Mielőtt rátérünk a vis maiorra, ismerkedjünk meg egy másik római jogi regulával, amely sokkal fontosabb és sokkal gyakoribb a vis maior-nál. Sőt, ez társadalmunk egyik alapja.

Így szól: pacta sunt servanda.

Nyers fordításban: a szerződések azért vannak, hogy teljesítsük őket. Egyszerűbben: a szerződéseket teljesíteni kell. Komoly ember (latinul: bonus et diligens pater familias, magyarul: a jó gazda) nem próbál meg kibújni a szerződéses kötelezettségei alól. A szerződések teljesítésébe vetett hit adja a gazdaság gerincét. Az a hit, hogy ha kezet fogtunk vagy szerződést írtunk alá, ha emailt írtunk, hogy jöjjön falazni kedves mester, elfogadom az árajánlatot, ha rányomunk a “Feltételeket elolvastam és megrendelem gombra” akkor Nyers fordításban: a szerződések azért vannak, hogy teljesítsük őket. Egyszerűbben: a szerződéseket teljesíteni kell. Komoly ember (latinul: bonus et diligens pater familias, magyarul: a jó gazda) nem próbál meg kibújni a szerződéses kötelezettségei alól. A szerződések teljesítésébe vetett hit adja a gazdaság gerincét. Az a hit, hogy ha kezet fogtunk vagy szerződést írtunk alá, ha emailt írtunk, hogy jöjjön falazni kedves mester, elfogadom az árajánlatot, ha rányomunk a “Feltételeket elolvastam és megrendelem gombra” akkor kötelem keletkezik.

Ez a köznyelvben ritkák használt szavunk, a kötelem, valójában nagyon sokat jelent nekünk. Azt jelenti, hogy amit vállaltunk, teljesítjük, és olyat nem vállalunk, amiről tudjuk, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni. Egy-egy teljesített kötelem száz másik kötelmet tart a vállán. Ha én kifizetem a falazást a kőművesnek, a kőműves be tudja íratni a gyereket karatéra, a karateedző tud venni új ruhát, a ruhaboltos kifestet, a festő…így tovább. A másik oldalon, ha megcsinálják nálam a falat, jöhet a festő, aztán a burkoló és így tovább. Ezek a láncok és hálók adják a társadalom egyik legfontosabb szövetét. Minden nem teljesített szerződés feltépi ezt a kötelmet.

Mi a vis maior?

Szó szerint: nagyobb erő. Olyan esemény, amelyre

1. nem lehetett a legnagyobb gondosság mellett sem számítani,
2. objektíve lehetetlenné vagy aránytalanul nehézzé teszi a szerződés teljesítését.

Mindkét ismérvet érdemes megvizsgálni.

Például egy olyan városban, ahol nyaranta van 8-10 tornádó, mondjuk a hűtőház nem nagyon tud arra hivatkozni, hogy tornádó volt és ezért nem szállítja a hentesárut. Ahol ennyire gyakori a tornádó, legyen betonból a hűtőház és legyen egy aggregát, ami 48 órán át képes ellátni árammal a hűtőberendezéseket. Itt vis maior az a szupertornádó, amire még ott se számítanak. Ugyanakkor egy magyar hűtőházat megtépázó tornádó simán lehet vis maior. Az tehát, hogy mire lehetett számítani és mire nem, az egyedi vizsgálat tárgya.

Az objektív ellehetetlenülés ugyanilyen fontos. Az ugyanis, hogy a szolgáltatás teljesítése nehezebb lesz, netán a profit eltűnik és még ráfizetéses is lesz az üzlet, az nem ad okot vis maior megállapítására. Vis maior az az esemény, amikor egy szolgáltatás (vagy egy adott vállalkozás vagy magánember szolgáltatásainak összessége) válik lehetetlenné. Vagyis vagy az van, hogy a kötelezett objektíve nem tud szállítani/teljesíteni, vagy ha az első három embernek szállít/teljesít, akkor a többinek nem fog tudni.

Bizonyára sokak jogérzéke azt súgja: de hiszen ez a csőd! A cég nem tud fizetni, nem tudja szerződéseit teljesíteni. Ilyenkor vagy megpróbálják megmenteni, fizetési kötelezettségeire haladékot kap és gatyába rázzák a működését (ez az ún. csődeljárás) vagy bezárják és a meglevő vagyont a hitelezők között törvényben előírt módon szétosztják (ez a felszámolás).

