Ismert youtube-műfaj a “Russian road rage” videó. Aki nem ismerné, arról van szó, hogy az oroszoknál népszerűek a kocsi műszerfalára vagy a visszapillantó mögé rögzíthető kis kamerák, amelyek felvételeit rendszeresen felteszik a youtube-ra. Ezek között sok olyan van, amikor valami jelentéktelen apróság (mondjuk valaki tíz másodpercet elbambul a lámpánál) az emberek kiszállnak és teljes erővel püfölik egymást meg a másik autóját. Statisztikáim erre nincsenek, de megfigyelhető, hogy az ilyen magatartás sokkal jobban jellemzi a gazdaságilag nem valami jó helyzetben levő, és kevésbé demokratikus államokat. És terjed nálunk is.
A jelenség megértése minden, a magyar politikában eredményt elérni akaró párt, erő, akármi, egyik legfontosabb feladata.
Ehhez egy kicsit nem politikáról, hanem annak az alapjairól, egyénről, csoportról, társadalomról kell beszélnünk. Főleg ezeknek az európai, zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozó változatáról, mert a keleti, kollektivista társadalmakban ezek kicsit másképp működnek. Szociológusoktól előre is elnézést kérek a pongyolaságokért, ez itt ismeretterjesztés, nem disszertáció.
Az egyént a társadalomban a kapcsolatai definiálják.
Jó mondat, de mit jelent? Azt, hogy egy egyént, mondjuk egy budapesti 30 éves férfit lehet definiálni Gipsz Jakab asztalosként (és néhány más mesterember haverral együtt egy szakmai közösség tagjaként). De definiálhatjuk mint az X szakközépiskola egykori diákját (“mi, Petőfisek/Ganzosok/Hámánkatósok”), mint valamelyik kerület lakóját “wekerlei”, mint fradistát, mint amatőr dartsost, túrázót, BMW-tulajdonost, Edda-rajongót. Származása alapján definiálhatjuk mint soroksári svábot vagy épp pilishogyishívjáki tótot, ha részt vesz ezeknek a hagyományoknak az őrzésében. Ha a kislányát beíratta balettre, akkor mint balettapukát, ha a fiát kézilabdázni, akkor mint kézilabdaapukát. Ha cukorbeteg, vagy gerincferdüléses, és tagja mondjuk a vonatkozó facebook-csoportoknak, vagy netán valami ilyen szervezetnek, akkor ezek tagjaként is definiálható.
Ha a fent felsoroltak közül mind közösségként működik, akkor Gipsz Jakab szükségletei sokkal nagyobb valószínűséggel vannak kielégítve, mint ha nem működnek.
Ez is jó mondat, de mit jelent? A megértéséhez érdemes egy pillantást vetni a Maslow-piramisra. Az alap fiziológiai szükségletek kielégítése lehetséges kizárólag egyéni erőfeszítés útján, de minél feljebb haladunk a piramison, annál kevésbé lehetséges ez és annál könnyebbé válik, ha létezik valamilyen közösség, ahol az odatartozás élményét át lehet élni vagy ahol a kognitív szükségletek kielégíthetők (pl. ahol jól ki lehet beszélni a darts-vb eseményeit).
A sok csoporthoz tartozás azt eredményezi, hogy ha egy ábrán az egyéneket pontként ábrázoljuk, akkor számtalan másik egyénhez lehet őket egy vonallal odakötni. Ezeket a vonalakat a közös csoporthoz tartozások adják. Ez végül sűrű szövetet eredményez.
Ez a szövet az európai polgári demokrácia alapja.
Ha ez a szövet sűrű, akkor az egyén biztonságérzete megnövekszik, hiszen egyrészt a szükségletei ki vannak elégítve, másrészt tudja, hogy ha szükséget szenvedne valamiben, akkor valamelyik “vonalon” majd segítséghez tud jutni.
