Eddig csak Macron volt az, aki az önálló európai kül- és katonapolitikát forszírozta, erős német ellenállás mellett. Olaf Scholz azonban, úgy tűnik, végre felfogta, hogy a hidegháború óta sikeresen folytatott “ám háborúzzanak mások, te boldog Németország kereskedjél” politika fenntarthatatlan, és az európai német hegemónia is hamar véget fog érni, amennyiben továbbra is Svájcként próbál viselkedni a kontinens egyik nagyhatalma. Scholz mára kénytelen lett egyértelműen szakítani a merkelizmussal.
Ugyanakkor (Macronnal egyetértésben) nem akarja azt sem, hogy a hirtelen ismét létfontosságúvá vált NATO-partnerség Európát teljesen az USA külpolitikai vazallusává tegye (amit igen nehéz lesz megakadályozni). A Bundeswehr modernizálására költendő 100 milliárd euró ugyan rengeteg pénz, de az USA éves katonai költségvetésének csak kb egynyolcada. De mindenképpen tény, hogy Németország kezdi komolyan venni a politikai és gazdasági súlyából következő felelősségét Európa biztonságpolitikájában. A tény, hogy Németország a II. Világháború óta először nagyobb mennyiségű (bár korántsem elég) fegyvert szállít háborús országba, sokkal nagyobb jelentőségű fordulat belpolitikai szempontból, mint ahogyan az kívülről látszik.
Oroszországgal szemben (megint csak Macronnal együtt) Scholz egyrészt mielőbbi béketárgyalásokat szorgalmaz, de ugyanakkor egy percig sem vonja kétségbe Ukrajna támogatását a honvédő háborúban (itt látszik az alapvető különbség Orbán “békepárti” – valójában oroszbarát – politikájához képest). Kína esetében azonban az USA-nál rugalmasabb európai külpolitikát sürget, a német gazdasági érdekek szerint. Ugyanakkor nyitottnak tűnik a szintén franciák által sürgetett integrált európai hadiipar kiépítése felé.
Magyarország számára pedig komoly diplomáciai “eredmény”, hogy Németország kancellárja végre kimondta: “The union must also do away with selfish blocking tactics in its decision-making processes by eliminating the ability of individual countries to veto certain measures. As the EU expands and becomes a geopolitical actor, quick decision-making will be the key to success. For that reason, Germany has proposed gradually extending the practice of making decisions by majority voting to areas that currently fall under the unanimity rule, such as EU foreign policy and taxation.” – Mondjuk lehet, hogy nem pont ez volt Orbán célja, de ha megvalósul, az európai integráció hálás lehet neki…
Összességében Németország a két világháború óta nem lépett elő ilyen komoly világpolitikai ambíciókkal. Meglátjuk, mi valósul meg belőle.
