A héten három érdekes, Kínával kapcsolatos hír is volt, pedig a nagy pártkongresszus épp csak megkezdődött, így arról majd csak ezután jönnek a hírek. Az amerikaiak egy mozdulattal padlóra küldték a kínai chipgyártást, amikor közölték minden zöldkártyás és kettős állampolgár kínaival, hogy lehet választani a kínai chipgyártás és az amerikai státusz között. Aztán Tompos Márton momentumos OGY képviselő hozta fel a budapesti kínai rendőrörsök ügyét, végül pedig az MVM rántott fel százmilliárdos hitelt egy kínai banktól.
Ezeket a híreket a szuverenitás és a mozgástér szálára fogom felfűzni.
Georg Jellinek, az államtan nagy klasszikusa szerint az állam három összetevője: terület, népesség, főhatalom (vagy közhatalom, az egyszerűség kedvéért: Herrschermacht 🙂 ). Vagyis egy államot úgy lehet definiálni, hogy hol (milyen területen) kik (egy etnikum, több etnikum, egy etnikum bizonyos vallású része stb.) élnek és ki gyakorol ott hatalmat. Király, császár, országgyűlés, törzsfőnök vagy főpap?
A főhatalom (szuverenitás) definiálható a többi szuverénnel szemben is. Vagyis a szuverénnek kizárólagos joga van arra,hogy a saját területén államhatalmat gyakoroljon. Az egész diplomácia definiálható úgy is, hogy abban szuverének vesznek részt, akik nem kérdőjelezik meg egymás szuverenitását. Ha a másik valamit nem jól csinál, akkor sem a szuverenitását megsértve próbálják helyretenni, hanem nyomást gyakorolnak rá. Erre még visszatérünk, de előbb a rendőrörsök.
A kínaiaknak tehát Magyarországon akkor van joga rendőrségi munkát végezni, ha ezt Magyarország megengedi nekik. Idejön a kínai rendőr, a belügy ad mellé egy összekötőt, és nagyon részletesen szabályozzák, hogy ha mondjuk a kínai bűnözőt megtalálják, mi fog történni. Nyilván a magyar rendőr fog intézkedni, a kínai legfeljebb önvédelemből használhat fegyvert, magyarok veszik őrizetbe, és innen jönnek a megállapodások, hogy a magyarok kihallgatják-e, lesz-e a magyar ügynek “bü. száma” vagy rögtön viszik a kínai nagykövetségre, és így tovább. Nemzetközi egyezmények szövevényes rendszere és rengeteg diplomáciai udvariassági szabály van arra, hogy ezek a dolgok simán menjenek.
Ha ez nem így van, az casus belli is lehet, szerencsére itt ennyire nem durva a helyzet, de azért az, hogy több (igen népes, partvidéki) kínai tartomány “police station-t” tart fenn Budapesten, az erősen aggályos. Szele Tamás kiváló cikkben ment utána annak, hogy ezek egész pontosan mit is csinálnak. A működésük 80-90%-ban leírható sima kormányablakként. A kínai diaszpóra nagyon leegyszerűsítve szétosztható olyan kínaiakra, akik már nem fognak hazamenni, és szép lassan integrálódnak, és olyanokkal, akik kereskedni vannak itt és ezer szállal kötődnek Kínához. Nálunk ez utóbbi kínaiból van sok, az előbbihez több generáció kell, pl. Amerikában, is aki már magát mint “Asian” definiálja, annak jellemzően az ősei száz éve behozott vasútépítő munkások voltak, az ennél frissebb bevándorlók még kínai negyedekbe tömörülnek, ahogy Budapesten is.
A gond tehát nem azzal van, hogy Kína, vagy annak egyes tartományai fenntartanak itt olyan szolgáltatásokat, ami segíti az ügyintézést. Az első gond az, hogy nem tudjuk ennek a pontos egyezményi hátterét. A szuverenitás fogalmába ugyanis beletartozik az is, hogy a szuverén üzemeltet egy közigazgatást, és az országban nincs másik közigazgatás. Nem lehet pl. azt csinálni hogy ha a magyar közigazgatás bevonja a kocsmám működési engedélyét, akkor pofánröhögöm őket, mert a sarkon működő portugál vagy finn hivatal viszont adott rá engedélyt.
Amikor egy másik szuverén működtet közigazgatást az országban, azt konzuli tevékenységnek hívjuk, és a fent említett szövevényes diplomáciai szabályok és szokások garmadája vonatkozik rá. Az első gond ezekkel a kínai intézményekkel tehát az, hogy a magyar államtól nem tudjuk, hogy mikor, milyen egyezményes keretek között, milyen tevékenységre engedélyezték ezeknek a hivatalos kínai szerveknek az itteni működését.
