Ararat Mirzoyan örmény külügyminiszter New Yorkban van az ENSZ közgyűlésén. Nem meglepő módon találkozott a görög és a ciprusi külügyminiszterrel, akikkel az örmény-görög-ciprusi (tehát a törökök elleni) együttműködésről tárgyaltak. Ennél fontosabb, hogy szintén New Yorkban van Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter is.
Békítőshow
Ők ma találkoznak és nyilván az kiújult örmény-azeri konfliktus lehűtése lesz a téma. Az örmény-azeri szembenállás tárgyalása posztok sorát követelné meg, rövid lényegként legyen elég annyi, hogy volt egy milliós nagyságrendű népirtás, amelyet az Oszmán Birodalom (benne a törökkel közeli rokon nyelvet beszélő, muszlim azeriekkel) követett el az örmények ellen. Azóta az örmények nyilván nem barátai sem Törökországnk, sem Azerbajdzsánnak. Amíg volt Szovjetunió, addig ez a feszültség el volt nyomva, de amint nem volt szovjetunió, azonnal háború tört ki a Hegyi Karabah nevű területért.
Természetesen az örmények legfontosabb szövetségese Oroszország lett, mivel Törökország, a térség másik nagyhatalma a testvéri (és jelentős gázmezőkön ülő) azerieket támogatja.
Na ezért érdekes, hogy a mai találkozó házigazdája…Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Mindezt egy nappal azután, hogy Nancy Pelosi amerikai alsóházi elnök, aki úgy tűnik újabban a balhés külügyi látogatásokra kapott rá, Jerevánban járt és kemény szavakkal illette az azerieket.
A dolog azért érdekes, mert ennek a békítőshownak a házigazdája Szergej Lavrov kellene hogy legyen. De nem ő az, mivel a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, az “orosz NATO” pont semmit nem tudott tenni azért, hogy Azerbajdzsánt a további provokációtól elijessze.
Az örmények, rövid időn belül belátták, hogy itt Alijev és Erdogan leállítását egyvalakitől várhatják: Joe Bidentől. Talán nem kell részletezni, hogy mekkora arcvesztés ez Putyinnak, gyakorlatilag a Kaukázustól délre eső területek így kikerülnek az orosz érdekszférából.
Kínai nyomulás a Fergána-völgyben
Közben az üzbegisztáni Szamarkandban is zajlik az élet, ugyanis itt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (nagy ázsiai érdekegyeztető fórum, ami szeretne ennél több lenni) csúcstalálkozója van, aholis Hszi Csin-ping aláírt egy demostmártényleg egyezményt Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal, hogy demostmártényleg vasutat építenek a Fergána-völgyön keresztül. A Fergána-völgy hagyományosan a Selyemút legveszélyesebb része. Akik a Lop-Nór és a Takla-Makán sivatagát túlélték, hegyekhez érnek. Kb. mindegy merre mennek. Itt van a Hindukus, a Pamír, a Tien San hegység. Hágókon kell átmenni, de aki átkelt, az megérkezik a hegyek által körülzárt, védett, zöldellő Fergána-medencébe…amelyet hagyományosan különböző hadurak uralnak, és jól megsarcolják a kereskedőket.
Most sincs ez másként, a kínai nyomulás (ami egy olyan vasútvonalat eredményezne, amely sehol se fut orosz területen, a *sztánok után Iránon és Törökországon át érkezik Európába) a Selyemút újjáélesztésének fontos eleme. Kína pontosan tudja, hogy a 6-7000 méteres hegyek között nem lehet dominálni, ott pénzelni kell. Tudják ezt a tadzsikok is, akik vidám határmenti háborúskodásba kezdtek a kirgizekkel. Ennek a részleteivel senkit nem untatok, mert térképpel a kézben is nehéz követni. A rövid lényeg az, hogy ezek a határok nagyrészt hegyekben vannak. Az egyenes és jó határvonalak húzását megnehezíti egy-egy hat-hétezer magas hegycsúcs, az, hogy az “üzbég” a “kirgiz” és a “tádzsik” jól hangzik innen, mint népnév, de ezen belül n+1 számú törzs, helyi hadúr van, ezeknek hagyományos szállásterületei, legelői stb. Semmivel se kevésbé bonyolult, mint a szintén errefelé található Afganisztán, amelynek egyébként északi részében tádzsikok élnek. Mellesleg a tádzsik nyelv a fárszi nyelvnek a Szászánida Birodalomban beszélt változatából származik, akárcsak az Afganisztánban széles körben beszéld dari. Valahol ezekben a hegyekben húzódik az a határ, ameddig felért a hellén majd a perzsa hatás, a tádzsikok tehát a fárszi egyik változatát beszéli, az üzbégek és a kirgizek meg türkök. A Selyemút ezen szakaszának a gazdag kultúráját ez a határ (plusz a kínai befolyás) adta. Nade hagyjuk is, mielőtt belebonyolodok Stein Aurélba, az innen még északkeletre található Tarim-medencébe, a tokhárokba, a kentum-szatem izoglossza elméletének meghaladásába, és más hasonlóan érdekes dolgokba, amelyekből csak annyi érdekes most, hogy ezen a környéken minden hegy és völgy birtoklásáért már bőven időszámításunk előtt is különböző birodalmak háborúztak.
Számunkra a lényeg az, hogy Putyin itt is csak telefonálgatni tud, ám Kína ugrásra készen várja, hogy átvegye a helyi békecsináló szerepét (ebbe kissé azért belerondít, hogy a határ másik oldalán levő ujgurok a kirgizek és üzbégek közeli rokonai, dehát biznisz iz biznisz).
Az ukrajnai orosz agresszió tehát rögtön két fronton is azt eredményezte, hogy új “baráti nagyhatalmak” tűntek fel a színen, akik nagyon szívesen vállalják a kirobbant konfliktusok kezelését.
Szentpétervár
Közben az oroszok műholdképek szerint Szentpétervár környékéről kezdik a nélkülözhető légvédelmi rakétákat Ukrajnába szállítani. Szentpétervár (és Kalinyingrád) helyzete stratégiai szempontból kényes. Egy hete egy német tábornok még arról delirált, hogy itt az oroszok akár új frontot is nyithatnak, most épp ott tartunk, hogy az itt állomásozó jól tartott, jól öltöztetett, jól felszerelt elit alakulatok felszerelését elkezdi felemészteni az ukrán front. Mindezt úgy, hogy az északon, a finn-norvég-orosz határ közelében levő Pecsengában állomásozó, kb. legendás státuszú elitalakulat már jó ideje felmorzsolódott Ukrajnában. A finnek nem véletlenül lépnek be simán a NATO-ba.
Jelenleg tehát az a helyzet, hogy Oroszország az összes kényes határvidékén meggyengült katonailag, és minden olyan ország (Finnország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán) akik eddig bizonyos dolgokat nem tettek meg az orosz fenyegetés hatására, azonnal elkezdték próbálgatni a mozgásterüket. Nyilván a finnek és a tádzsikok nem ugyanolyanok, van ahol a diplomácia a fő eszköz, van ahol egy jó kis határmenti csata.
Mindezt azért, hogy a Dnyepr nyugati partján egy teljesen klasszikus sztálingrádi helyzetben ragadt erőket támogassanak, illetve laposra ágyúzott, gazdasági jelentőségükben már előtte is Kazincbarcikára vagy Komlóra emlékeztető településekért harcoljanak.
Hát nem csodásan ráéreztünk megint a győztesre?
