Van Magyarországon egy túl keveset megénekelt emberfajta. A rezignáltan frontot tartó típus. Az ilyen emberek általában nagyon rendes, jó emberek. Van nekik küldetéstudatuk, amiről rendszerint nem nagyon beszélnek. Túl elfoglaltak hozzá.
Áll az orvosi rendelőjük előtt harminc ember, a fülfájós négyévestől kezdve a kificamodott bokájú kamaszon át a cukros öregekig mindenféle. Épp ebédet kell intézni 50 embernek 30 emberre elegendő pénzből. Megtartják a matekórát, mert a matektanár bevitte a feleségét szülni a városba, majd utána a földrajzórát is, mert…földrajztanár nincs. Van szerencsém ismerni jó pár ilyen embert. Ez most egy mai megosztásunkról jutott eszembe, amelyben Uszka került szóba., Sértő doktor (dr. Sértő-Radics István) az előző uszkai polgármester is ilyen, legendásan ilyen alak. Az utóda is az. Sértő doktorról 25 év polgármesterség alatt még cigány népballada is keletkezett.
De nincs ő egyedül, a környéken szinte csak ilyen polgármester van. Na ja, az ország egyik legelmaradottabb sarkában felvállalni egy pár száz lakosú, legtöbbször felerészben cigánylakta falu vezetését nem ijedőseknek való. Itt nem tud olyan nap lenni, hogy ne legyen valami megoldandó probléma, a falu vezetése folyamatos, szünet nélküli válságmenedzsment. Csak ez nem egy kötözőhely a vietnámi dzsungelben vagy a harkivi panelek között, ahol mindig több a bekötözendő sebesült, mint amennyi kötszer és szanitéc van, de valahogy mindig bekötöznek mindenkit, akinek egyáltalán van esélye életben maradni. Ez egy falu, községházával, “kultúrral” és hasonlókkal. De a lényeg ugyanaz.
Ezek a polgármesterek, mióta NER van, mindig kötelezően hálálkodnak a fideszes képviselő úrnak hogy micsoda jótéteményeket tesz a faluval. Kötelező úgy csinálni, mintha nem a falunak egyébként is normális helyen járó támogatást osztaná személyes kegyként a helyi kormányerő. Hálálkodás ide vagy oda, ezek szegény falvak voltak és szegény falvak maradtak, legfeljebb szép díszburkolattal a református templom előtt felállított turulmadár körül. Mert hogy szegény emberek lakják, és a szegény emberek gazdag faluját még nem sikerült feltalálni, a NER egyelőre csak a gazdag emberek szegény faluját hozta létre pár helyen, egy-egy különösen kártékony martalóca segítségével.
Miért van ennek jelentősége? A menekültek miatt.
Normális országban a polgári védelem már vagy egy éve készült volna arra az eshetőségre, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics hülyeséget csinál. A magyar kormány azonban nem Vlagyimir Vlagyimirovics kezével és szemével volt elfoglalva, hanem más testtájaival. Meg egyébként is, nálunk nincsenek migráncsok, tehát menjenek a fenébe a menekültügyi szakemberek is. Táborok bezárva.
Így aztán amikor kitör a baj, nem áll fel a többlépcsős rendszer, nem települ ki tábori kórház, beléptető-ellenőrző erő, nem kezdik el szortírozni a menekülőket aszerint, hogy kit kell csak a Budapestre induló vonathoz elkísérni, és kinek kell két tucat pelenkát, tápszert adni, ki az akinek egy napra kell szállás és ki az akinek mindene ott ragadt, és amíg vissza nem mehet a lábára cipőt, föléje fedelet kell adni. És ki a nettó orosz kém.
Nem települ oda személyzet, mert pár éve elbocsátották, amikor kérelemelutasító hivatalt csináltak a bevándorlási hivatalból.
Mi marad? Aki helyben van, az marad. A polgármester. A Polgi. A Doki. A Polgi, aki Doki, vagy esetleg Feri bácsi, Laci bácsi, Marika néni. Na ha valaki, egy ukrán határ menti település vezetője hozzá van szokva a kevésből kell menedzselni a folyton előjövő újabb és újabb bajokat üzemmódhoz. Ötszáz menekült? Sokkal jobb, mint ötszáz megszálló katona. Ide senki nem szokott jönni segíteni, mindent helyben kell megoldani. Megoldják. A lehetetlent.
Ha jönnek segíteni, csak még jobb. Ki vagy te? Honnan jöttél? Mindegy is, látom hoztál pokrócokat, oda vigyed. Mi? Jön még valaki? Telefonáld meg neki, hogy pokróc már nem kell, ennivaló se kell, hozzon viszont legalább húsz doboz tampont, pelenkát, legolcsóbb fajta tusfürdőt. Vagy ha van mosópor az is jó. Oké. Mentek vissza Pestre? Azt a négy ukránt vihetitek, menni akarnak. Sziasztok.
Hősiesség? Romantikus zenére könnybe lábadt szemmel nézés? Az nincs. Teátrális kézfogás és megtekintés? Az van, de szerencsére hamar arrébb eszi a fene, a szirénázó konvojával együtt. Ami van, az nagyrészt lelkes civil, meg a mindent látott helyi polgármester.
Az a polgármester, aki most a koldusszegény faluja pénzét költi gázpalackra, krumplira meg még a jó ég tudja mire, egyedül van. Mármint az állam részéről. Már mindent hallottam, külön kedvencem a rongyos hatszáz millás minden idők legnagyobb segélyakciója, egy fél kapufa ára. Azt még nem hallottam, hogy összeírták volna, hogy ezek a falvak most mire költenek, mi az amit tudnak nekik természetben adni, és mi az amire jobb lenne ha nyílna falunként egyelőre egy 10-20 milliós keret, aztán majd szükség szerint több. Ez nincs. Megafon van, kimaradunkaháborúból-propaganda van. Nem maradunk ki. Itt van a határainknál, és a mi alakulataink pont úgy vannak magukra hagyva mint az éhes orosz kiskatonák a sárba ragadt teherautó-oszlopban. Nem tudok minden ilyen adomány-gyűjtő hírt megosztani, de legyen teljesen világos: ha valaki segít most a magyar ukrán határvidék falvainak, a menekültügy frontvonalának, az csak mi leszünk. Orbán csak fényképezkedni jár oda.