Bizony a vis maior akkor van, ha a rendkívüli esemény miatt a kötelem valamelyik szereplője olyan helyzetbe kerül, mintha csődbe ment volna. Csak itt nem a csődeljárás szabályait alkalmazzák, hanem lehet azt mondani, hogy ezt a szerződést most a vis maior miatt nem teljesítem.

A fenti példából láthatjuk, hogy miért bánnak csínján a bíróságok a vis maior megállapításával. Egy büntetlenül kieső kötelem láncreakciókat indít el több irányba is, egyre több vállalkozásnak az lesz a vis maior, hogy ő ugyan működne, de egyszerűen nem jön be a pénz, nem tud nyersanyagot rendelni.

Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában hitelgarancia-programokat indítottak és még fognak is indítani (reméljük nálunk is). Ezek azt a célt szolgálják a gazdasági életben, mint a maszkok és a távolságtartás a járványellenes küzdelemben. Meg kell állítani a ragály terjedését. Vagyis ne essen vállalkozás annak áldozatul, hogy ő működne, de mivel nem jönnek be a bevételek (szaknyelven: a kintlevőségek arányának megemelkedése miatt likviditási problémái lesznek) nincs pénze “pörgetni” az üzletet. Ilyenkor természetes, hogy a banktól kér pénzt, de a bank vagy nem ad, vagy a fél életét kéri zálogba és nagyon magas kamatot köt ki, hiszen teljesen bizonytalan, hogy csődbe megy, vagy sem. Ezért mondja azt az állam, hogy X euróig a KKV hitelét garantálom, tessék szépen neki normál feltételek mellett hitelt adni.

Ebből talán látszik, hogy gazdasági ügyekben is dolgozó ügyvédként miért nem tartom a törlesztési moratóriumot jó ötletnek. Önmagában ugyanis ez csak pár napra, esetleg hétre halasztja el a bajt. Ugyanis a gazdaságnak nem arra van szüksége, hogy a lejáró hiteleket ne kelljen megfizetni, hanem arra, hogy azokat legyen miből megfizetni, és menjnen ki új hitel. Ezt 2020. április 6. hétfőn írom. Elég biztos vagyok abban, hogy nagyon hamarosan valamiféle hitelgarancia-programot nálunk is be fognak jelenteni. Ezzel persze van egy “kis” gond. Rengeteg pénzbe kerül. Annyi pénzbe, amennyi pénze a magyar államnak nincs, legalábbis nem anélkül, hogy súlyosan befékezné a gazdaság más területeit. Ezért az EU támogatásától nagyban függünk az ilyen döntések meghozatala során. Az EU ezért “engedte el” az államadósságra és a költségvetési hiányra vonatkozó korlátozásokat, hogy a tagállamok tudjanak maguk a hitelpiacon pénzhez jutni és a gazdaság tőkeigényét garantálni. Alighanem további hasonló döntések is várhatók, bár ehhez az EU-nak alapvető politikai kérdéseket kell tisztázni. Hogy mik ezek a kérdések, arról pár napja a közéleti kérdésekkel foglalkozó FB oldalamon, a Diétás Magyar Múzsán írtam jegyzetet. De térjünk vissza a vis maiorhoz!

Vis maior helyzet-e a koronavírus-járvány?

Jogi szempontból a válasz az, hogy valószínűleg nem. Lehetetlenné elég kevés szolgáltatást tesz. Nem értek ugyan egyet vele, de a jelenlegi magyar jog azt mondja, hogy még az olyan közeli testi érintkezéssel járó munka, mint a fodrászat is végezhető. Ez persze ellentétes azzal, hogy az iskola és a bíróság meg zárva van, és a tisztifőorvos tájékoztatása szerint minden nyolcadik fertőzött orvos vagy ápoló.

A helyzet tehát nagyon nehéz, ugyanakkor számos vállalkozás alkalmazkodik. A budapesti éttermek áttértek futárkodásra, boldog-boldogtalan futárkodik. Irodámba és rendőrségre biciklizés közben láttam már Wolt- és Netpincér-futárt Pinarello versenyparipán (a viszonyítás kedvéért: a kínai hamisítvány “Chinarello” bringák mennek 300.000.- Ft. körül). A kínai boltosok beszedték a piát a kirakatból és kirakták a helyére a Domestost, a pénztárnál a legénybúcsúzó angoloknak kirakott óriási óvszer- és síkosító stand helyén most kézfertőtlenítő, maszk, gumikesztyű van kitéve. De pörögnek a kiskereskedelmi láncok is.

