A választások előtt ki szoktak alakulni azok a kérdéskörök, amelyekre a választásokon induló pártoknak választ kell adnia a kampányban. Ezek között vannak olyanok, amelyek a párt általános világnézetéhez kapcsolódnak (nemzet, kereszténység, abortusz, melegházasság). Vannak olyanok, amelyek a párt kormányzási filozófiájához: adók, rendőrség, hadsereg, oktatás, egészségügy. És végül, de nem utolsó sorban vannak az aktualitások, amelyek a választókat épp a legjobban érdeklik. Nálunk ez most a migráció és az Európai Unióhoz való viszonyunk, legalábbis a sajtót olvasva ez látszik.
A magyar demokrácia éretlenségét mutatja, hogy a választásokhoz közeledve összesen két téma uralja a politikai közbeszédet. Az egyik, hogy a mindenféle ellenzéki pártok hogy fognak valahogy úgy összeállni, hogy létrejöjjön a leginkább esélyes “Orbán-leváltó” lista. A másik, a hangosabb pedig a Magyarország ellen összeesküvő Soros-Brüsszel-Migráns Terv, amely miatt Nyugat-Európában már az utcára se mernek kimenni az emberek.
A Fidesz jól láthatóan azt gondolja, vagy látja a közvélemény-kutatásokból, hogy hagyományos politikai kihívásra nem kell számítania, azaz jelenleg nincs és várhatóan nem is lesz olyan erő, amelyik rá tudja kényszeríteni arra, hogy érdemi politikai kérdésekben foglaljon állást. Vagyis nem kell a kórházak gyalázatos állapotáról, kátyús utakról vagy a fiatalság elvándorlásáról vitatkoznia senkivel. Nem kell a mostani Kósa Lajos és Németh Szilárd kaliberű bunkók helyett vitaképes alakokat kiállítania.
A Nemzeti Konzultáció kiszivárgott kérdései azonban ennél többet mutatnak: azt mutatják, hogy a Fidesz úgy gondolja, hogy a választópolgároknak nincs is igénye arra, hogy a politikusokat olyanokról hallja beszélni, hogy hogy lesz újra körzeti orvos, vagy hogy lesz megcsináltatva a kórházban leszakadt plafon. Ezeknek elég, ha azt látják, hogy a kormány küzd Soros György ellen, aki nyilván olyan erős, hogy a világ vezető gazdaságaiból több is az ő nótájára táncol.
Persze tudjuk, hogy a nemzeti konzultáció legfőbb célja nem a szavazatszerzés, hanem a legutóbb is rájuk szavazó másfél-kétmillió ember elérése, megmozgatása, emlékeztetése arra, hogy a Fidesz az ő pártjuk, és el kell menni szavazni, különben jön a krampusz, akit most épp Soros Györgynek hívnak.
Két kockázat van:
Az egyik, amelyet panamajack barátom említett előző posztunkban: ez orosz rulett a nemzetközi kapcsolatokban. Brüsszelben, Berlinben, Párizsban jelennleg mindenkinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy azzal foglalkozzon, milyen hülyeségeket hord össze Orbán Viktor. A magyarországi nagykövetségeik gyűjtik, lefordítják, jelentik ezeket, és a központban ezek most a “nem fontos” mappába kerülnek. Abban a pillanatban, hogy bármilyen okból ezt a mappát felkéretik az elnök úr vagy a kancellárasszony irodájába, Magyarországnak nagyon rossz lesz. A Fidesz tudja ezt, csak bízik abban, hogy ez a pillanat nem 2018 áprilisa előtt lesz.
A másik, hogy az emberek megunják a hülyeséget. Mert ez a stratégia a magyar választók hülyének nézésen alapul. Azon, hogy a magyar olyan hülye, hogy nem érdekli, hogy összedől a kórház, hogy nincs orvos, nincs tanár, hogy a nyílt pályán lerobban a vonat, hogy nincs lekaszálva a parlagfű. A sok paraszt (gondolják ők) beletörődött abba, hogy itt ez van, úgyse lesz jobb, fölösleges is ezzel foglalkozni. Ahogy Gyurcsány Ferenc (tudtán kívül) zseniálisan megfogalmazta, el lehet menni, akit zavar, inkább elmegy és nem foglalkozik azzal, hogy itt politikai változás legyen. Az a hülye, aki meg itt marad, annak pont elég ez a Soros-Brüsszel-Migráns izé. A szegény embert csak az érdekli, hogy azt a keveset ne vegyék el, ha irigy a migráncsokra, majd ránk szavaz. Mert hülye.
A Fidesz határtalan önbizalmának alapja az, hogy végtelenségig építhet a hülyeségre. Bármekkora hazugságokat mondhat a Berlinben és Párizsban rettegő németekről és franciákról. Bármekkora baromságokat mondhat a Soros-tervről. És fog is mondani. Minden újabb emelés a téten azzal jár, hogy még nagyobb hülyének nézik a saját választóikat. Még az is lehet, hogy ez a nyerő stratégia. Az csak az általános tapasztalat, hogy minél merészebben játszik valaki a töltött revolverrel, annál nagyobb az esélye, hogy egyszer lábon lövi magát.
