A kognitív disszonanciát. Hősiességet, felsőbbrendűséget, keménységet…amelyet holmi gyülevész szláv hadak némi, de azért nem túl nagy erőfeszítéssel megtörtek és robogtak tovább a Birodalom szíve felé. A népirtást, amit a kitörés előtt elkövettek a derék nyilasok és német elvbarátaik, és ami mellett a végsőkig kitartottak, azt nem ünneplik, de csak mert nem szabad.
Azt is tudom, hogy mivel szokás ez ellen tiltakozni, hogy ezek a neonácik az értelmetlen ellenállást ünneplik, amikor már mindenki tudta, hogy a háború elveszett és jobb lett volna kiugrani, mint a románok. Azt, hogy ez ugyanannak a politikai oldalnak a hátországa, amelyik a 23 millió romános mondással jött elő, most hagyjuk is. Merthogy tévedésről van szó, ez igazán az érdekes, és ettől lesz a felvonulás a Várban nemcsak a nácizmus, hanem a magyar haza ellenében is fenntartott hülyeség ünnepe is.
Budapest ostroma ugyanis egy nagyon értelmes, hideg fejjel meghozott áldozat eredménye.
Egy olyan áldozaté, amelyet azért hoztak meg, hogy magyar vér és magyar kulturális értékek feláldozásával német vért és német kulturális érték meneküljön meg.
Albert Kesselring, a Wehrmacht egyik legműveltebb, legjobb tábornoka nyilván a Róma iránt érzett tiszteletből is ürítette ki a várost és adta fel ostrom nélkül. De nyilván azért is, mert tudta, hogy az olasz csizmán Róma alatt lehet jól védekezni, meg Róma fölött, meg utána az Alpokban, ezért elég felesleges Róma ostrománál erőket elpazarolni. Mellékhadszíntéren volt, amelynek a teljes elveszítése esetén is a támadók előtt ott volt az “Alpok-erőd”.
Budapest viszont majdnem a fő csapásirányon feküdt. A Berlinért nyílegyenesen támadók mellett az orosz offenzíva másik fő iránya a Kárpát-medencében vezetett. Ha megnézzük a térképet, azt fogjuk találni, hogy a kelet felől támadóknak előbb a Kárpátokon kell átkelni. Ha ez megvan, jön a Tisza, Szeged, Szolnok, Tokaj, hogy kijussanak az Alföldre, majd következik a Duna.
A Dunán több helyen is át lehet kelni, azonban a Budapest alatti szakaszon vagy mocsár, vagy másfél kiló dinamittal az ellenségre rogyasztható löszfal van a nyugati oldalon. Mögötte pedig dombos, a védőknek kedvező vidék, nagy, széles, egyenes gyors előrenyomulást lehetővé tevő főútvonal nélkül. Nem véletlenül nincs azóta se Somogyországot feltáró vasútvonalunk és autópályánk, pedig nagy szükség lenne rá.
Budapesttől északra hegyek vannak. Aki át akar kelni a Dunán, és onnan folytatni akarja az inváziót, annak szüksége van Budapestre, még berobbantott hidak mellett is. A budai hegyek közül kibújva ugyanis kint van a Kisalföldön és a Balatonnál, van helye a támadó hadseregnek felfejlődni és mindenkit elsöpörve Bécset célba venni.
Budapest nélkül viszont nem lehet az offenzívát folytatni.
Értelmetlen az áldozat? Értelmetlen, ha azt vesszük, hogy így, több mint hetven év távlatából látszik, hogy ezt a háborút legkésőbb 1942-ben a németek elveszítették, 1944-ben pedig már az akkor és ott rendelkezésre álló információkból is tudniuk kellett.
Az okos tábornokok (és a németeknek nagyon sok okos tábornoka volt Kesselringen kívül is, még akkor is, ha sokuk emellett véreskezű háborús bűnös is volt) már nem is a győzelemre gondoltak. Hanem arra, hogy a Sztálin propagandistái által feltüzelt, “alsóbbrendű” szláv hadat feltartsák, amíg lehet, hogy minél több Németország tudja a nyugati szövetségeseknek megadni magát. És elkerülni a nők tömeges megerőszakolását, az Urál mögötti fogolytáborokat. Vagyis a keleti fronton a lehető legtöbb időt kellett nyerni, az oroszokat lassulásra és sok áldozatra kellett kényszeríteni.
A Führer lehet, hogy nem ezért nyilvánította Budapestet Festunggá, de a térkép előtte is ott volt és akkor is, ha ő még a győzelemben hitt, láthatta, hogy ezt a szűk keresztmetszetet érdemes védeni.
Feltűnik, hogy eddig szó sem volt Budapest szépségeiről? Az épületekről, a Városligetről, bármi másról?
Pont erről van szó. Ha volt is német hadvezér, aki szerette Budapestet, ahogy Kesselring szerette Rómát, itt nem lehetett szó feladásról. Magyar földet, magyar épületet, magyar vért kellett áldozni azért, hogy Bécs és Bajoroszág (óriási elvbarátaink, ugye…) megmenekülhessenek.
Az áldozatot tehát hidegvérrel meghozták, és az áldozatnak eredménye is lett. Bécset már nem lőtték porrá, Bajorországba pedig az amerikaiak vonultak be. Budapest pedig füstölgő romhalmazzá vált. Igen, volt közben néhány kiváló faszagyerekség a kitörés körül, ami tán érne is egy emlékművet valami parkban meg évente egy koszorút. Az se volna tán nagyon furcsa, ha németek megünnepelnék azt a csatát, ahol hosszan sikerült feltartani az ellent.
Mi azonban azt ünnepeljünk, hogy parasztáldozat voltunk egy sakktáblán. Büszkén. Vérből. Becsületből.
