Az államhatalom és a vallás a nyugati kultúrkörben ugyanis soha nem volt úgy összefonódva, mint például az iszlámban. Az egyház szerepe még a középkorban is világosan el volt határolva az államétól és a világi nemességétől, kezdve azzal, hogy egyházi személyek nem is viselhettek fegyvert (nem véletlenül állt mindig is zsoldosokból a pápai gárda), cserébe viszont például bárki menedéket kérhetett a templomokban akár a király katonái elől is. Sőt, az is közkeletű tévedés, hogy az inkvizíció bárkit is kivégeztetett volna, ugyanis egyházi szervezetként ehhez nem volt joga. Ehelyett az általuk elítélteket “átadták a világi bíróságnak”, amely aztán a király törvényei szerint szabta ki és hajtotta végre a “megfelelő” büntetést.
Az tehát egyáltalán nem igaz, hogy amikor a Felvilágosodás gondolkodói az állam és az egyház teljes szétválasztása mellett kardoskodtak, ezzel felrúgták volna az ősi európai és keresztény kultúra alapjait. Éppen ellenkezőleg, joggal hivatkozhattak Jézus “adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” igéjére, vagy éppen a Római Birodalom vallási toleranciájára. Azt se felejtsük el, hogy a reformációt követő véres vallásháborúk megoldását is az hozta el, amikor a felek végül megegyeztek abban, hogy senki sem szól bele, hogy a másik közösség hogyan imádkozik.
Szekularizmus
A modern kor aztán elhozta a teljes körű szekularizmus alapelvét (aminek amúgy egyik fő oka a kötelező általános oktatás bevezetése volt), miszerint egyfelől az állam senkit nem korlátozhat a vallása (bármiben is hisz, vagy nem hisz) gyakorlásában, másfelől meg egyik egyház sem használhatja fel az államhatalmat a saját ideológiája terjesztésére, vagy védelmére. Mindezek mellett kizárólag a világi törvények azok, amiket MINDENKINEK kötelező betartani. Ez a gyakorlatban olyasmit jelent, hogy például nyugodtan imádhatja valaki azték papként a Tollaskígyót, de embert akkor sem áldozhat, ha ezt amúgy a vallása előírná. Vagy megtilthatja a hithű muszlimoknak a Próféta ábrázolását, de ha egy vicclap teszi ezt (akár direkt sértőleg is), nem mehet oda géppisztollyal rendet tenni.
Tolerancia követelménye
A nem egyházi fenntartású (pláne állami) iskolákban pedig egyik vallás sem téríthet, népszerűsítheti magát, vagy teheti ki a jelképeit. Ugyanúgy, ahogy a templomban sem prédikálhatja ki a pap, kire kell szavazni. Legalábbis egy normális szekuláris demokráciában. És ezzel együtt jár a tolerancia követelménye is. Tolerálni valamit nem azt jelenti, hogy szeretni kell vagy örülni neki, hanem azt, hogy ELVISELNI, akkor is, ha neked személyesen nem tetszik. Ez ugyanúgy vonatkozik vallási körmenetre, mint melegfelvonulásra (az utca mindenkié). Meg arra is, hogy aki akar, mekiben zabáljon Ramadánkor, vagy farsangi bulit tartson Hamvazószerdán. A vallásszabadság azt jelenti, hogy te gyakorolhatod a vallásodat és betarthatod az előírásait – nem azt, hogy másoknak is előírhatod azok betartását. Ugyanakkor ezt meg kell különböztetni a különböző közösségek tagjainak védelmétől. Bármilyen vallást kritizálni, gúnyolni lehet, az adott vallás követői ellen uszítani, őket diszkriminálni nem. Ugyanez vonatkozik minden kisebbségre, a romáktól a transzneműekig.
Aki ezt nem érti meg, és megpróbálja az állam erőszakmonopóliumát a saját ideológiájának szolgálatába állítani, az pontosan a békés és civilizált együttélést teszi lehetetlenné (pedig legtöbbször pont ennek a védelmére hivatkoznak). Az összes vallásnak és egyéb meggyőződésnek ugyanis nem lehet egyszerre mindenben igaza.
