkább arra kell törekedni, hogy minél kevesebb évekre otthagyott építési telek, kifordított, megbolygatott föld legyen. Vagyis ahhoz hogy ne legyen parlagfű, a tulajdonosokat rá kell szorítani arra, hogy a területükön törekedjenek a parlagfűnek kedvező talajviszonyok megszüntetésére és ha lehet akár ideiglenesen is gondoskodjanak másfajta növények telepítéséről. Ahol pedig a tulajdonos az állam és az önkormányzat, ott jó példával kell elöl járni.
Nade akkor miért hőbörög mégis a nép, hogy hülye al-kal-mat-lan Ka-ri-ge-ri, kaszáltassad lefelé a füvet? Ha most átadnám a szót Nagy Gábor barátomnak, ő elég közvetlen hangnemben emlékezne meg a sok lumpen idiótáról, és hát valóban, embertársaink nagy része egyszerű, mint a kapa nyele. Na de mind?
Nem, nem mind. Viszont nem vagyunk hozzászokva a politikához, és összetévesztjük azt a hőbörgéssel. Mint láttuk fentebb a probléma részét képezi az, hogy a kánikula és a parlagfű leküzdése mellett kéne manikűrözött gyep, ahova a gudurgyát is odaszaratnánk. Ezek ellentmondó követelmények. A politika az, amikor valamilyen politikai tényező (pl. a megválasztott főpolgármester) igyekszik keresztülnyomni a választókon, hogy kedves választók, az a helyzet, hogy ha nem akarunk hőgutát kapni vagy kiköhögni a kislábujjunk bütykét is az allergiától, akkor bizony a manikűrözött gyepet el kell engedni. Esetleg elmondhatja, hogy a gazmezőnek gondolt izét komoly agrármérnökök és kertészek figyelik, ha kell gondozzák, és minden rendben van velük, csak még nem szoktuk meg őket.
És akkor itt jönnek a nehezítő tényezők:
A magyar kuruckodni szeret, és az ilyen aufklérista okoskodások ellen azonnal hátsó lábra állva prüszkölni kezd. Hirtelen ügyvédek, orvosok, kőfaragók és balett-táncosok válnak rét-legelő szakmérnökké és magyarázzák meg hogy azok nem méhlegelők, lófasz tudomány van ezekben (Sanyikám…) egyszerűen basznak ezek kaszálni, bezzeg Tarlós, az kaszáltatott. Ja, meg vett két tucat túltárolt ócska metrót, amit a fehéroroszok se vettek át akkora halom ganyé az összes.
A magyar nincs hozzászokva, hogy nem jár minden. Egyszerre akar házaséletet élni és szűznek maradni. Ne legyen parlagfű, kánikula, hőgutát kapott kiégett gyep, viszont legyen minden kaszálva. És a kislutyujt is lehessen ott futtatni. Viszont a más kutyája ne szarjon oda. Na ja, itt utoljára Bokros Lajos merte azt mondani, hogy fájni fog. Mindenki más azóta is egyszerre ígér kolbászból kerítést, toronyórát lánccal, dévaj műlovarnőket, tejjel-mézzel folyó Kánaánt és hasonlókat. Egyszerűen annyira hozzászoktunk a gyereknek nézéshez, hogy nem tudunk mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy dönteni kell. Pedig minden szülő eljut oda a gyerek viszonylag fiatal korában, hogy vagy fagyi vagy vattacukor, mert tudja, hogy ha mindkettőt kap a gyerek, annak 1) a sok cukron éjfélig őrjöngő gyerek 2) hányás-hasmenés lesz a vége. Nem vesszük észre, hogy neveletlen hülyegyerekként toporzékolva szidjuk az al-kal-mat-lan Karigerit, mert nem ad egyszerre hűvös és manikűrözött parkokat.
Miután épp tizenöt éve mutatják meg Orbánék, hogy inkompetens, lopós szarháziak, még mindig ahhoz van szokva a magyar közvélemény, hogy ha valami balos (bár Karácsony már jó ideje centrista, a baloldaliságot kiszervezte a környezetében levő balosoknak) politikus talál ki valamit, akkor azonnal inkompetenciát kiáltunk. Miért? Mert lassan tizenöt éve nyomja a propaganda, hogy a kormányzás egyetlen helyes eszköze a két marokra fogott duzzadó hímvessző, amelyet minden probléma felett jól megsuhogtatva a probléma majd megoldódik. Ezért aztán ha valaki a probléma felmerülésekor nem a faszát, hanem az eszét veszi elő vagy (irgalom atyja ne hagyj el!) kiderül, hogy nincs is neki fasza, akkor a legértelmesebb magyar is reflexből arra gondol, hogy itt nem is történik rendes problémamegoldás. Nincs semmi elrendelve, nincs operatív törzs, főmegbízotti megtekintés, nem is érnek Sanyikám ezek semmit, akkor inkább maradjon Orbán.
Ezért aztán érdemes néha a tükör elé állni, és megkérdezni az ott látható arcot, hogy te figyelj, te most hőbörögsz, vagy esetleg megpróbálod az eszed használni? Ha az utóbbi, akkor viszont gyorsan tegyük el a másik eszközt.
