Soroznak-e az ukránok?
Igen. Már a nyáron megszülettek azok a jogszabályok, amelyek megteremtik a jogi lehetőséget erre. Ilyen szempontból Magyarország és Ukrajna (és a legtöbb kultúrország) jogrendszere hasonló. Van általános hadkötelezettség és emellett állandó vagy feltételekhez kötött sorkötelezettség. A hadkötelezettség azt jelenti, hogy az állampolgár köteles képességeinek megfelelően részt venni a haza védelmében. A sorkötelezettség a fegyveres katonai szolgálatra kötelezést jelenti. Magyarországon ez jelenleg nem állandó, hanem hadiállapot esetén “élesedik”. Illetve ez így nem pontos, mert az Alaptörvény 9. módosítása óta kb. bármikor el tudja rendelni a kormány, és az elrendelés pillanatától kezdve megvannak a feltételei a sorozás alól kibújni igyekvők szankcionálásának…ahogy most Ukrajnában teszik.
Az ukránok tehát egy hónapok óta létező jogi lehetőség alapján megkezdték a hadkiegészítést, az eddigi, jórészt önkéntes alapú behívásokon túl is.
Miért kell sorozni Ukrajnában?
Ennek három oka van:
– a saját veszteségek
– készülődés az orosz offenzíva ellen
– készülődés saját offenzívára
A magyar hírekbe is eljutottak a Bahmut és Szoledar környéki harcok. Ezek egy dombvidéken folynak, amely a (Szeverszkij) Donyec nevű folyó völgyét határolja. Az ilyen harcok lényeges tulajdonsága, hogy a támadás nagyobb veszteséggel jár, mint a védekezés. A védekező haderőnek lehetősége van kiválasztani a terep előnyös pontjait (jellemzően magaslatokat) amelyeket jobb védeni. Ezeket a pontokat meg is tudja erősíteni. Ez az erősítés jelenthet egy sekély gödröt és pár homokzsákot, vagy tartósabb, gerendákból, betonelemekből épített erődítéseket.
Az ilyen erődített pontokon rendszerint valamilyen potensebb fegyver (géppuska, gránátvető) van, amely a magaslati pont által uralt területre lefogó tüzet tud adni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nyílt terepen kell rohanni egy pont felé, amelyből folyamatosan jönnek a golyók/gránátok. Emiatt aztán akár emberek százai is meghalhatnak, ameddig egy-egy ilyen pontot sikerül elfoglalni.
Ez ellen persze lehet tenni, két, immáron bő százéves módszerrel. Az egyik koordinált tüzérségi támogatás, a másik pedig a harckocsik alkalmazása. Van egy harmadik módszer is, a koordinált légitámogatás is, de az eddig az oroszoknak látványosan nem jön össze.
A vártnál lassabb orosz előrenyomulás és a vártnál nagyobb orosz veszteségek fő oka az, hogy egyik módon se tudják hatékonyan támogatni a gyalogságukat. A tüzérségi támogatásuk még úgy-ahogy működik, de ott is az a gond, hogy iszonyat mennyiségű lőszert használnak el, a pontos támogató tűz helyett.
A vége ennek a véres matematika, vagyis az, hogy egyszerűen addig kell rohamozni az ukrán állásokat, ameddig ott elfogy a lőszer. Vagyis legyen több orosz katona mint ukrán puskagolyó.
A véres matematika azonban visszafelé is működik. Hiába kedvezőbb a védekezőállásban lenni, ott is halnak meg emberek. Nagyjából minden 1000 orosz halottra 150-400 ukrán halott kell, hogy jusson. Amiben az ukránok jobbak, az a sebesültek megmentésének aránya, de ettől még a százezres orosz veszteség azt jelenti, hogy az ukrán hadsereg legalább húszezer (de inkább több) halottnál és ötvenezer körüli sebesültnél kell, hogy járjon. (az oroszoknál kevesebb a sebesült, mert aki megsebesül az rendszerint meg is hal)
Az ukrán hadsereg létszáma olyan 700.000 körülire tehető, ami az ország lélekszámához képest nem nagyon sok. Fontosabb ennél, hogy heves harcok ide vagy oda, Bahmut előtt olyan igazi húsdarálót az oroszok nem hoztak létre. Még a nyári szeverodonyecki csata sem volt ennyire intenzív emberveszteség szempontjából. Tehát az ukrán hadvezetésnek most kell először igazán komoly (rövid idő alatt sok halott) veszteséggel számolnia. Ezt pedig tetszik vagy nem, pótolni kell. Gyorsan, hogy mire az oroszok megint összeszedik magukat egy ilyen támadásra, a most besorozott katonák legalább egy hathetes alapképzésen túl legyenek.
A második ok az orosz offenzíva. Nem tudjuk pontosan hol és mikor lesz a következő. Találgatni persze lehet, például elkezdtek feltűnni fehérorosz alakulatjelzéseket viselő katonák a zaporozsjei fronton tegnapi hírek szerint. Biztos csak az, hogy lesz még ilyen offenzíva, és akkor már késő lesz mozgósítani. Ha fenn akarják tartani a véres matematikát, akkor az ukránoknak továbbra is gondoskodnia kell arról, hogy az ukrán katona harcértéke magasabb legyen az oroszénál, ez pedig csak akkor működik, ha a bevetés előtt megfelelően kiképzik és felszerelik.
