Szép dolog a békevágy, és én is, mindenféle irónia nélkül, örülnék, ha Ukrajnában béke lenne. Csak fontos látni, hogy a nemzetközi reálpolitika nem pont erre tart. Mifelénk sokan szeretik ennek felelőseként Zelenszkijt és/vagy az amerikai külpolitikai héjákat beállítani. Nem mondom, hogy nincs igazuk, csak jó szokás szerint nem bontják ki az igazság virágának minden szirmát.
Ukrajna számára a békének két fontos dolgot kell elhoznia:
1) minél több területi veszteség visszaszerzését
2) háborítatlan átállást nyugati szabványokra és a szabad export lehetőségét.
Szerintem hibás hozzáállás Zelenszkijt és a mögötte álló ukrán elitet úgy beállítani, mint aki addig nem akar békét kötni, ameddig a Krím és az utolsó kelet-ukrajnai falu vissza nem került. Nyilván ezt mondják, ugyanakkor valószínűleg akár még Donyecket és/vagy Luganszkot is elengednék ha egyéb feltételek teljesülnének. De nem teljesülnek.
Ukrajna agrár-exportőr ország. Gabonát és egyéb mezőgazdasági terméket állít elő óriási mennyiségben. Emellett van a most meglehetősen szétlőtt nehézipar. Mindkét ágazat igényli a világpiaci nyitottságot úgy a késztermékek exportja, mint a nyersanyag (vasérc, műtrágya) beszerzése terén. Az tehát, hogy az ukrán gabona Odessza, Herszon vagy Mikolajev kikötőjén keresztül hagyhatja el csak az országot, ágyúlövésnyi távolságban az orosz flottától, amelyet egy békekötést követően nyilván feltöltenek, nekik nem jó.
Tegyük fel magunknak a kérdést: a februári támadás után, mi elhinnénk Putyinnak hogy nem jelenti be igényét újra az ukrán gabonaexportra, vagy nem próbálja meg elfoglalni a kikötőket, elaknásítani a hajózási útvonalakat? Dehogy hinnénk.
Innentől kezdve kétféle béke tud létezni. Az egyikben az oroszok feladják a Krímet, a másikban pedig a Fekete-tengeri Flottát vállalják olyan kis méreten tartani és eltűrik az ukrán haditengerészet olyan megerősítését, hogy a fekete-tengeri kereskedelmet érdemben ne tudják akadályozni.
Emellett pedig eltűrik azt, hogy az újjáépítés során a ukrán elektromos hálózat nyugati szabványú feszültségszintekre épüljön át, hogy a vasúthálózatáról kiszoruljon a Szinara és a Transzmasholding, bejöjjön a Siemens, a General Electric és az Alsthom. Ez minden különösebb csinnadratta nélkül azt is jelentené, hogy még Bergyanszk és Mariupol esetleges orosz kézen maradása esetén is az ukránok kikötői hamarosan modernebbek és versenyképesebbek lennének, jobban megérné odáig elvinni a határ orosz oldalán megtermelt gabonát is.
Vagyis kétféle béke van. Az egyikben ezek, az Ukrajna számára kedvező gazdasági változások nem történnek meg, és az oroszok rájuk kényszerítik a saját pangásukat. Ebben a pangásban pedig előbb-utóbb sikerül hatalomba segíteni valami olyan, ha nem is oroszbarát, de az oroszokkal szemben engedékenyebb kormányt, amely nem akar kitörni a félgyarmati státuszból. Persze ez politikai álmodozás, lévén mostanában dől el az, hogy akárcsak Lengyelországban, Ukrajnában is a Moszkva-ellenesség kimondása lesz a politikai szalonképesség átlépendő küszöbe.
A másik békében Oroszországnak el kell tűrnie azt, hogy Ukrajnát, de legalábbis annak nagyon nagy részét teljes egészében leválasztják és a moszkvai gazdasági-ipari-kulturális befolyás helyett versengő nyugati érdekek fognak ott megjelenni. Mi magyarok nagyon hosszan tudunk mesélni ennek az árnyoldalairól, de még így is, hogy több mint tíz éve egy putyinista seggfej vezeti az országot, is sokkal jobb itt élni, mint Kijev jobb negyedeit leszámítva bárhol Ukrajnában.
