Az előző posztban írtuk, hogy Vona Gábor előtt nagy feladat áll, melnyek megoldása esetén benevezhetne a miniszterelnöki címre. Kicsit elnagyoltuk, hogy mi ez a nagy feladat, úgyhogy most egy kicsit áttekintjük, hogy mi is az a Jobbik és mit kellene vele tennie.
A Jobbikhoz hasonló radikális jobboldali (és gyakran fasisztává váló) pártok egyik fő tartóoszlopa a sok kisegzisztencia. Vagyis az olyan, jellemzően vidéki településeken élő, a társadalom privilegizált többségéhez (Magyarországon: nem cigány) tartozó emberek, akiknek van valamijük és ezt a valamit van mitől félteni. Ez a kis vagyon lehet 30-40 hold föld, egy fodrászat, bolt, autószerviz, egy régi német busz amivel szerződéses járatokat bonyolít a gazdája, egy jó ügyészi, bírói hivatal, egy nőgyógyászati vagy ügyvédi praxis, nagyon sok minden.
Ezek a vagyonok kevesek ahhoz, hogy akár a megye életében a gazdájuk meghatározó szerepet játsszon, de ilyen kicsi, de azért jó egzisztenciából nagyon sok van. Százötven éve még a megyegyűlésben osztották az észt, és azóta is mindig van valamilyen politikai képviseletük, hol kisgazdapárt, hol az MSZMP “erős vidéki vonala” néven.
Ennek a rétegnek az alapélménye a félelem,
és ezért a reakciósságig menően konzervatív. A mi dolgunkat Pestről/Brüsszelből/bárhonnan csak ne mondja meg senki, mert a végén még elveszik a földet/boltot/praxist. És igazuk is van, hiszen minden hatalom el akar tőlük venni valamit.
Azzal, hogy vidékről elvitték előbb a zsidókat, aztán a svábokat, majd végül az előző kettővel lassan integrálódó parasztpolgárságot (a kulákokat) nagyon fontos folyamat szakadt meg a magyar vidéken. Ezzel a fajta konzervatívsággal, amit a vidéki kisegzisztenciák képviselnek, ugyanis semmi baj nincs, ha szép lassan polgárosodik és megjelenik a vaskalaposság mellett egyfajta polgári szellemiség, a helyi közösség fejlesztésének igénye. Na ezt irtották ki, szerencsére csak majdnem teljesen.
Polgárosodás hiányában viszont marad a félelem és az az igény, hogy álljunk össze a bikák szarvával kifelé, mert kint farkasok vannak.
Ebből talán már látszik, hogy a Fidesz és a Jobbik miért áll olyan komoly harcban egymással.
Mindkettő hasonló dolgokat árul a politikai piacon. Azzal a különbséggel, hogy a Fidesz nagyon sok pénzért kifejlesztett egy olyan terméket, ahol a választónak már nem azt a pár hold földet vagy fodrászüzletet kell féltenie (hiszen amit a fidesz nem vett el, azt alapvetően hagyja működni, még ha a körülmények egyébként pocsékak is) hanem egyenesen az életet, egy gonosz, absztrakt ellenségtől.
Ez egyébként a fasizálódás első lépése, amikor az addig csak keményfejű, nyakas nemzeti párt egyszercsak elkezdi a választói félelmeit fókuszálni és agresszióvá alakítani. Érdekes módon tehát a Jobbik van tele teli szájjal zsidózó-cigányozó karakterekkel, mégis a Fidesz az a párt, amelyik inkább fasizálódik. A teli szájjal zsidózás-cigányozás ugyanis alig jelent valami különbséget, a helyi Fidesz vezető is általában pont olyan rasszista, mint a Jobbikos, csak rászóltak, hogy ne mondja ki.
Vannak azonban a Jobbiknak erősségei
Az egyik az, hogy a legtöbb vidéki Jobbikos vezető egyáltalán nem a Toroczkai-OMZ (Orosz Mihály Zoltán) vonalról ismert rasszista elmebeteg. Persze van bőven ilyen is, nem akarom azt mondani, hogy a Jobbik egy babahintőrpor-illatú párt.
Viszont ha megnézzük azokat a helyeket, ahol eddig a Jobbik hatalmat kapott, akkor találunk olyan példákat, ahol a rettegett pogromok és hasonlók helyett alapvetően “józan paraszti ésszel” vezetik a várost (ld. pl. Dobó Zoltán Tapolcáját) mindenképpen sokkal jobban és tisztességesebben, mint a leváltott régi vezetés. Pont Dobó egyébként jó illusztrációja annak a típusnak, akiről beszélni akarok. A vele készült interjúban előkerül a Szent Korona-tan, meg még néhány ezoterikus magyarkodás, az alpolgármesterének meg állítólag van Vér és Becsület tetoválása.
És akkor mi van?
– teszik fel a kérdést választók tízezrei, akik nem cigány- zsidó- vagy menekültkérdésben mennek el szavazni, hanem mondjuk Tapolcán megválasztanak egy jó kiállású, határozott, elég fiatal pasast polgármesternek, mert megígéri, hogy felszámolja a kuplerájt, amit a Fidesz csinált.