Sőt, olyan helyzet is előállhat, amikor több ilyen “vonalat” egyesítve, akár a hatalommal szemben is tudja érvényesíteni az érdekeit. Ha az önkormányzat a háza elé borítja le a szomszéd útépítésről a sittet, akkor a reménytelen hivatali bejelentések helyett Gipsz Jakab összetrombitálhatja balettapuka, fradista, dartsos, BMW-s, sváb énekkaros, asztalos haverjait. Aztán ennyi erős férfi egy szombat délután két rekesz sör megvásárlása mellett kilapátolja a sittet az utca közepére (oszt’ bassza meg az önkormányzat) de az sem kizárt, hogy ennyi ember között akad egy ügyvéd, aki segít megoldani a problémát, vagy kiderül, hogy az egyik balettapuka-társ egyébként szlováknéptánc-apuka, ahova a polgármester is hordja a lányát, és elsimítható a dolog.
Látható, hogy egy sűrű szövetben elhelyezkedő egyén elég kevéssé függ a mindenkori hatalomtól, hiszen élete problémáit nagyrészt valamelyik közösségén keresztül oldja meg. Ettől függetlenül persze nagyon fontos a világnézeti meggyőződése, hiszen mondjuk katolikussága vagy fideszessége, amellett, hogy definíciós tényező, azt is mutatja, hogy összefoglalóan, “az élet nagy kérdéseiről” hogyan gondolkodik, és milyen törvényeket látna szívesen mondjuk az adózással vagy a házassággal kapcsolatban.
Fontos azonban, hogy egy politikai párttól egy ilyen egyén (nevezhetjük mondjuk … polgárnak) nem a megváltást várja, hanem egyszerűen csak azt, hogy szükségletei egy részét elégítse ki, hasson oda hogy legyen vagy ne legyen melegházasság vagy szedjenek kevesebb adót. De a járdát a háza előtt, köszöni szépen, magától is el tudja seperni, oda ne jöjjön semmilyen párt. Ily módon a sűrűn bekötött emberek társadalmában egy-egy párt vagy választás túl nagy változást elérni nem tud. Csak az olyan párt vagy politikus tud sikeres lenni, aki a társadalom széles rétegeit meg tudja szólítani és ezzel a hálózat olyan sok pontját tudja megmozdítani, hogy azok hozzák magukkal a szövet szálait is.
És a diktatúrában?
A diktatúra mindig paranoid, és mindig kontrollálni akarja az emberek életét. A fentebb leírt szövet a diktatúra számára úgy ideális, hogy az egyének között a lehető legkevesebb közvetlen vonal fusson, minden vonal fusson át az államapparátus valamelyik részén. Ennek példája a magyar történelemben a Hazafias Népfront, vagy a levente, később úttörő mozgalom. A diktatúra, legalábbis Európában, azt akarja, hogy egy nyamvadt néptánccsoport se álljon össze anélkül, hogy azt valami központ ne engedélyezte volna. A néptáncórák a központi művházban legyenek, és a portás jelentse, hogy ki az, aki a néptánc után marad beszélgetni, és miről beszélgetnek.
A kontroll mellett ez olyan szituációt is létrehoz, amelyben a horizontális kapcsolatok szép lassan leépülnek, és így az alapvető szükségletek kielégítésének képessége is csökken. Összességében a társadalom cselekvőképessége is csökken, mert az egyének fontos képességeket veszítenek el. Milyen képességeket?
A cselekvőképtelen nem-polgárság
A csoporthoz tartozás kialakít az emberben bizonyos képességeket, amelyek nélkül nem működik a demokrácia. Ilyen a tolerancia. A tolerancia sokkal könnyebben alakul ki, ha az ember a hétköznapokban szembesül azzal, hogy a fradista haverok között van tót meg sváb, ha a balettapukák között van fideszes és szoci, ha a kislányának van kínai vagy török barátnője.
De ugyanilyen képesség annak a megtanulása, hogy egyáltalán hogy működik egy közösség, hogy kell ott a konfliktusokat kezelni, mi történik ha a konfliktus már kezelhetetlen és valakit ki kell zárni.
Az egyik legfontosabb ilyen képesség a mindennapos érdekérvényesítés képessége, a többi balettapukával rászorítani a tanárnőt, hogy kezdje fél órával később az órát, hogy odaérjen mindenki, ha ez a művház órarendje miatt nem megy, akkor leboltolni egy teremcserét az énekkarral, és így tovább. Ez a képesség valakiben jobban megvan, másokban kevésbé. Kialakul egy helyi társadalmi vezető réteg, akik szervezőképességükkel fel tudnak karolni jó kezdeményezéseket, és jobbá tudják tenni a közösség életét.
