A Vezérfőszerkesztő órás cikke alatt megint bekommentelték néhányan, hogy a luxusóra jó és értékálló befektetés, különösen a mostani, inflációs időkben. Nos, aki olvasta a könyvemet, az már tudhatja, hogy ez egy divatos, de nagyon veszélyes tévhit. A luxusóra pont olyan “befektetés”, mint egy luxusautó: abban a pillanatban, hogy kifizetted, minimum 20%-kal csökken az értéke.

Ezzel együtt tényleg van néhány nagyon drága, nagyon exkluzív modell, amelyre ez nem igaz, és ugyanannyiért, vagy akár jóval többért is el lehet adni a másodlagos piacon (akárcsak bizonyos vintage autókat). Csakhogy ennek igen egyszerű és logikus oka van: nem lehet másképp hozzájutni. Ugyanis vagy egyáltalán nem gyártják már, vagy csak olyan kis szériában, hogy már az is nagy eredmény, ha felkerülsz a (több éves) várólistára. Ja, és ezek általában minimum több tízezer, de nem ritka amikor több százezer euróba kerülnek. És a franc se tudja, hogy ha majd el akarod adni, éppen mennyire lesz rá kereslet.

Szóval ha órát veszel, azt magadnak (esetleg a gyerekednek) veszed. És ennek megfelelően kell eldönteni, mennyit költesz rá.