Kezdjük a legfontosabbal:
Tényleg szelfiztünk Lendvai Ildikóval, deal with it. Ha Gyurcsánnyal találkozunk, vele is szelfiztünk volna. Ha szerinted ez azt jelenti, hogy akkor dollárbaloldal, olvass Trombit, megérdemled. Esetleg mandineres elemzéseket arról, hogy ha nincs kenyér a boltban, az jó a magyar embereknek, úgyis mindenki kövér.
Essünk túl a másik fő kérdésen:
megdőlt tegnap a NER? Nem. Meg fog attól, hogy az emberek az utcán hangosan kiabálnak? Nem. Kell ettől az utcán kiabálni? Igen.
Térjünk rá az érdemi dolgokra:
Végre egy tüntetés, ahol valakik szereztek néhány tucat megafont és folyamatosan mozgatták a tömeget. Amikor az oktogonnál egy ránézésre kb. másodikos gimnazista csaj belekiabált a tömegbe, hogy “Ismeritek a Kossuthot?” majd elénekelte körülötte pár száz emberrel a Kossuth-nótát, na arra nem számítottam. Meg úgy kb. senki. És jöttek a tömeggel, és valaki megbeszélte velük, hogy úgy 50-100 méterenként kéne ezt csinálni. Soros? Frászt, valaki leült gondolkodni.
Végre egy tüntetés, amit koordináltak más tüntetésekkel. Közben kaptam egy képet a debreceni tüntetés tömegéből fotózva és magán a tüntetésen is elhangzott, hogy országos volt a megmozdulás.
Végre egy tüntetés, ami nem azért van mert viszket és meg kell vakarni. Nincs orbántakaroggy. Naná, a tüntetők jelentős része nem is élt át másféle politikai berendezkedést, csak a NER-t, jelentős részük meg se született, de legalábbis még csak tanulta a bilire ülést, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök. Számukra nem a kormányváltás az érdekes, hanem az hogy menjenek jobban a dolgok. Ha ezt ez a kormány csinálja meg, úgy is jó, ha új kormány csinálja meg, úgy is jó. De csinálja meg. Ez a logika teljesen különbözik bármitől, amit az utóbbi évek tüntetésein látni lehetett.
Végre egy tüntetés, aminek vannak jelszavai, és van nótája. Azóta megkerestem ezt a dalt, értem miért tetszik sokaknak, jól énekelhető. Nagy levegő, sóhaj, ez egy jó szám. Tessék, kimondtam. Pedig aki rá akar venni, hogy egyszerre írjak alá belépési nyilatkozatot a DK-ba és katolizáljak, csak be kell kötöznie egy székbe és magyar musicaleket és rockoperákat kell nekem lejátszania.
Végre egy tüntetés, ami kreatív volt. Kétpercenként röhögött fel az ember egy-egy táblát látva.
Végre egy tüntetés, aminek volt eleje, közepe, vége. Megfelelő arányokkal. Gyülekező, aztán a lényeg, a vonulás, majd a végén pár egész jó beszéd, közös éneklése az összekovácsoló számnak és a Himnusznak. Ezt egyébként érdemes a mindenféle jobbhülyék orra alá dörgölni: a tüntetők jelentős része olyan iskolából jött, amelyeket “pesti” (igen, a zs-word) elitiskoláknak szokás nevezni, mások is olyanokból, ahol nem épp a nemzethy attitűd jellemző. Ez a tömeg, “elsatnyult, a nemzeti érzésről semmit se tudó, videójátékozó, genderpropagandával fertőzött gyerekek” a tüntetésen a Kossuth-nótát és a Himnuszt éneklik.
Miért? Mert magyarok, azért. Megtanították nekik a tanáraik, hogy mi magyarok hogy szoktuk. Azok a tanárok, akiknek a fizetése lassan nem éri el az 500 eurót sem. Minden egyéb tulajdonsága mellett, a tegnapi tüntetés, egyetlen trianonozás vagy egyéb túllihegett jelkép nélkül magyar és hazafias tüntetés volt.
Végre egy tüntetés, aminek normális vége volt. Megtörtént a performansz, elégették a levelet, megdobálták a Pintér-bábut (és HOZTAK papírgalacsint), volt az egésznek egy ilyen takeaway message-e. Most reggel el tudom mondani, miért voltam kint tegnap. Részben persze a tüntetés céljaiért, de sokkal inkább azért, mert jó volt kint lenni, jó volt ezeknek az embereknek a társaságában lenni. Semmivel se kisebb a lelkesedésem a tüntetés iránt, mint tegnap délután volt, akarok menni a következőre. Ez a varázslat, amit egy tüntetésen tudni kell. Tegnap megtörtént a varázslat.