Más boltoknak, vállalkozásoknak viszont nehezebb a dolga. Olyan is van, aki momentán jobban jár anyagilag azzal, ha bezár, elküldi az alkalmazottat és nem veri magát adósságokba.

Összességében azonban az országban általánosan az én jogi álláspontom szerint (ami egy jogi álláspont a sokból) nincs vis maior helyzet. Nagyon nehéz helyzet van, amely az egész gazdaságra kiható csődhullámmal fenyeget, és az viszont már lehet vis maior helyzet.

Mi a teendő?

Az ország gazdaságának jogi és pénzügyi segítséget kell nyújtani. A járulékszabályok könnyítése fontos lépés. Nagyon fontos lenne azonban pontos számításokon alapuló olyan jogszabály meghozatalára, amely fizetéscsökkentést enged határozott időre. Meg kellene akadályozni azt, hogy az emberek tömegesen veszítsék el az állásukat, mert az így kieső fizetések a fogyasztást fogják drasztikusan csökkenteni, az pedig ún. deflációs spirált okozhat, vagyis ahogy mindenki egyre kevesebbet fogyaszt, összerogyhat a gazdaság.

Fontos lenne, hogy az elkerülhetetlen lassulás rendezetten történjen meg, a járulékok könnyítését és a törlesztési moratóriumot össze kellene hangolni a fizetések időleges csökkentésével, hogy mindenkinek legyen biztos jövőképe a következő néhány hónapra. Ezzel lenne megelőzhető az, hogy tömegek váltsanak még inkább vészüzemmódba, alávágva ezzel a magyar gazdaságnak.

Konklúzió

Sajnos azt kell mondanom, hogy a helyzet professzionális kezelése a magyar jogalkotó részéről illúzió. Bizonyosan lesz mentőcsomag és valószínűleg sok minden fog ott visszaköszönni abból, amit itt most leírtam. De az is bizonyos, látva például a peres eljárások határidőinek, körülményeinek szégyenteljesen dilettáns kezelését, hogy rengeteg nyitott kérdés fog maradni. Az is biztos, hogy tele lesz olyan értelmetlen, népszerűség-hajhász intézkedésekkel, mint az, hogy a kijárási korlátozás kellős közepén elengedték a parkolási díjakat. Szintén soronként olvasva kell majd benne keresni mindenféle politikai stikliket.

Ha most valaki arra gondol, hogy kihasználja ezt a helyzetet egy kis nyomásgyakorlásra, esetlege megpróbál pár havi bérleti díjtól megszabadulni, persze megteheti. Azonban gondoljunk arra, hogy a jó megoldás nem ez. A jó megoldás, minden tartós jogviszonyban az, hogy áttekintjük egymás érdekeit és látni fogjuk, hogy azok jó része közös érdek. Ezeket szem előtt tartva konstruktívan, kölcsönösen egymásnak engedményt téve segítjük át magunkat a nehéz időszakon, és minél kevésbé megyünk az amatőr és enyves kezű magyar állam közelébe. Ne feledjük: ez ugyanaz az államapparátus, amelyiktől békeidőben nem vennénk használt autót.

És végül egy figyelmeztetés:

Nem tudom biztosan, hogy majd ha a magyar bíróság elé tömegesen kerülnek “vis maior” miatt felmondott szerződések, a magyar bíróság mit fog dönteni. Elmondom, amit biztosan tudok: a magyar bíróság polgári szakágát tönkretették egy pocsék eljárási kódex-szel. Reflexből a magyar bíróság azzal védekezik, hogy formai hibákra hivatkozva pattint le amit csak le tud. A bírók a gyakorlati kérdéseikre a jogalkotótól és saját vezetésüktől nem kapnak világos válaszokat. A bíróságokon belül házi jogértlemezések, emailben küldözgetett állásfoglalások és iratminták keringenek. Jogbizonytalanság van, ettől a bírák idegbajosak, pervezetési hibákat vétenek, amitől az ügyvédek idegbajosak. Nagyon visszaszorult a tárgyalóban a kollegiális légkör, ahol három jogász (bíró, fel- és alperesi ügyvéd) megbeszéli, hogy kellene mennie a pernek. Ez még inkább így lesz, ha a mostani kényszerszünet után a bíróság újra kinyit majd.

