A linkelt Totalcar-tudósítás arról szól, hogy a Mercedes-Benz csökkenteni akarja kínálatán belül az olcsóbb autók arányát, és a drága luxusautókra szeretne koncentrálni.
Vannak erre mindenféle bonyolult megfogalmazások, apám úgy foglalta össze, hogy “Trabantot és Mercit válságban is vesznek”.
Nade mi közünk nekünk a Mercedes-Benz üzletpolitikájához? Csak annyi, hogy a magyarországi gyárat pont a most lejjebb építeni tervezett olcsóbb line-hoz építették. Ha ugyanis olcsóbb autót árul valaki, akkor logikusan egy-egy autón kevesebb haszna van, vagyis a költségeket kordában kell tartani.
Ennek számtalan eleme van, pl. az, hogy együttműködik más gyártókkal (pl. veszi a motorokat vagy épp elad belőlük másnak is) vagy például valami olcsó helyen épít gyárat, ahol a bérek és egyéb költségek alacsonyabbak.
Van azonban még egy “soft” összetevő, a vállalati kultúra. A Fiatnál, a Skodánál évtizedek óta “olcsó” autót gyártanak. Érdemes a témában Csikós Zsolt írásait olvasgatni, ahogy ezeréves olasz és német autókat szerel. Az olasz mérnök két vasdarab kreatív egymáshoz drótozásával old meg valamit, amire a Merciben a csúszós sperhaknira haránt illesztett ricnibe felfekvő düzni globoidcsigás öreganyjának a térgyének a sugarasan legördülő hollanderrel biztosított ellenanyás csúszócsapágyas kutyaúristene szolgál.
A két megoldás között műszaki szempontból lehet sorrendet felállítani, ám a maga helyén mindkettő jó megoldás, mert az egyik helyen az volt az igény, hogy egy csóró olasz család mobilitásigényét kell megoldani, a másik helyen pedig luxusautót kellett tervezni.
Ennek az a jelentősége, hogy a vállalati-mérnöki kultúrába beissza magát az olcsó vagy drága autót tervezni tudás képessége. A Fiatnál pontosan tudják, hogy mi a még elégséges megoldás arra, hogy az a futómű megfelelően működjön, a Mercit finoman csukódó ajtaját, és a még pont nem idegesítően barokk dolgait harminc évébe telt megtanulni a Toyotának.
A vállalatvezetés tudományának egyik fontos ága az, hogy a menedzsment el tudja dönteni: mikor tanulunk újat és próbáljuk az egyik területen megszerzett képességeinket átültetni más területekre, és mikor van az, amikor koncentrálunk arra, amiben jók vagyunk és nem próbálkozunk olyasmivel, amiben mások jobbak nálunk.
A Mercedes számára a 4,5 méternél rövidebb autó gyártása, a keresztben álló motoros, elöl hajtó autó gyártása, az egy platformra többféle autó gyártása eleve olyan dolog, amelyhez meg kell tanulniuk azt, amit a VW és a Fiat hetven-nyolcvan éve csinál.
A bőség évtizede alatt, amikor mindenki költekezett, belevágtak, hogy megcsinálják, ennek eredménye féltucat kisebb modell és a kecskeméti gyár. Nem is csinálták rosszul.
A hírből viszont az olvasható ki, hogy a dolog jövedelmezőségét illetően tévedtek. A gondolat ugye az volt, hogy gyártunk autót annyiért vagy csak kicsit drágábban, mint amennyiért a VW, beleteszünk a saját fűszerünkből, ami a Mercis luxus pont annyit, hogy jobban nézzen ki és luxybb legyen mint a VW majd pedig eladjuk felárral azoknak, akiknek nincs pénze nagy Mercire, de azért a Golfnál luxybb autót akarnak. Vagy a Mercis csávók feleségeinek.
Ez az elképzelés se feltétlenül rossz, de amikor válság vagy csak gyengébb időszak jön, akkor kiderül, hogy a közepes pénzűek vagy elhalasztják a beszerzést, vagy racionalizálják, és nem fizetik ki a kocsi orrán levő csillag felárát. Ezzel csökken a darabszám, az egységre jutó alacsonyabb nyereséghányad miatt nagyon hamar eljöhet a veszteséges gyártás.
Ekkor van az, amikor az igazgatótanácsban azt mondják, hogy amikor egy S-Mercin simán keresünk 2-3 milliót, akkor miért erőltessük a kis Merciket, amelyeken jobb napokon talán ennek a tizedét megkeressük. De leginkább annyit se.
Magyarország számára ez megmutatja, hogy mekkora kockázat kizárólag az olcsó gyártás hazájának lenni, egy menedzsment döntés százalékokkal kaphatja oldalba a magyar GDP-t.
Persze a kecskeméti gyár nem fog bezárni, ahhoz túl sokat fektettek bele. Nem fog a Mercedes kimenekülni. Csak épp bővíteni se fog, ilyenkor jön a partnervadászat, a bérgyártások, a közös modellek, amelyekkel próbálják nullára kihozni a befektetést, addigis, amíg ki nem találják, hogy mi legyen. De látványos bővítés, szalagvágós gyáravatás most egy darabig nem lesz.
