Ha már Ésik posztolt tegnap reggel járvány és kommunikáció témában, akkor kiegészítem némi “sajátélménnyel” is.
Expozíció
Családom és én, a jelen. A körülmények adottak, ismertek.
Bonyodalom
Kereken hét napja egy cipősdoboz méretű irodában élek és dolgozom, úgy tűnik, nem egyhamar szabadulok ebből a méltatlan helyzetből. Történt ugyanis, hogy az előző hétvégén a gyermekek enyhe tüneteket produkáltak, ami korukból adódóan nem éppen szokatlan motívum, de vasárnapra kedves feleségem is gyengélkedni kezdett, hétfőn pedig – miközben én dolgoztam – csináltatott egy PCR tesztet.
Master of the Pfizers-ként nem aggódott különösebben, de az állapota inkább romlott, mintsem javult volna. Kedden, szokásomhoz híven dolgozni indultam, de csak az irodaház bejáratáig jutottam. …feleségem hívott telefonon, hogy megvan a teszt eredménye, mégpedig pozitív értelemben (a gyorstesztek mind negatívra sikeredtek). Természetesen a munkahelyem helyett egy közeli kávézó nyitott teraszát választottam, ahol is egy forró cappuccino és egy szinte tökéletes sonkás szendvics társaságában telefonálgatni kezdtem a HR-nek, hogy akkor most mi legyen a menetrend, hiszen kontakt személyként különösebben nem vagyok veszélytelen társaság, ellenben ha fizetik a számlámat, akár idők végezetéig elvagyok a kávézó teraszán.
Krízis
Le se nyeltem az utolsó falatot, már hívtak is, hogy kellő elővigyázatosság mellett hatoljak be az irodába, majd ott összepakolva az infrastruktúrát irány a Home Office. Fogtam tehát a kalapomat, _kifizettem_ a számlát, majd a Rossmannban vettem egy élénkzöld háztartási kesztyűt, felhúztam a maszkot. Közepesen elegáns inszeminátorként léptem be a portára, majd irány a legfelső szint. Pakolás, távolságot tartva mítingölés, irány a Home Office.
…közben persze beszélgettem az asszonnyal mobilon, aki közölte, hogy a Home részét felejtsem el a haditervnek, mer’hogy nekem nincs tünetem, ellenben elnyertem kétszer a General of the Astrazeneca címet – még az is lehet, hogy egészséges vagyok. És tényleg, a PCR eredménye negatív lett, tüneteim azóta sincsenek, csak éppen kereken hét napja lakhelyemtől pár száz méterre, a korábbi irodámban élek, ami méretét tekintve egy cipősdoboz, ahogy azt már fentebb említettem.
A gyerekek nagyjából egy influenzára jellemző tünetekkel, időnként lázzal, folyamatos takonnyal vészelték át az elmúlt hetet, feleségemnek enyhének mondható, de változatos tünetei voltak, végül orvosi segítség nélkül kezdett javulni az állapota. Az élet kissé a negatív utópiákra emékeztet mostanában. Google meet-en keresztül társasozom a gyerekekkel, a meseolvasás is podcast kompatibilis formátumban oldható meg. Behajítok némi ételt a kerítésen, cserébe kirepül egy adag tiszta ruha. És persze dolgozom egy zárt hálózaton keresztül, reggeltől késő estig. Mindezt egy leginkább cipősdobozra emlékeztető helyiségben. Hogy milyen érzés? Szar, de volt már szarabb is.
Megoldás
(Nos igen, változik a szín “helyileg” is, de ha már dialógus sincs, miért is ne változhatna? Európa. Brüsszel üszkös romjai felett keselyű köröz, Bécs nyögi migráncsok bús hadát, Berlin fölött az ég. …és egy vidám, diszkrét, halszagú ország.)
Jens Spahn, német egészségügyi miniszter katonás tárgyilagossággal összegezte a legvalószínűbb végkifejletet: „Wahrscheinlich wird am Ende dieses Winters jeder geimpft, genesen oder gestorben sein“. Én ezt az interjút ilyen lovaglópálcás, bőrkesztyűs kiegészítőkkel képzelem el (Tényleg, németeknél mennyire tolerálja az üzleti etikett a Hugo Boss öltönyök viselését tárgyaláson? Ingekét?), de tulajdonképpen ha vázlatosan is, de Spahn megjósolta a nem olyan távoli jövőt.
A miniszter azt találta ugye mondani, hogy a “A Tél végéig mindenki felgyógyul, be lesz oltva, vagy meghal”. Nézzük ezt kicsit egy reálpolitikus szemével.
Európa szerte vannak szép számban oltásellenesek, a korlátozások ellen hadakozók (sok esetben többen és határozottabban hadakoznak, mint nálunk), szkeptikusok és persze olyanok, akik különösebb finnyogás nélkül eleget tesznek a járványügyi előírásoknak. Gazdasági különbségek vannak, de olyan nincs, hogy ez senkinek ne okozna komoly problémát. A gazdaság, az állampolgárok is megsínylik ezt az időszakot. Európa sokszínű, kultúrájában sem egységes, ne hasonlítsuk az olaszokat a svédekhez, régiónként eltér bármiféle intézkedés fogadtatása. A legnagyobb különbség mégis máshol keresendő.