Az oroszok egyelőre nem hajlandóak erre a második fajta békére. Területekről hallunk, meg útvonalakról, valójában az orosz birodalmi befolyás a kérdés. Putyinverstéherek és hatalomra izguló “realisták” szokták azt mondani, hogy Ukrajnával kapcsolatban valamiféle birodalmi egyezségnek kell megköttetni, ahol kielégítik Putyinnak azt az igényét, hogy legyen neki ütközőzónája. Ezzel az elmélettel két hiba van.
Az egyik, hogy teljesen kihagyja a képből az ukrán nacionalizmust és önrendelkezést. Az ukrán nacionalizmus nem hibátlan eszme (egyik nacionalizmus sem az), ezt mi magyarok is meg tudjuk erősíteni, ámbár ilyenkor szemérmesen el szoktuk felejteni, hogy a magyar kormány Ukrajna alkotmányos rendjét figyelmen kívül hagyva osztogatott EU-s útleveleket Ukrajnában, nemcsak az ottani magyaroknak. De lendüljünk most ezen túl, jelen írás szempontjából lényegtelen. A lényeg az, hogy az ukrán nép, de legalábbis annak igen jelentős része már a háború előtt se akart orosz érdekszféra lenni, de mostanra Kelet-Ukrajnában se igen nyerne egy moszkovita párt.
A másik hiba, hogy a birodalmi politika (ld. még “erősebb kutya baszik”) fontos eleme az erő. Arról pedig kiderült, hogy az oroszoknak nem nagyon van. Méghozzá többször is. Kiderült, hogy a legelitebb orosz deszantosok nem voltak képesek a kiindulási bázistól max 2-300 kilométerre elfoglalni és 2-3 napig megtartani egy repülőteret. Kiderül, hogy a mozgásban levő hadseregüket mindenféle modern elektronikával felszerelt, de azért mégiscsak lassacskán berregő drónokkal tizedelni lehet. Kiderült, hogy a hadseregük óriási erőkoncentráció árán is legfeljebb néhány tucat kilométert tud haladni mozgósított és felállt ellenséggel szemben. Kiderült hogy számos csodafegyverüket közönséges nyugati tucatfegyverekkel el lehet hárítani. Kiderült, hogy tartósan és nagy területen nem képesek precíziós csapásmérésre, miközben a kilencvenes évek technológiáját képviselő amerikai HIMARS rendszer ízekre szedte a harctéri logisztikájukat.
Most sajnos az a fázis zajlik, amikor az oroszok – jelenleg épp az ukrán infrastruktúra rombolásával – igyekeznek kierőszakolni, hogy a béketárgyalások nagyhatalmi kiegyezést hozzanak, ne pedig arcvesztéses kivonulást és Ukrajna nyugati fordulatának eltrűrését.
Ebben viszont túl sokaknak túl sok pénze van. Az amerikaiak túl sok pénzt fektettek fegyverszállításba, a németek túl sok pénzt fektettek LNG-terminálokba ahhoz, hogy az orosz agresszió következmények nélkül maradjon. Olyan megoldás, hogy Putyin ott folytathassa, ahol a háború előtt abbahagyta, nem tud lenni.
Ráadásul a háborúval sikerült regionális szereplők étvágyát is felkelteni. A lengyel ipari/gazdasági elit alig várja az Ukrajnában megköthető jó üzleteket. A törökök nemrég a saját, HIMARS-nak megfelelő sorozatvetőjüket is odaadták. Nyilvánvalóan két okból: egyrészt erőt demonstrálni, másrészt pedig a világon jelenleg leggyakorlottabb rakétás tüzérség kezében tesztelni.
Aki tehát Zelenszkij vagy bárki más héjaságát látja a dolog mögött: téved. Valójában arról van szó, hogy annak eldöntése még nem történt meg, hogy az oroszokkal kötnek-e birodalmi békét. Az oroszok ezt szeretnék, és minden ellenkező állításuk ellenére, amíg rá nem kényszerítik őket másra, addig másról nem lesznek hajlandóak tárgyalni.