Amikor az előző “vis maiornak” tekintett helyzet, a forint hirtelen bezuhanása okán a devizahitelesek viszonylag egyszerű kérdéseire kellett válaszolni a bíróságnak, emlékszünk mi történt. A magyar bírósági rendszer azóta egyrészt rosszabb állapotban van, másrészt még nagyobb politikai nyomás nehezedik rá, mint akkor. Rutinszerűen veszik politikusok a bátorságot, hogy közhatalmi szereplőként mondják meg, hogy szerintük a bíróságnak mit kéne döntenie. Naponta próbálják új jogszabályokkal terelni a bíróságot a kívánt irányba, tönkretéve ezzel a jogrendszert.

Aki tehát arra bazíroz, hogy majd a bíróság neki ad igazat, gondolja végig, hogy akar-e pereskedni. Mert ahogy a devizahiteles ügyek idején is, most is jönnek majd a törvények egymás után, az alkotmánybírósági és eu-s ítéletek, és mindenki kapkodja majd a fejét, hogy akkor most mi is az a magyar jog, amelyhez viszonylag egyszerű kötelmi jogi kérdéseket mérni kellene? (mi az elszámolás pénzneme? mi az elszámolás árfolyama? elszámolható-e magyar bank által, Magyarországon, magyar fogyasztónak nyújtott szolgáltatás svájci frankban? Fel lehet-e mondani vis maior miatt szerződést?)

Mindenkinek az érdekét az szolgálja, és az a jogszerű megoldás, ha a Ptk-t nem a vis maiornál, hanem a jóhiszemű együttműködés alapelvénél és az elvárhatóságnál (Ptk. 1:3-1:5 §§) lapozgatjuk. Tanuljunk meg egymásban bízni, és akkor nem kell a bíróság bizonytalan ítéletében.Mindenkinek az érdekét az szolgálja, és az a jogszerű megoldás, ha a Ptk-t nem a vis maiornál, hanem a jóhiszemű együttműködés alapelvénél és az elvárhatóságnál (Ptk. 1:3-1:5 §§) lapozgatjuk. Tanuljunk meg egymásban bízni, és akkor nem kell a bíróság bizonytalan ítéletében. Tárgyaljunk, állapodjunk meg, foglaljuk írásba. Ha nem megy, kérjünk hozzá szakszerű segítséget. Beszéljünk a könyvelőnkkel, beszéljünk az ügyvédünkkel.

Soraimat II. Erzsébet angol királynő szavaival zárom, saját nem mű, de talán használható fordításomban.

“Together we are tackling this disease, and I want to reassure you that if we remain united and resolute, then we will overcome it. I hope in the years to come everyone will be able to take pride in how they responded to this challenge, and those who come after us will say the Britons of this generation were as strong as any, that the attributes of self-discipline, of quiet, good-humored resolve, and of fellow feeling still characterize this country. The pride in who we are is not a part of our past, it defines our present and our future.”

Együtt leküzdjük ezt a betegséget, és biztosítom önöket, ha egységesek és elszántak maradunk, le fogjuk győzni. Remélem, hogy az eljövendő években mindenki büszke lehet majd arra, ahogy erre a kihívásra válaszolt és az utánunk jövők elmondják majd: a briteknek ez a generációja oly erős volt (nem volt gyengébb) mint a többi, hogy az önfegyelem, a csendes, jó kedélyű kitartás és a bajtársiasság érzése még mindig jellemzi ezt az országot. Büszkeségünk arra, akik vagyunk, nem a múltunk része, ez határozza meg jelenünket és jövőnket.

Angliában jelenleg nagyságrendekkel többen betegek és haltak meg, mint Magyarországon. Ismerve valamennyire az angol jogot (adtak róla egy diplomát) biztosíthatok mindenkit, hogy az angol bíró elkerekedett szemmel fog nézni bárkire, aki abban az országban, ahol szanaszéjjel bombázták a németek a fővárost és az ipart, vis maiorra (az angol jogban: force majeur) fog hivatkozni.

Ugye, mi vagyunk annyira fasza gyerekek, mint az angolok? Sajnos Puskás Öcsi már nem él, pedig érdemes lenne megkérdezni, hogy 1953. november 25-én, amikor Magyarországon épp padlást söpörtek és ÁVÓ-sok vadásztak az emberekre, akart-e a meccs előtt vis maiorra hivatkozni…