Ilyen jó kiállású, határozott, elég fiatal pasasból van sok a Jobbiknak, akiknek mindnek van valamilyen kicsi egzisztenciája (Dobó pl. közös képviselő céget vitt mielőtt polgármester lett volna) és teljesen természetesen vegyülnek a szavazóbázisukkal, beszélik a nyelvüket, értik az igényeiket. Szókimondó, és tőle nem a migráncsozást és nem is a gyűlölt politikai korrekt vakítást hallják, hanem valós problémákra adott érdemi(-nek tűnő) válaszokat.
A Jobbik feladata ezeknek az embereknek a helyzetbe hozatala.
Ellentétben ugyanis a Fidesszel, nincsenek rászorulva a migráncsozásra, azt épp hogy csak a nép természetesen meglevő xenofóbiája szintjéig kell vinniük. Itt jön hátrányként viszont az, hogy kezdő népszerűségüket viszont neonáci dolgokkal alapozták meg, ami mostmár így, hogy nincs rá szükségük, felejtenének, azokkal a tagokkal együtt, akik képesek kiszavazni a tehetségeknek járó ösztöndíj névsorából valakit a cigány hangzású neve miatt.
Ettől már csak azért is el kell fordulni, mert a külföldi partnerek előtt sem nagyon vállalható a náculás. Azt a füvet szívó zágrábi értelmiségi kispárttól se várja el senki, hogy szeresse a szerbeket. Közép-Európában mindenki utál mindenkit (egyébként azért, mert már Franciaországnyi távolságból is nagyon nehéz megmondani, hogy akkor most pontosan mi is a különbség a románok és a bolgárok, a szlovákok és a magyarok között). De ezt el tudja fogadni a nemzetközi közösség. Azt, hogy zsidózás és apartheid legyen, azt már nem.
A cukiságkampány viszont nem megoldás
Ugyanis elriasztja azokat a szavazókat, aki a “keményen odacsapás” imidzsére jöttek a párthoz, és azokat is, akik hülye módon tényleg mindenféle gárdákban és osztagokban látják a helyzet megoldását. Ráadásul hiteltelen is, akárhány kutyakölyökkel is fényképezik le Vona Gábort, ez kevés.
Vona Gábor politikusi feladata abban áll, hogy újraszervezze a kisgazda bázist, amelyben persze, mindig lesznek ordas eszmék, de azokat vissza lehet szorítani, olyan mértékre, ahol tünetmentesek, napi ötven egység inzulinnal szinten tarthatók.
Van ugyanis a magyar vidéknek pont elég gondja ahhoz, hogy arra megoldást ígérve politikai sikert lehessen elérni. Nincs orvos, nincs tanár, nincs munka. Van viszont helyi orvos, ügyvéd, közös képviselő, területi képviselő, stb. aki meg szívesen venne részt valami hozzá hasonlókból álló pártban.
Ha ez a párt “országos párt” vagyis tudható, hogy Pesten és a nemzetközi életben is jegyzik, és pártként országos ideológiát tud csinálni a helyi megoldásokból, akkor nagyon nagy esélye van a sikerre. Hogy mekkora, azt jól mutatják a Fidesz egyre keményebb támadásai. Ugyanis nem taknyos kölykökről vagy pesti ficsúrokról van szó, hanem olyan emberekről, akikre minden további nélkül lehet vidéken szavazni. A doktor úr, Zoli aki a városban dolgoik a hogyishívjáknál kisfőnök, satöbbi.
Szikével, finoman, határozottan
Ehhez azonban Vonának szépen egyenként félre kell állítani a vérnácikat, és az orosz vonalat vivőket. Ez mindkettő hatalmas politikai áldozat, és nem lehet csak úgy “holnaptól akkor nem vagyunk nácik és nem kokettálunk Putyinnal” módon véghezvinni.
Pontos, határozott politikai műveletek kellenek hozzá. Vérnáci karaktereknek kell bejelenteni, hogy elegük van, de ezt úgy hogy addigra már ők ne érdekeljék a tagságot. Megfontoltan kell parkolópályára tenni embereket, akik ott majd feledésbe merülnek. Határozottan, egy mozdulattal ki kell nyírni azokat, akiket ki lehet. Helyzetbe kell hozni új embereket, akik ambiciózusan elkezdenek bizonyítani és olyan embereket kinyírni, akikhez mi nem nyúlhatunk. Röviden és magyarul: el kell végezni egy Lázár János-tanfolyamot.
Ezek leírva marha egyszerű dolgok, de egy pártot kell az alapoktól újra összerakni hozzá, emberek hiedelmeivel, érzékenységével kell foglalkozni, mindezt ráadásul úgy, hogy minden hozzányúlás nélkül, semmit sem kockáztatva, mostani szalonnácikat megtartva is bejut egy bőséges frakció ezzel a mostani szöveggel, ezekkel a mostani emberekkel.
Úgy tűnik, Vona többet akar. Nem nagy dolog, egyszerűen kockára kell tenni mindent, és összehozni a vidéki Magyarországot egy törékeny szövetségbe a várossal. Én nem tudom Vona mekkora politikusnak tartja magát, mindenesetre intő jel, hogy ez a művelet legutóbb Deák Ferencnek sikerült…