Ráadásul ezeket “rendőrségnek” hívják, ami elvezet minket a második problémához. Kína közismerten nem a nyugati liberális demokrácia alapjain működik. Vége-hossza nincs a híreknek megfigyelésről, rendszerkritikus emberek meghurcolásáról, átnevelőtáborokról. Nem felesleges óvatosság bármilyen itteni kínai állami szervvel kapcsolatban meggyőződni arról, hogy ilyenben nem vesz részt. Főleg ha az van kiírva, hogy rendőrség.
Az elfogadhatatlan, hogy a Pintér-féle belügy, jó szokása szerint az állampolgárt hülyének nézve úgy tesz, mintha nem tudna ezeknek az irodáknak a létéről. Szuverenitási kérdés, hogy a kínai hatóságok tényleg csak lejárt személyiket cserélgetnek, és meghatalmazásokat stempliznek, vagy esetleg dolgozik ott fedésben néhány olyan tiszt, akinek az a dolga, hogy besétáljon a Vidám Kifőzdébe, és ott előrángassa a konyháról azt a pasast, akinek az öccse a múlt héten Fucsienben röplapozott. Ilyesmit Kína legálisan csak úgy tehet, hogy szépen betartja a diplomáciai utat.
Kínával kapcsolatban nem lenne meglepő persze az se, ha nem ezt tenné, térjünk át a másik két hírre. Komplett filmes műfaj szól arról, amikor megy a szuperkiképzett ügynök, és a helyi rendőrség szerencsétlenkedése közepette az idegen államban egy szál pisztollyal leküzdi a bűnszervezet és kiszabadítja a fontosembert. Nyilván van ilyen, bár a filmek azt a részt kihagyják, hogy ennek azért szokott diplomáciai utórengése lenni, és ha szükség is van ilyen beavatkozásra, pont a diplomáciai utórengés miatt tényleg utolsó utáni eszköz. Kivéve persze ha a fogadó állam ezt szó nélkül tűri, mert úgy van vele, hogy így legalább rend van a bevándorló kolóniában…
Az államok a céljaikat tehát általában igyekeznek nem a másik állam szuverenitásának megsértésével, hanem befolyásszerzéssel és nyomásgyakorlással elérni.
Erre példa az, amikor az USA nem mondja azt Kínának hogy ne gyártson chipet, vagy épp azt se mondja, hogy ne is álmodjon Tajvan elfoglalásáról. Azonban amikor a Tajvanra odalátogat a tíz legvédettebb amerikai vezető egyike, vagy amikor a pártkongresszus előtt, ahol Xi elnök a saját mindenhatóságát akarja bebizonyítani, egy mozdulattal megbénítják a chipgyárakat, az mind üzenet. Kedves Kína, vannak határaitok, amelyeken túlmenve nem diktáltok, hanem kértek. Nekünk is vannak határaink, szépen rögzítjük, hogy kinek hol vannak a határai. Nem épp baráti hangnemben, és épp ideje lenne végiggondolni, hogy mindenki jobban jár, ha visszatér a tárgyalós-nem izmozós hangnemhez.
Az MVM hitelfelvétele nem ebbe a logikába illeszkedik.
Az oda illeszkedik, hogy Magyarország viszonylag egyszerű feltételekkel (ti. ne lopják el az összes pénzt) nagyon sok ingyen pénzhez jutna, illetve juthatott volna olyan olcsó hitelhez. Ehelyett, idióta módon beleállt olyan dolgokba, amelyekbe nem kellett volna. Ilyen pl. a bírói függetlenség kérdése, amely egyáltalán sehogy se veszélyeztetné a NER stabilitását. Ilyen a tanárok bérrendezése, ami évi kb. 10 km autópályaépítés vagy egy negyed stadion árából megoldható lenne. Mivel ebből arcvesztés nélkül nem tud kijönni, most hirtelen pénzre van szüksége.
Kínának meg vannak ugyan pénzügyi gondjai, de nem akkorák, hogy ne használja ki ezt a lehetőséget arra, hogy befolyást szerezzen, hiszen az orosz befolyás előbb-utóbb itt is csökkenni fog, ahogy fogynak Putyin rakétái és a frontra hurcolható emberei. És van itt egy csóró diktátor. Pár százmillió dollár egy csóró diktátornak pedig pont jó arra, hogy itt is benyújtsák majd a számlát. Ha például esetleg valaki feszegetné a rendőrörsök ügyét, meg lehessen kérdezni tőle, hogy oké, szuverenitás, mi is olvastunk róla, de figyelj csak öcsisajt, ki ad neked pénzt.
De nem leszünk brüsszeli gyarmat. Valamiért a magyar kormány inkább kínai gyarmat szeretne lenni…
