Induljunk kicsit messzebbről, onnan, hogy mi is ez az ABB, aki ott most gyárat zár be. A rövidítés feloldása: Asea, Brown-Boweri. Az ASEA a svéd Allmänna Svenska Elektriska Aktiebolaget rövidítése, kb. Svéd Általános Villamossági Részvénytársaságnak lehetne fordítani. (Romániai olvasók számára ismerős lehet az Ázea mozdony, bizony, ők adták el a licenszet Romániának) A Brown, Boweri & Cie. pedig svájci gépipari cég volt. Miért érdekes ez Ózd szempontjából?

A XIX. század végére minden országban megvoltak az országos nehézipari nagyvállalatok. Országa válogatta, hogy hol volt több és kevesebb. (nálunk a Ganz és a Weiss Manfréd cég, illetve a MÁVAG, de például a németeknél kb. lehetetlen lenne felsorolni a Maschinenbau Kieltől kezdve a Siemensen és Kruppon, Henschelen és Borsigon át az Orenstein&Koppelig) Ezek a gyárak aztán világszerte koncentrálódni kezdtek, mint mindenütt a fejlődésük érett szakaszába lépő iparágakban. Ilyenkor vége a forradalmi újításoknak, kialakulnak az ipari sztenderdek, a sikeresebb cégek pedig bekebelezik a versenyben alulmaradókat.

Létrejön egy olyan piac, ahol a piaci szereplők egyrészt megfontoltak, a vállalatok működése bürokratikus jegyeket ölt. A vállalatok egymás közötti versenyében a technológiai fejlődés adott szakaszának érettsége, a bürokrácia megkövetelte tervszerűség és kockázatkerülés miatt, az innováció visszaszorul és a versenyelőnyt igyekeznek inkább hatékonysági előnyökkel megszerezni. Ennek egyik eleme a termelés kiszervezése.

Ózdon tehát azért nyílt ABB (illetve korábban GE) üzem, mert egy elég erős piacon (Siemens, GE, Emerson Electric, hogy pár versenyzőt említsünk) pont jól jön egy kelet-európai nyomorrégióban lévő üzem, ahol a szállítási infrastruktúra a becsődölt kohó miatt adott, a munkanélküliek szintén. Szemét-olcsón lehet termelni, és a munkások több hajszálnyival az átlag bergengóc szintje fölött vannak betaníthatóság és munkakultúra terén.

Talán már látszik: Az ABB-nek, vagy akárki másnak egy ilyen pont addig érdekes, ameddig ott a költségelemzések azt mutatják, hogy olcsóbb termelni, mint valahol Romániában vagy Litvániában, esetleg Kínában.

Egy ilyen helyszínnek valamit nagyon tudnia kell, hogy néhány könnyűszerkezetes csarnoknál többet költsenek rá. Győr és Kecskemét helyzete (de különösen Győré) speciális, optimális helyen vannak a német piac ellátása szempontjából. Nade Ózd?

Régi tételem, hogy azért mert az oroszlán elkapja a zebrát, nem szabad haragudni az oroszlánra. Az a dolga. Nem tud mást csinálni. A kapitalista nagyvállalattól is lehet mindenféle jófejséget elvárni, de az alapvetően egy profitorientált vállalkozás. Nem lehet elvárni tőle, hogy egy termelési helyszínt felfejlesszen, ha abból nem remélhet direkt hasznot. Nyilvánvaló, hogy ha nem tud elég kismegszakítót eladni, otthagyja Ózdot.

A kérdés tehát az, hogy mégis mivel lehetne arra késztetni egy céget, hogy ne menjen el Ózdról?

A válasz sajnos az, hogy rövid távon semmivel, ezek hosszú távú dolgok. A kulcsszó: versenyképesség. Az a versenyképesség, amelyet jelenleg Magyarországon egy dologgal érnek el: árcsökkentéssel. Az alacsony adók és a gyenge forint (meg a gyűlölt EU védővámjai) miatt itt sok dolgot olcsóbban lehet gyártani, mint Ázsiában. Ugyanakkor az ilyen gyárak vonzereje nem nagyobb, mint egy átlag bangladesi sweatshopé.

Az a mindenkori magyar kormány felelőssége lenne, hogy az országban legyen olyan oktatási rendszer, amely olyan munkást eredményez, akinek megvannak a skilljei ahhoz, hogy a kismegszakító gyártásáról át lehessen állítani dobostorta, fúrógép vagy vadászkürt gyártására. Milyen skillek ezek? Írás, olvasás, számolás és munkakultúra. Olyan melós, akinek nincsenek alapvető kompetenciahiányai, hanem pár hónap alatt meg lehet tanítani újfajta gép, eljárás használatára. Ehhez az kell, hogy ha a kezébe adnak egy tízoldalas okosítót, azt tudja értelmezni. Ha az van beleírva, hogy az “állítótárcsát a táblázatban megadott értékek alapján forgassuk el” akkor értelmezni tudja, hogy ha a táblázatban öt literhez 45 fok tartozik, akkor ha öt litert mutat a műszer, 45 fokot tekerjen a tárcsán.

Ezért szörnyű bűntett az, amit Palkovicsék és Parraghék a magyar szakképzéssel is művelnek. Ja és még egy: ha az ABB az elmúlt tíz évben (amióta országunk jó kezekben van) egy TAO-hoz hasonló konstrukcióban adója egy részéből iskolát épített volna, és most lenne Ózdon 1000 nagyon magasan képzett munkavállalója, akkor most az ABB board meetingjén azt javasolta volna az ügyvezetés, hogy ezt a helyszínt meg kell tartani, ha másért nem, hát azért, hogy ezt az 1000 jól képzett melóst ne vigye már el a konkurencia. De, ilyen adózási konstrukció ugye nincs, csak akkor, ha a miniszterelnök pénzmosodáját kell finanszírozni.

De menjünk tovább. Ha ebben az országban normális bérlakásprogramok működnének, akkor egy-egy ilyen város, ahol megtelepszik és elkezd beágyazódni egy-egy ilyen üzem, simán tudna munkaerőt vonzani. Minimális Kádár-nosztalgia: a panel lakótelepek annak idején erre alkalmasak voltak. Kicsi, de használható lakás, ahol lehet kezdeni, két gyereket csinálni, és normálisan élni, olcsón. Ehelyett mi van? Mesterségesen felpörgetett lakáspiac, ahol röghöz kötő hiteleket kell felvállalni, hogy tulajdonosok legyenek az emberek, kitéve egy újabb pénzpiaci válság hatásainak.

Ilyen háttér mellett az ipari üzem nem lesz valójában a magyar gazdaság szerves rés.ze. Itt van, de nem alakul ki helyi kötődése, a munkavállalói sem kötődnek hozzá. Teljesen természetes jelenség, hogy ha valahol két forintot spórolni lehet, átviszik oda. A magyar állam dolga lett volna az átvitel költségeit felsrófolni azzal, hogy segíti a beépülést, és főleg saját polgárait.

De persze tarthatunk egy nemzeti konzultációt arról, hogy akkor most bassza meg az ABB vagy sem, az is kétmilliárd, amit ha mondjuk öt éve befektettek volna Ózdon (és nem nemzeti tekeakadémiára), még most is ott lenne a gyár.