Persze, mint elődjénél, ennél a szerződésnél is kérdéses, hogy mi fog végül megvalósulni belőle, mindenesetre nagyon nagy szavak vannak benne, szinte már Nagy Károly birodalmának helyreállítása dereng fel a nem is túl távoli horizonton. Közben Salvini és Kaczynski egyeztet egy nemzetek Európája vízióról, Orbán meg nincs ott egyiken sem. Utazzunk a jelenben, a múltban és a jövőben, hogy körbejárhassuk ezt a pár hírt.

A jelen

Tudjuk, hogy Macron és Merkel is nehéz belpolitikai helyzetben van. Azt nem tudom, hogy Macron számított-e ekkora tiltakozásra. Innen távolról nézve a személyiségét: igen. Az már más kérdés, hogy úrrá tud-e lenni a helyzeten, és ciklusa végére meg tudja-e valósítani nagyívű reformterveinek legalább egy részét. Merkel túlélt (ausgemerkelt) egy nagy válságot, ahol nem sok kellett ahhoz, hogy centrista-bürokratikus vízióját legyőzze a konzervatív jobboldal (és ki tudja, lehet mindenkinek jobb lett volna, ha ez történik).

Mindketten óriási bokszmeccsek közepén vannak. Mindketten megtanulnának egykerekű biciklin ülve jódlizni, ha valamivel terelni tudnák a figyelmet és politikai sikereket tudnának felmutatni. Egy ilyen nagy nemzetközi elvi megállapodás, városnév+szerződés formátumban ilyen dolog.

Van persze aktuálpolitikai jelentősége is, hiszen EP választások jönnek, ahol úgy tűnik, lesznek, akik nem válogatnak eszközökben. Ne higgyük azt, hogy Párizsban és Berlinben nem tudnak arról, hogy Orbán adminisztratív eszközökkel akarja megnyerni a tavaszi választásokat, megvonva a költségvetési támogatást az ellenfeleitől. (Domokos “Illetékes” elvtársnak már odaítéltük a Fingszagrendet, meg is szolgálja becsülettel). Orbán többek között azért nincs ott a Kaczynski-Salvini találkozón (mármint azon túl, hogy nem hívták) mert arra játszik, hogy ez az új, euroszkeptikus blokk (amelyből kikerülnek a britek) majd elég nagy lesz ahhoz, hogy a Néppártban mindenkire szükség legyen, és továbbra is orrot befogva megtűrjék a Fideszt.

Persze megoldás lehet a nagykoalíció. Rutin az van mindkét oldalon. Macron egy nagy újító-egyesítő mozgalom élén jutott hatalomra, Merkel pedig alighanem a Tuvai Torokéneklők Eszperantisa Bélyeggyűjtő Egyletével is különösebb gond nélkül szövetségre tudna lépni. Mi lenne ez a koalíció? Hát az EPP jobbról a közép felé húzó pártjai, illetve Verhofstadt liberálisaiból a jobbosabb, kevésbé elvadult elemek, Macron által szállított (?) francia szavazatok, meg persze a várhatóan nem túl jó eredményt elérő szocdemek…versus az euroszkeptikus fenyegetés. Szépen hangzik, ugye? Már persze, ha félre tudjuk tenni, hogy ezzel Merkel Bundesmuttiból Euromuttivá válna, és Macronra hárulna a fék szerepe, kódolva egy folytonos koalíciós válságot. Szóval azért nem eszik olyan forrón az európai parlament rendjének felborítását. Ezért is van az, hogy Orbán elcsalhatja szabadon az EP választásokat, ha tudja, mert vele lehet számolni. Egy rossz, fekete bőrdzsekis, pacsulitól szagló díler, de mindig ugyanott találni, és mindig ugyanazt árulja. Az újaknak meg még ötletei lennének…

A múlt

A jelen európai politikáját rendkívüli mértékben áthatja a történelem. Az európai országhatárok, melyeket a nemzetállami eszme nevében oly sokan védenek, sokszor nem túl régen vannak mostani helyükön. Ha ránézünk egy lengyel választási vagy ipari térképre, láthatjuk, hogy Kelet-Poroszország és Kelet-Szászország él és virul.

Ha meghalljuk, hogy négy román polgármester (Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Arad) szövetséget köt arra, hogy Bukaresttől függetlenül, önállóan érhessék el a brüsszeli támogatásokat, akkor nem nehéz belátni, hogy Trianon ide vagy oda, Erdély, a Bánát és a Partium máig létező fogalmak, még ha nem is úgy, ahogy arra sokan Magyarországon emlékezni szeretnének.

Ezek a régi határvonalak nagyon sokára halványodnak el és soha nem tűnnek el teljesen. Évszázadokkal a Nyugat-Róma bukása után, Franciaország még simán kettéoszlott déli, római jogot alkalmazó és északi törzsi szokásjogot alkalmazó részre. Közel száz évvel Trianon után Erdélyben van telekkönyv és kataszter, a Regátban meg nincsen. (legalábbis, mikor jogra jártam, ezt tanultuk).

