Előző nap reggel Kossuth és Széchenyi addig levelezésben folytatott vitáját nyilvánosság elé vitte. Eredetileg a Pilvaxban vitáztak volna, de végül kijöttek az utcára és tömegek hallgatták meg a “Ne provokáljuk a Szent Szövetséget az Erdély uniójával kapcsolatos követeléseinkkel, Magyarország jövője a stratégiai nyugalom” című vitájukat.
Irányi és Jókai cikksorozatban részletezte, hogy miért fog bajt okozni a szabad sajtó követelése, egyúttal kifejtették, hogy James K. Polk (demokrata!) amerikai elnököt sejtik az események mögött, és hitet tettek a korszerű elvek alapján megszervezett közigazgatás mellett. Cikkeiket egy idő után demonstratíven németül is közzétették, kifejtve, hogy a magyar nyelv nem alkalmas arra, hogy korszerű államot lehessen rá építeni. Wir Brauchen Strategische Ruhe, harsogták a márciusi ifjak!
Vasvári Pál és Degré Alajos vezetésével a józan és mértéktartó ifjak a magyar nyugalom és stabilitás nevében végigjárták a magyarul játszó színházakat és mutatványosokat és felolvasták a “Stratégiai Nyugalom, avagy jobb nekünk egy erős birodalom részeként” című kiáltványukat.
Így virradt meg Március Idusa. Petőfi felolvasta a Nemzeti Múzeum lépcsőjén az “Ejnye magyar, menjünk haza” kezdetű Nemzeti Dalt, majd nevét ott helyben Ernst Alexander Petschauer-re változtatta, Landerer és Heckenast pékségéből egy frissen sült nagy mosolygós nagy kenyeret, Ludwig von Druschetzky Kaiserlich Privilegierter Salzhandlertől fél font sót vásárolt, majd Deák Ferenccel és Batthyány Lajossal elindult üdvözölni a hazánkba érkező baráti orosz csapatokat.
