Egyik szemem sír, a másik pedig üveg.
A mezőgazdasági nagyvállalkozás, vagy ha úgy tetszik nagybirtok elég összetett megítélésű dolog. Nem ab ovo rossz ugyanis. Van rengeteg olyan termény (sőt mindegyik ilyen) amely sokkal jobban termelhető egy bizonyos üzemméret fölött, professzionális szakmai háttérrel.
A parasztromantika szép dolog, de jó tudni, hogy ahol van parasztromantika és arra épülő mezőgazdaság (vagy azon belül egy-egy szektor) ott se úgy kell elképzelni, hogy nagy bajszú, tiszta lelkületű gazdák búskomorkodnak a határban. Hanem úgy, hogy az ő birtokméretük történelmi okokból fix és minden mást alakítottak ehhez. Van valamilyen szervezeti kultúra hozzá (egyesület, fajta- és terméktanács, földrajzi árujlezőket /pl. bresse-i csirke/ osztogató tanács), van hozzá politikai képviselet (önálló paraszt/kisgazda párt vagy a helyi jobboldali párt erős vidéki szárnya) támogatási struktúra és közös tudományos, üzemeltetési háttér, pénzügyi háttér (specializálódott agrárbank, vagy nagybankok ilyen részlege).
Nálunk a svábok és kulákok elzavarása/tönkretétele majd a téeszesítés évtizedei után, harminc éve zajlik az a folyamat, amelyik megpróbálja megtalálni azt az üzemméretet és szervezési formát, ahol a magyar mezőgazdaság versenyképes lehet. Ebben a harminc évben nem tudott megerősödni (“kulák” gazdág hiányában) egy kisgazdapárt, amely meg tudná jeleníteni a legfeljebb néhány száz, de jellemzően inkább néhány tucat hektáros gazdák érdekeit, a vidéki/falusi infrastruktúra összeomlásával a fiatal agrárvállalkozó rétegnek, amelyik TSZ-t privatizált sokszor magva szakad, mert a gyerekek elköltöztek.
A dolog természetes folytatása a tömbösödés, a nagybirtok kialakulása. Ez akár lehetne jó is, de kellene hogy legyen olyan politikai ellensúlya, amelyik a nagybirtokon is le fogja verni a modern szempontoknak megfelelő mezőgazdasági termelés követelményeit (pl. hogy ne alakíthasson ki a földet kizsákmányoló monokultúrás termelést) és megakadályozza a versenyképtelenségek kiköszörülését értelmetlen, csak a tulajdonos zsebét hizlaló támogatásokkal.
A birtokszerkezetnek messzire nyúló társadalmi hatásai is vannak. Távolról sem mindegy, ha egy faluban a sajátjukon gazdálkodó emberek viszik a prímet, vagy mindenki alkalmazott. Az enyém/miénk/közös/másé felfogás alakulása országos politikai kihatással bír, és teljesen más, ha valaki alkalmazottként “ott bassza meg, jól van az” mentalitással él, vagy ha igyekszik a saját vagyonából előre jutni. Tucatnyi borászatot tudunk például sorolni, ahol évtizedek alatt de mára sikerült a basszamegjólvanazrakunkbelemégként mentalitással szakítani. Egyelőre ebből van kevesebb, de már látható a változás.
A nagybirtokok kialakulásának megítélése tehát összetett. Önmagában az, hogy Lázár és köre csinálja, well… Csinálhatná valami szimpatikusabb alak is, nem ez a cinikus, kegyetlen egykori főminiszter, de ez nem szimpátia kérdése. A kérdés az, hogy az ország képes lesz-e a nagybirtokokat megfelelően szabályozni, vagy a nagybirtokok fogják az országot szabályozni.
Többek között erre is keressük a választ április 3-án.