A diktatúra ezektől a képességektől fél
A diktatúra számára ideális alattvalóból kiölik ezeket a képességeket, ahogy Kádár alatt is tudatosan sorvasztották őket. Fontos, hogy az alattvaló ne polgár legyen, hanem a mindennapi szükségletei kielégítéséhez is az államra hagyatkozzon és legalább tudat alatt tartson attól, hogy ha az állam ezeket nem adja meg neki, akkor ott marad étlen-szomjan.
Ez a tudat alatti félelem szüli a frusztrációt és a féltékenységet. Öngerjesztő folyamatként ez elvágja az útját annak, hogy újabb kapcsolatok jöjjenek létre, hiszen gyanakodva tekintünk minden emberre, akinek jobb vonala van a központhoz és mondjuk ezért hamarabb jut autóhoz, mint mi. Fel sem merül, hogy összefogva oldjuk meg nyugati használt autók behozatalát.
A féltékenység és a frusztráció olyan feszültséghez vezet, amely, ha valahol ki tud pattanni, akkor ott kontrollálhatatlan és durva dolgok történnek. Nem véletlenül figyeltette nagy erőkkel a III/3. a Fradi B-közép tagjait. Rájöttek ugyanis, hogy ezzel a fajta agresszióval nem tudnak mit kezdeni, abban a korszakban, amikor a rendőr nyugodtan odacsaphatott a gumibottal, mert ha egyszer kiszabadul a feszültség, az nem törődik a gumibottal. Ezért szokták a diktátorok néha kötélen vagy golyóval a fejükben végezni, mert nem veszik észre, hogy mikor pattan a feszültség.
Ameddig viszont nem pattan ki, a feszültség a diktatúra legjobb barátja. Ezért táplálják folyamatosan Magyarországon is, ahol lassan, de épül a diktatúra (még messze nem épült ki, de Orbán Viktor nem leplezett célja ez). Ezért tűrik el a road rage-t és az agresszív petárdázást és az agresszió és a gyűlölet sok egyéb formáját.
Magyarországon a Kádár-korszak tudatos közösségrombolása után eleve nagyon gyerekcipőben jár a társadalmi szerveződés, a civil szervezetek elleni hadjárattal Orbánék pontosan azt akarják megakadályozni, hogy fejlődhessen. Pedig ha nem fejlődik ki, akkor Orbán után csak egy másik Orbán tud jönni, mert az alattvalók nem tudják, hogy polgárrá kell válni, hogy egy sikeres országban az állampolgár problémái 80%-át saját maga oldja meg.
Mi ebből a tanulság egy politikai erőnek?
Az, hogy Magyarországon egyelőre még nem lehet tisztán, eszmékkel és jó ötletekkel dobálózva választást nyerni. Az tud választáson sikeres lenni, aki azt tudja üzenni: én vagyok a cselekvőképes erő, amelyik megoldja a problémáitokat! Nem valami korszerű üzenet, de nem lehet azt üzenni, hogy “emberek, tényleg én szedjem össze a kutyaszart helyettetek, hát az én kutyám szart oda?”
Ha pedig hosszú távon sikert akar elérni egy párt, akkor magának kell példaként elöl járni szervezeti kultúra terén, közösségeket szervezni, közösségek önszerveződését segíteni.
Ugye nem csak nekem tűnik fel, hogy a magyar pártoknak van pénze, van székháza, választmánya és titkársága, tagsága viszont nincsen? Értem én, hogy mindjárt itt vannak a választások, meg minden, de ha egy tanácsot adhatnék bármilyen pártnak, az ez lenne: a párt is csak egy szervezet, mint a népdalkör. Annál erősebb, minél több ember, minél több vonalon van bekötve hozzá. Annál több jó ötlet, jó ember jut el hozzá, és annál kisebb az esélye, hogy hülyeségeket fog csinálni, és megbukik a francba.
Mondta Sándor a falnak.