Amikor tehát Nagy Károly egykori székvároságban találkozik a keleti és a nyugati frankok vezetője, akkor nagyon régi szimbólumok merülnek fel. A Montánunió előtti utolsó sikeres európai egyesítés emléke, melyet aztán Konrádok, Henrikek, Lajosok, Ferencek, Károlyok, Fülöpök, Frigyesek, császárok és führerek próbáltak meg erővel újra összehozni újra meg újra lángba borítva a kontinenst.

Nagy kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e ez? Mert a Salvini-Kaczynski találkozóra úgy is kell gondolni, hogy Salvini veszély Macron hátországában, Kaczynski pedig Merkelében. (Orbán meg kivárásra játszik, mert stabilabb a helyzete, mint Kaczynskié). Mert a Nagy-Károlyi vízióval szemben ott van a német egység, a francia nyugat-európai dominancia (spanyol és nápolyi Bourbonok…) víziója.

Az EU motorja valóban a német-francia kiegyezés, de a két ország érdekei ugyan konvergálnak, ám nem esnek egybe. De a bővített EU-ban létezett egy nyugati-déli, északi, keleti felosztás, amelyben a mediterrán térség országainak hangadója Franciaország, a keleti bővítéssel bejutott országok vezére Németország, az északiaké pedig Nagy-Britannia. Ezek az érdekek viszonylag koordináltan mozogtak például a halászati kvóták vagy a belső piac más kulcskérdéseinek kialakulása során. Ha megnézzük például az egységes belső piac felé mozgás meghatározó jogeseteit, akkor rendszeresen azt látjuk, hogy a szemben álló felek rendszerint nem e három tömb valamelyikén belüli országok (gazdasági szereplői), hanem mindig “tömbközi” összeütközések voltak.

Macron és Merkel tehát nem közelíthet egymáshoz korlátlanul és erre az új Nagy Károly-i vízióra fékezőleg fog hatni az, hogy mindkét országnak vannak elköteleződései, kinek délre, kinek keletre, kinek északra.

A jövő

Guy Verhofstadt is megosztotta nemrég facebook oldalán azt az előrejelzést, miszerint 2030-ban Kína, India GDP-je négy-ötszörös mértékben fogja meghaladni a német GDP-t. Ha direkt összefüggés nincs is, a GDP mérete nyilvánvalóan kihat egy ország világpolitikai súlyára. Ez a különbség már akkora, amely direkt korreláció nélkül is nyilvánvalóvá teszi, hogy a világpolitikában komoly súlyvesztéssel kell Berlinben és Párizsban is számolni. Már ha nincs koordináció.

Koordináció pedig van. Akárcsak Merkel és Macron megállapodása, a magyar sajtóban szintén szinte elhallgatott hír a Siemens-Alstom fúzió. A német nehézipar egyik koncentrációója a Siemens körül alakult ki, az Alstom pedig francia óriás, ketten külön-külön is a világ vasúti szállításának meghatározó szereplői. Mégis fuzionálni akarnak, mivel olyan erős a verseny és akkora súlyú konkurensek vannak, hogy más út nincsen. És ez a konkurencia már nemcsak az amerikai és a japán ipar, hanem egyre inkább a kínai is, amely még mindig sokat másol,de már rég nem a lenézhető konkurencia, főleg mert Kínában végtelen mennyiségű megrendelést kap.

Európa vezető hatalmainak egyszerűen nincs más lehetősége, mint hogy koordinálva lépjenek fel a világpolitikában. Visszanézve a múltba viszont látszik, hogy ez miért problémás. A német-francia koordináció örvendetes dolog, ám az EU összes többi országának valamiféle politikai súlyt kell ebben képezni, vagy pedig belenyugodni a periféria szerepébe. Orbán Viktor, a realista első látásra belenyugodott a periféria szerepbe, de a helyzet ennél árnyaltabb. Ő kivár, meg akarja magának képezni a zsarolási potenciált legalább 15 EP-képviselővel. Más taktika, de ez is arról szól, amiről Kaczynskiék kísérletezése. Zsarolni a nagy duót és valami jó helyet elcsípni az osztozkodáson.

Ez sürgős. Aki nem hiszi, annak itt van ez a hír: a berlini amerikai nagykövet nyíltan szankciókkal fenyeget német cégeket. Merkel és Macron lépéskényszerben van, a kisebb európai vezetőknek meg ezt ki kell használni.

És akkor a belpolitikai konklúzió: aki még mindig nem látja az ÁSZ intézkedései után sem, hogy Orbánnak élet-halál kérdés az EP választás, az hülye. Vagy magától, vagy pénzért, de hülye.