Egy jól működő demokráciában a hatalom elszámoltatható, eleve szét vannak választva a hatalmi ágak, ugye. Van vesztenivalója, mert a választói akarat jobban érvényesül ott, ahol nem egyetlen párt alakítja a választási törvényt saját kedvére, nincs kicsinálva az önkormányzatok önállósága (sőt esetleg szövetségi, tartományi rendszer van), nincs központi kézben a sajtó nagy része, nem zsarolják a közmunkásokat, nem egy zsák krumplit ér egy szavazat stb. Ja, és van széles polgári réteg is, melynek tagjai tájékozottak, aktívak, formálják a közvéleményt a helyi lapokban, rendezvényeken, vagy akár olyasféle oldalakon, min amilyen a Diétás Magyar Múzsa is. Fenti körülmények között elengedhetetlen a politikai kompromisszum, hiszen nem engedhető meg a tankokkal felügyelt teljes kijárási tilalom, a teljes lockdown, de a napi 150 körüli halálozás ellenére beleszarás sem. A következmények, ha máshol nem is, de a szavazatokban mindenképp jelentkeznének. A politikai realitás tehát a legtöbb ember számára elérhető legnagyobb jó irányába igyekszik terelgetni a dolgok menetét, ha nem is éppen a politikusok teljesen önzetlen megfontolásból adódóan.
Van kevésbé jól működő demokrácia is (de tényleg), legyen most a neve illiberális demokrácia. Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy az illiberális demokrácia alappillérei közé tartozik (a teljesség igénye nélkül):
- Az egzisztenciálisan és anyagilag kiszolgáltatott állampolgár, aki az egyre inkább egyszemélyessé váló hatalom kegyétől függ. Ha magas a rezsi, csökkentik, amitől kicsit drágább lesz. Ha az áremelkedésektől és a forint gyengülésétől nagyjából 35%-ot veszített reálértéken a bére/juttatása az egész évre vetítve, akkor visszakap 15-öt, ha nyugdíjas akkor inkább 5-öt.
- Az információtól elzárt, esetleg dezinformált állampolgár, aki választhat néhány tök ugyanolyan helyi lapból, teljesen egyforma hírportálok közül, de ha eltévedne, más forrásokból tájékozódna, akkor majd a többiek visszaterelik, vagy az orra elé nyomnak méterenként egy óriásplakátot, esetleg a helyi kormánypárti képviselő beszédet tart az iskolában az új írásvetítő átadásának alkalmából.
- A többszörösen megosztott, morálisan és szociálisan erodálódott társadalom, ahol senki nem mer nyíltan, idegenek előtt politikai nézeteiről beszélni, pláne vitázni. Nem mer felvenni egy Free SZFE maszkot, lila pólót, kitűzőt, mert jön a sósavas bácsi, aki megtorolja.
- A sósavas bácsi.
Tényleg nem folytatom tovább a felsorolást, fontos dolgok maradtak ki, de a lényeg az, hogy egy ilyen országban a politikai realitás teljesen mást diktál, mint a jól működő demokráciákban. A társadalom megosztott, az állampolgárok jelentős része a hatalom és azok oligarchái markában van, az információ ellenőrzött körülmények között, irányítottan áramlik.
Magyarországon is ugyanaz lesz, mint a germánoknál, galloknál: “A tél végéig mindenki felgyógyul, be lesz oltva, vagy meghal” (tudom, lesz aki egyik sem). A fejlett demokráciákhoz viszonyított különbségeket csak statisztikai módszerekkel lehet majd kimutatni, de majd olyan statisztikákból kell dolgoznunk, amit kézhez kapunk. Azt kell majd értelmezni, elmagyarázni egy olyan országban, ahol egy tetszőleges osztály 80%-a kettes matematikából, pedig nincsenek is annyian. A képességeket tovább fogja rontani a számlákon megjelenő adóvisszatérítés, a lábak alatt hide-oda guroló több zsák krumpli, a pofákba lógó óriásplakátok és az eddigi legoffenzívabb online/offline kampány is.
Ha ilyen körülmények között elképzelünk egy végtelenül opportunista, morálisan gatya, nem különösebben okos, de paraszti ésszel bőségesen megáldott vezetőt (Nem Nyikita Hruscsovra gondolok), akkor mi a fészkes fenéért csinálna mást, minz azt, hogy tessék-lássék maszatol kicsit, áthárítja a felelősséget, majd póker arccal közli, hogy bár nem kis áldozatok árán, de tavaszra legyőzzük a vírust, Gyurcsányt, Sorost és egy füst alatt Brüsszelt is. Mögötte áll kvázi a teljes média, pénz, paripa, nem utolsó sorban pedig a kognitív disszonancia.
A fentiek okán nem érdemes felháborodni, megrökönyödni, mélabúba alálmerülni. Látjátuk feleim szümtükhel, ahogy a választások kimenetele, úgy a járványé is leginkább rajtunk múlik. Oltás, maszk, kézmosás, és akkor talán legközelebb nekem sem kell a családomtól elzártan, egy irodában laknom, melynek térbeli kiterjedése alig nagyobb egy aprócska cipősdoboznál (ha még nem említettem volna).
