Miközben lassan lecsillapodnak az újabb kétharmad körüli hullámok, és mindenki próbálja megtalálni a vereség okát valaki másban, elsikkad egy apró, ám jelentős tény: nem sokon múlt.
Ha valakinek van rá egy negyedórája, menjen fel a választás pont hu oldalra és nézegesse meg megyénként az 1-es és a 2-es körzetek eredményét. Ezek a megyeszékhelyek körzetei.
Az egy szem Budapesti kormánypárti kerülettel együtt fog találni közel tucatnyi olyan kerületet, ahol 5% körüli különbséggel nyert a Fidesz. Ha valami miatt lehet idegesnek, mérgesnek, önostorozónak lenni, azt itt tessék keresni. Az 5% arányosan soknak tűnik, ám valójában ilyen 2-3000 szavazatról van szó. De van pár olyan városi kerület, fideszes fellegvárakban, mint Veszprém vagy Tatabánya, ahol pl. Bencsik János személyében egy nagyon jó, évtizedek óta bejáratott helyi jelölt indult, ahol kellett volna 5-6000 szavazat.
Ez a 2-3000 szavazat minden ilyen kerületben ott van, vagyis van ennyi ember, aki nem elégedett Orbánnal, de nem szavazott az ellenzékre. Az 5-6000 szavazatos körökben nem jön ki így a matek, de közel van.
Vagyis van az országban kb tucatnyi olyan kerület, ahol láthatóan elég sokan elégedtlenek a kormánnyal ahhoz, hogy elmenjenek, és ellene szavazzanak. Ha ezeknek csak a felét hozta volna az ellenzék, akkor most a mihazánkkal és a díszsvábbal együtt se lennének meg a kétharmadra.
Ezeket a kerületeket nézegetve az rajzolódik ki, hogy van egy combos mihazánkos jelölt a legtöbb helyen, egy nagyjából fél mihazánknyi teljesítményt hozó kutyapárti, és néhány, fél százalék körüli kamupárti jelölt.
Ez lett volna a megoldandó feladat. Nagyon nem egyszerű feladat, mert a kutyapárti szavazó és a mihazánkos szavazó a politikai spektrum ellentétes oldalán helyezkedik el, így főleg vidéken választani kellett volna a kettő között, hogy melyik irányba próbál mozogni az ellenzék. Ráadásul a kutyapárti szavazó inkább megtartja magának a véleményét és szavazási preferenciáját, ezért őt megcélozni is nehezebb.
A feladat tehát az lett volna, hogy a bejutás környékére mért Mi Hazánkkal kezdjen valamit az ellenzék, vidéken. Ez egy nagyon nehéz feladat, és kérdés, hogy lehetséges lett volna-e. Hajlok rá, hogy igen, amennyiben az ellenzék jobban kampányol. Csak itt is az domborodik ki, amit az előző, hosszabb posztban írtam: az ellenzék magát akarta bemutatni, nem pedig reagálni a potenciális szavazótábora preferenciáira.
Ennek a problémának szakmai megoldása van. A probléma így hangzik: le kell csípni a fideszről nagyjából 0,5-1,5%-ot, mozgósítani kell 1-2%, egyébként nagyjából a fidesszel szimpatizáló otthon maradót és néhány tized százaléknyi kamupárti szavazót meg kell győzni arról, hogy szavazzon az ellenzékre. Ha van kutyapárti szavazó, aki egy ilyen kampány hatására átszavaz, az a bónusz, de erre legfeljebb néhány tucatnyi mennyiségben érdemes számolni. A Fidesz legyőzése elérhetetlen dolog, de ez elérhető lett volna. Azért nem lett elérve, mert a kampányban nem tudták, hogy ez a feladat, és nem is valósították meg.
Tehát én a Fidesz győzelméért nem gondolom, hogy az ellenzéki kampányt kell felelőssé tenni. A Fidesz jól mozgósított és a 3-6. sorszámú megyei körzetekben tökéletes logisztikai műveletet hajtott végre. Viszont a Fidesz elsöprő győzelméért a rossz ellenzéki kampányt nyugodtan lehet hibáztatni. Az eredményekből az látszik, hogy tucatnyi körzetet úgy nyert meg a Fidesz, hogy a győzelmi esélyei nem voltak jók, és szoros eredménnyel jött csak ki győztesnek. Ha ezeknek a felét nyeri meg az ellenzék, az még 6 egyéni hely, meg mellé 2-3 listás hely, és nincs fideszes kétharmad, még esetlegesen bejutó Mi Hazánkkal sem, vagy legfeljebb velük együtt.
És még egyszer: ezek azok a körzetek, ahol ezrével laknak diplomások, tízezrével középfokú végzettségűek, van elég sok munkahely, szóval nem holmi analfabéta-zombiapokalipszist kell elképzelni. Ez lett volna az a pálya, amin nyerni kell, és ezt meg is lehetett volna nyerni.
