A héten egy középiskolai tanár azt kérdezte tőlem, hogy szerintem lesz-e eredménye a sztrájknak. Csak azt tudtam neki mondani, hogy ez kizárólag rajtatok múlik. Ameddig 100-ból húsz tanár vesz részt benne, biztos hogy nem. Amikor 51, akkor biztos hogy igen.
A legutóbbi élőlánc óta voltak “tárgyalások” a szakszervezetekkel. Ezek pontosan a várható eredményt hozták: semmit. Ennek két oka van.
Az egyik ok az, hogy a NER alapelve, hogy púposkodással ne érjenek el az alattvalók semmit. Mert még a végén azt hiszi a paraszt, hogy odamehet megkérni a kormányt, hogy csinálja már a dolgát, még csak az kéne. Tehát ha most a tanároknak engednének, holnap jönne a következő bugris társulat kunyerálni, holnapután pedig nem tudna Mészáros Lőrinc heti ötvenmilliárdért közbeszerzést nyerni. Engedni majd akkor fognak, ha nincs más választásuk.
A másik ok pedig az, hogy nincs pénz. Ázsiában próbálnak kötvényt kibocsátani, meg általában bárhol, ahol van igény rossz adósokra. Mivel elrontották az EU-politikát, de nagyon, most nap mint nap választás elé kerül a kormány. Muszáj a janicsárokat etetni, ugyanakkor viszont muszáj lenne az országot is működtetni. Hónapok óta mindenből csak kevesebb lesz. Kevesebb posta, kevesebb kórház, orvosi rendelő, kevesebb óvoda, iskola, kevesebb fok a hivatalokban. Közben viszont “Mészáros Lőrinc” azért nyer közbeszerzést. Azért nem emelik a tanárok bérét, mert ha megtennék, most az a helyzet, hogy egy megyei-járási fidesz-janincsárnak-szpáhinak kellene megmondani, hogy öreg, egy körből kimaradsz. Ezek viszont addig hűségesek, ameddig ez nekik megéri és ameddig félniük kell a kilépéstől. Őket fizetni kell.
A tanársztrájkok, élőláncok tehát jó dolgok. Én is, ahogy a múltkorira is, ki fogok menni a mostanira is. Remélem, hogy minden jóérzésű ember, legalább lélekben azokkal lesz, akik kint vannak az esőben. De meg kell érteni, hogy ez így csak tiltakozás. Nyomásgyakorlást kell belőle csinálni. Nem csináljuk rosszul. A dolog rendszeres, a dolog tömeges. De tovább kell lépni. A tanársztrájkoknak rendszeressé és tömegessé kell válni, melléjük fel kell zárkózni akár 1-2 órában is, de szolidaritási sztrájkoknak.
Az utcai eseményekre rendszeresen és tömegesen ki kell menni. Ha ez nem lesz, akkor húzzák-húzzák majd az időt a kormányoldalon, hátha lemorzsolódik a dolog, vagy jön valamennyi EU-pénz és akkor fejenként néhány tízezret lehet dobni a tanároknak. Ha viszont a nyomásgyakorlás folyamatos marad, az szűkíti a kormány mozgásterét. Annál gyorsabban és annál nagyobb engedményeket kell tenniük Brüsszelben. Csak a létszámon múlik.