A harmadik ok az ukrán offenzíva. Az mára világos, hogy az oroszok szeretnének egy konzerválódott sárdagasztást, ahol előbb-utóbb mindenki ráun az ukránok támogatására. A múlt heti ramsteini találkozó azt jelzi, hogy 1) ezt kezdi felismerni az amerikai poltikai elit és 2) erről igyekszik meggyőzni a partnereit is. Ugyanis az oroszok öntökönszúrás-sorozatának egy idő után vége lesz, és kialakítanak valamiféle hatékony(abb) taktikát, amely legalább arra elég lesz, hogy a további megalázó vereségeket elkerüljék. Ennek nyilván ára van, de ára van az ukrán oldalon is.
Tehát az ukránokat fel kell ruházni azzal a képességgel amellyel megtarthatják a kezdeményező szerepet. A tankok és más páncélosok ehhez kellenek. De ehhez kevés az ukrán katona, legalább két okból. Az egyik, hogy ahogy fent írtam, ezek a járművek nem önmagukban hasznosak, hanem kell hozzájuk bőséges gyalogsági támogatás, járművenként akár több tucatnyi lövészkatona, köztük géppuskások, páncéltörő gránátosok, légvédelmi rakétások. A másik ok pedig, hogy az oroszok a mostani front mögött sok helyen védvonalakat építenek, vagyis ha az ukránok támadásba lendülnek, a véres matematika meg fog fordulni.
Ezek azok a tényezők, amelyek szükségessé teszik a sorozást. Nem kell ennek örülni, vagy akár csak ignorálni. Igen, Ukrajnában kemény sorozások lesznek, mert a kiképzési képességeket maximálisan ki kell használni. Vagyis ők nem százezernyi mobikot akarnak, hanem valószínűbb, hogy egy-egy mozgósítási hullámban legfeljebb néhány tízezernyi újoncot, akiket végig lehet nyomni legalább az alapkiképzésen és fel lehet szerelni.
Kérdés, hogy mennyire van ennek magyarellenes éle?
Semennyire.
Na nem azért mert ne lennének kőkemény ukrán nacionalisták. Vannak. De vannak itt fontosabb szempontok.
Kárpátalja egész Ukrajna legkisebb létszámú régiója. Nagy része ritkán lakott hegyvidék. Ahogy az lenni szokott, a hegyvidéki lakosságból jó pár elitalakulat kerül ki, ezek a fiúk jó ideje a harcok sűrűjében vannak, onnan már nemigen fognak sorozni. Na jó de mi a helyzet a magyarokkal? A kárpátaljai magyarok nagyjából százötvenezren vannak (a határtól nagyjából 30 km-es sávban van jelentősebb létszámú magyarság, a hegyek lakossága ezer éve ruszinokból áll…)
A százötvenezer magyarból katonakorú férfi lehet úgy kb 40-50 ezer. Kivétel nélkül mindenki kettős állampolgár, a leginkább érintett huszonévesek rég nincsenek ott. Ehhez képest ott van mondjuk a negyedmilliós Ivano-Frankivszk, a milliós Odessza és Dnyipro, a hétszázezres Lviv, a félmilliós Mykolaiv és még jó pár nagyváros. Majd pont az ország legtávolabb és legkisebb lakosságú régiójában fognak “gyanútlan embereket kocsiba tuszkolni” az ukrán hadkieg emberei. Ráadásul pont abból a társaságból, amelyiknek egyébként megvolt a lehetősége időben eljönni a sorozás elől. Nagyon életszerű.
Nem, ez egyrészt orosz projekció (ők tényleg így soroznak) másrészt pedig egy létező jelenség eltorzítása annak érdekében, hogy az egyik utolsó olyan EU tagállamban, ahol még nem számoltak le az FSZB helyi propagandistáival, még megpróbáljanak pánikot kelteni.
Persze ettől még simán visznek el magyarokat a frontra és fognak is magyarok meghalni a fronton. Mi csak azt választhatjuk meg, hogy mi mit teszünk ebben a helyzetben. Orosz propagandát terjesztünk, vagy megpróbálunk tenni azért, hogy ha már menni kell, a magyar katonán a lehető legjobb bakancs legyen, a szakaszának legyen drónja, amivel szemmel tudja tartani az oroszokat, van-e hordozható generátora, amellyel üzemeltetni tudja a Starlink-telefonját, infrakamerája az éjszakai őrjárathoz.
A háborút megszüntetni nem tudjuk. Jó lenne a béke, de jelenleg nincs esély a béketárgyalásokra. Harc lesz, harc van. Magyarok mennek a frontra. Nekünk, szerencsés magyaroknak pedig – legalábbis szerintem – az a teendőnk, hogy nem pánikolunk, nem rázzuk az öklünket, hanem segítünk a többi magyarnak. A kérdés bonyolult. A válasz nem az.
