Igen, ez most egy helyszíni tudósítás az MKKP egyik frontvonaláról.
(Érd és térsége, Pest megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület)
Miután sokat vitáztunk itt a posztok alatt a kutya párt hasznárul és kárárul, adta magát az ötlet, hogy kiprobálom a paszivisták életét. Persze balfasz módon ez szombaton, este felé jutott eszembe, időt pedig vasárnapra tudtam passzívizmusra szakítani, tehát már a kapcsolatfelvételben sem bíztam nagyon.
Először jelentkeztem a kutyák online felületén, majd a biztonság kedvéért emailben és FB üzenetben is indítottam offenzívát. Valahogy sejtettem, hogy ez kevés lesz, ezért a jól bevált ősmagyar recept alapján az urambátyám és sógorom módszert is bevetettem. Üzenetet küldtem egy távoli ismerősnek, akiről tudtam, hogy kapcsolatban áll velük. Na, ez gyorsan és tökéletesen működött, percek alatt kapcsolódtam a párt érdi szervezetéhez, megbeszéltük a találkozót is.
Délután kettőkor, az érdi Stop Shop bevásárlóközpont közelében vártam a kutyákra, akik meg is érkeztek egy fiatal kutya hölgy, Ignáth Kitti vezetésével, akiről mint kiderült, egyben a párt helyi jelöltje is, illetve a IX. kerületi kutyás alpolgármester (Suzi) munkatársa.
A passzivistáskodás terepe a panelfelújítási programmal még egyelőre nem fenyegetett közeli lakótelep, illetve a bevásárlóközpont melletti sétányon felállított pult volt. Én az utóbbit választottam. Még fel sem állítottuk a pultot, de már jött is az első aláíró, utána párszor összeszedtük a szél által felkapott Soros-pénzeket, illetve én tettem pár kört a környéken szórólapozási és agitációs céllal. A kellemetlen időjárásnak és a vasárnap délutáni unalomnak köszönhetően óriási érdeklődés nem volt, de azért időnként beesett pár aláíró a pulthoz, Kittiék is össze kopogtattak néhányat.
Később jött egy füles, miszerint a közeli művelődési házban rendezvény van, potenciális aláírók hada sejthető, így sebtiben átköltöztettük a pultot. Kikészítettük a Soros-pénzeket, aláíró íveket, lesbenálltunk. Hát ugye Bayer Zsolt, aki irtózik bármiféle egyenes vagy tisztességes létformától, kiadta a parancsot, hogy minden fideszes írjon alá minden induló ellenzéki kispártnak szavazat elveszejtés céljából. Úgy tűnik, nem teljesen eredménytelenül, mert a szemközti Fidesz irodából készségesen át is somfordáltak ketten aláírni. Mindeközben elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam a műfaj klasszikus és egyben névadó módszerét, a kopogtatást.
Öt emeletes társasházak, panelek. Lépcsőházanként 15 lakás, ugyanennyi kaputelefon. Sebtiben kidolgozott stratégiám alapján elősször a felső lakások kaputelefonjával próbálkoztam (ha lepattintanak, akkor nem kell odáig fellépcsőzni), onnan haladtam lefelé. Átlagosan a harmadik, negyedik lakás tulajdonosa volt annyira készséges, hogy bár az aláírást elutasította, de azért a lépcsőházba beengedett. A hadművelet hátulütője, hogy az egész folyamat jár akkora zajjal, hogy a lakók egy része megneszelje érkezésemet és elbarikádozza a lakás bejáratát, majd a konyhaasztal alá bújjon előlem, de miután ők nem potenciális aláírók, így valójában időt spóroltak nekem.
Egy lépcsőháznyi lakásból átlagosan ötnek a lakóival sikerült személyesen beszélnem (15/5). Többnyire kedélyesen vagy mogorván, de azért udvariasan elutasítottak, néhányan viszont örömmel írtak alá.
A kopogtatás érdekesebb pillanatai voltak, a karanténját töltő, Covid által rettenetesen szétcsapott huszonéves nő, az idős hölgy, akivel hét lakatra zárt ajtón keresztül, ordítva kellett kommunikálni, a könyvelő szerű asszony, aki csak annyit bökött ki, hogy TÁRGYTALAN, illetve a fiatal srác, aki közölte, hogy ő megpróbálja távol tartani magát a politikától(?). A legkellemesebb élmény egy hetven éves tanárnőhöz köthető, aki ujjongva majdhogynem a nyakamba ugrott örömében, hogy végre eljött hozzá a kutya párt, de sajnos a másik körzethez tartozó állandó lakcíme okán aláírni nem volt lehetősége.
A délután talán egyik fénypontja volt, amikor közvetlen a pult összepakolása előtt megjelent a helyi Fidesz frakciójának vezetője is, aki vicceskedve, de egyébként nagyon barátságosan és udvariasan felajánlotta a segítségét. Miután aláírta az ívet, pár mondatban összevetettük a választással kapcsolatos nézeteinket, esett szó a kutya párt szerepéről, a korrupciós programjukról, némi választási matekról is. Az utolsó lelkes támogató már az összepakolást követően, de még éppen időben esett be, aláírt, majd az akciócsoport (passziócsoport?) a helyszínen feloszlatta magát.
Összegezve a nap benyomásait, az aláírások gyűjtögetése egy eléggé sziszifuszi, de amúgy addiktív tevékenység, ami remek terepe a tapasztalatszerzésnek is. El lehet mondani, hogy a fiatalabb, középkorú és idősebb polgárok is eléggé apolitikusak és bizalmatlanok, de az utóbbiak között azért sokaknak vannak határozottan hangoztatott nézeteik is – százszor is aláírok Orbán viktornak – tört elő a hitvallása egy néniből például. Nekem úgy tűnt, hogy a kontaktus felvételére a nők valamivel nyitottabbak (bár ez lehet azért is, mert én pasi vagyok), a férfiak pedig jóval zárkózottabbak. Ahogy a paszívisták is említették, nem igazán van senkinek a homlokára írva a pártpreferenciája. Egy színes hajú piercingekkel, tetkókkal pimpelt fiatal srác simán lepattintott, miközben előfordult olyan is, hogy egy mogorvának tűnő öreg úr készséggel támogatta a jelöltet. A siker arányos a befektetett munkával. Kitti édesanyját, rokonait, barátait is mozgósította, akár tíz kilométereket is hajlandó autózni egyetlen biztos aláírás miatt. Valószínüleg sok pénzből, nagyobb szervezettséggel lehet ezt hatékonyabban is csinálni, de lehet ráfordított idővel és sok munkával is eredményeket elérni.
Aki szeretné az aláírásával (még péntekig gyűjtöget) támogatni Ignáth Kitti jelölt indulását (Érd és térsége) a linkelt FB oldalon tudja felvenni vele a kapcsolatot, illetve itt követheti azt is, hogy éppen merre járnak passzivistái.
