Ez jó, mert már annyian vannak, hogy akár magát Nottinghamet is megostromolhatnák. Igenám, de ennyi embert etetni kell, ügyes-bajos dolgaikban dönteni kell, erre valami adót kell tőlük szedni, más szóval állami funkciókat kell ellátni. Konkurálva a Koronával, holott Robin Hood nem akar király lenni. Mit csináljon? Maradhat ő egyszerű erdei rabló? Vagy zárja be a boltot és kockáztassa, hogy meglincselik és választanak másik rablóvezért? Vagy kezdjen szervezetfejlesztésbe, akasztassa fel a nottinghami bírót és próbáljon valami kinevezést kibulizni a királynál?
A Robin Hood’s problem néven ismert Harvard business case a szervezetfejlesztés bevezető esettanulmánya. (a Harvard Business Schoolban ilyen esettanulmányokkal oktatnak). Azt mutatja meg, hogy milyen nehéz egy jó ötletre épülő csapatból valamilyen működőképes szervezetet csinálni. El kell találni a méretet, a szervezeti formát, a működés rendjét, különben a nagyszerű kezdeményezés köré összegyűlt emberek megunják a nagyszerű kezdeményezést és hazamennek.
A Robin Hood eset ráadásul csak a probléma létére világít rá, megoldást nem ad. Rengeteg pszichológiai, csoportpszichológiai, vezetéstudományi ismeret kell ahhoz, hogy egy szervezet tényleg működni tudjon.
Az, hogy nálunk nincsenek sikeres ellenzéki pártok, azért van, mert nem tudnak megfelelő szervezetet létrehozni és működtetni. De miért nem?
Robin Hood az erdőben feltalálhatja a meleg vizet (vagy a lyukat a csőben) és nekiállhat teljesen önállóan szervezetet fejleszteni. Valószínűbb, hogy próbál valamiféle működőképes mintát követni. Akár a nottinghami bíróét, akár megkérdezi Tuck barátot, hogy van ez a kolostorban, az apáttal, a sekrestyéssel meg a káptalannal, nem is beszélve a prépostról. Robin Hood egyik késői utódja, Sztálin elvtárs is kispapként kezdte, nem véletlenül hasonlít annyira a szovjet kommunizmus az orosz ortodoxiára.
A szervezetek megalakításának tehát vannak “sablonjai” amelyek az adott ország kultúrájában megtalálhatók. Itt van a kutya elásva.
Magyarország szervezeti hagyományait többfelé is lehet keresni. Lehet hosszan beszélni a rendi hagyományokról, megyegyűlésekről és úriszékről, vagy épp a rövid polgári fejlődés mindenféle egyleteiről és részvénytársaságairól. Legnagyobb hatást a XX. század bármilyen magyar szervezeteire azonban nem ezek, hanem a Monarchia szervezeti kultúrája gyakorolt.
A Bach-korszakban felállt hivatali rend, amely túlélte a kiegyezést, az előképe mindennek Magyarországon a megyei törvényszéktől kezdve a téeszirodán és a kisgazdapárton át a KISZ-ig. Ekkor született meg az egész Monarchiában az az iratkezelési, ügyintézési, felelősség- és hatáskör-kiosztási, ellenőrzési rendszer, amelyben egy szervezet működni tud.
Az ifjú generáció, amely pártot, pártokat akar alapítani, erről mit sem tud. Tudhatna az angolszász szervezeti modellről, a vállalati meetingek és workgroupok világáról, de arról sem tud, mert nem tanulta és nem is látta működni.
Az MSZMP odafigyelt erre (és kevésbé jól, de a Fidesz is odafigyel) hogy olyan utánpótlásnevelő rendszert tartson fenn, ahol a fiatal politikusjelöltek belenőnek abba a világba, ahol megtanulják a jegyzőkönyv, az elnökség, a bizottság, a hatáskör és más varázsszavak használatát.
Az LMP a kettős elnökség hippi gondolatával, a Momentum az állandó szervezeti forradalmaival, és azzal, hogy nem képes egy normális vezetési struktúrát kialakítani, kiváló példái annak, hogy a legkúlabb ellenzéki gondolatból, és megannyi okos és tehetséges fiatalból is csak gittegylet lesz, ha nem képesek rendesen megalakulni.
Ez a különbség a rohamozó mongolok és a Nagy Középső Birodalom között. A Nagy Középső Birodalmat jó párszor lerohanták, de valahogy mindig, mindenkiből kínai lett. A Nagy Középső Birodalmat ugyanis nem lehet másképp kormányozni, mint hűséges mandarinokkal, akik művészei az igazgatásnak, a bürokráciának.
Mert a bürokrácia művészet, olyan művészet, amelyet nem tanítanak már szinte sehol (én is véletlenül tanultam róla, illetve von Haus aus tudok róla) és ez látszik minden ellenzéki kezdeményezésen. A szervezeti alapérték hiánya.
Azután ugyanis, hogy megállapodik egy párt a politikai alapértékeiben (a Momentum esetében ezek sem világosak) működni kell a szervezeti alapértékeknek is, mint például a szubszidiaritás (a probléma megoldása a problémához legközelebbi szinten) a bizalom (a feladattal megbízott szervezeti egység vagy személy önállóságának tiszteletben tartása, felesleges ellenőrzések, engedélyezések, “leokézások” elkerülése) az egységesség (ugyanazon feladat megoldására ugyanazon forma használata az egész szervezetben, pl. egységes jegyzőkönyvek vagy épp sajtóközlemények) az ellenőrizhetőség (minden cselekményről az előírt rendben feljegyzés vagy jegyzőkönyv készítése a visszakövethetőség érdekében) vagy a fegyelem (vészhelyzeteket leszámítva nem térünk el az eljárástól, nincs művészkedő rögtönzés)
Amelyik szerv így dolgozik, az hatékony lesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy azokat az embereket, akik egy politikai pártban az országot jobbítandó vesznek részt, aktatologatásra kell kárhoztatni. Vannak erre is bevált megoldások, például a japán kaizen példája, ahol bárki a szervezetben elmondhatja jobbító ötletét.
Amelyik szervezet meg nem így dolgozik, ott egy reggel arra ébrednek, hogy nincsenek kiosztva a szerepek, hatáskörök, mindenki akar mindent csinálni, ám valójában senki nem csinál semmit, és egy nap szép csendben feloszlanak. Mint a magyar ellenzéki pártocskák, amelyek nem értik, mi bántotta Robin Hoodot a sherwoodi erdőben. Pedig Robin Hoodnak még tökei is voltak, amelyek, a szervezeti kultúra mellett fájón hiányoznak a magyar ellenzékből.
