Mindezt úgy, hogy közben Magyarországon tiltakozni vagyunk kénytelenek, ugyanis a Nemzeti Akkumlátorsav Program keretében most épp kínai vegyszerraktárat akarnak építeni Soroksárra. Hogy mi lesz ebből, azt nem tudom, mindenesetre a Fudan Alapítványt (elköltve rá néhány százmilliócska) hiába keresi Tompos Márton momentumos képviselő a székhelyén, mert az alapítvány szőrén-szálán eltűnt, és hirtelen el lett felejtve a kínai gigaegyetem idehozatala. Mi van akkor ezzel a Kínával üzleteléssel?
Mert az látjuk, hogy a világ legnagyobb cégei és országai vidáman üzletelnek Kínával, ugyanakkor pedig van olyan trend (pl. a félvezetőgyártási kapacitások diverzifikálása) amely azt mutatja, hogy ezt az üzletelést be akarják fejezni.
Nem mindegy: ki, hogy és mit.
Kína egy óriási és gazdag ország, akármilyen pénzügyi egyensúlyzavarokkal is küzd. Kínának eladni dolgokat jó üzlet, Kínában gyártani dolgokat jó üzlet. A világon mindenütt jelen lévő kínaiaknak szolgáltatásokat nyújtani jó üzlet.
Kína ugyanakkor pár éve a “türelmesen, 40-50-100 év alatt szerzünk befolyást” taktikáról átváltott a gyors terjeszkedésbe, és ami számunkra érdekesebb, mindezt Európában is az ingerküszöb fölé fokozta. Előbb német belpolitikai téma lett a kínai cégfelvásárlások megállítása, majd pedig az amerikai külpolitika is felpörgött, hogy a növekvő kínai befolyást ellensúlyozza.
Mindez nem érinti azt, hogy Kínával továbbra is lehet üzletelni, ezt nem is tiltja senki. Azonban ha üzletről beszélünk, mindig meg kell nézni, hogy ki és mit árul.
Az elmúlt két évtizedben például a kínaiak megvettek egy csomó jól csengő márkanevet. A Volvo, MG autók, Benelli motorok kínai cégek termékei. Több vállalat arra is rájött, hogy érdemes követni pl. a Honda és Yamaha példáját, akik fejlesztőközpontot tartanak fenn Olaszországban, ahol mindent tudnak a motorozásról, annak is az Európában űzött válfajáról (tehát nem arról, amikor egy ötfős család ül egy segédmotorkerépáron).
Mint látható az Airbus is dolgoztat Kínában, de itt el is érkezünk egy sarokponthoz: érzékeny technológia. Annak az Airbusnak az igazán jelentős alkatrészei nem Kínában készülnek, Kínában összeszerelés zajlik.
Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a “Kínával üzletelés” sikeres országok, cégek esetében a következő trendek szerint zajlik: Lehetőleg nem adnak Kínának élvonalbeli technikát, lehetőleg igyekeznek kiszűrni az otromba vagy kevésbé otromba Kínai hírszerzési kísérleteket, és próbálnak egyenlő partneri viszonyt kialakítani. Az ezekkel a trendekkel ellentétes üzletelést a nyugati kormányok egyre szigorúbban igyekeznek megakadályozni.
A Kínával kötött egyenlőtlen üzletek legnagyobb problémája a velük járó politikai befolyás.
Magyarország, mint annyi másban, a Kínával való viszonyban is kompország. Nekünk itt az euroatlanti zóna legeslegszélén egyáltalán nem rossz dolog a Kelettel jó kapcsolatban lenni. Ez a trend még fokozódni is fog, ha lezárul az ukrajnai háború, mert Törökország és az újjáépülő Ukrajna is mindent meg fog tenni Oroszország Fekete- és Kaszpi-tengeri befolyásának csökkentéséért és ebben partnerük lesznek a mindenféle *.sztánok. Az örmények, elveszítve az orosz védelmet, új politikai lehetőségek után fognak nézni. A grúzok, az azeriek mind nagyon készülnek arra a világra, amikor az orosz haderő a korábbi képességei töredékét fogja tudni nyújtani, miután idióta módon ukrán járási székhelyekre pazarolta legjobb erejét.Ez egy új és turbulens dolog lesz, amelyben Kínának a Belt&Road program miatt már vannak lépései.
Nincs értelme tehát valamiféle bigott Kína-ellenességnek. A kínaiak nem kisebb vagy nagyobb gazemberek a többi birodalmi igénnyel fellépő országnál. Egy olyan térség terjeszkedő hatalma, amely térségnek a pereme a Kárpátoknál van. Ez viszont azt jelenti, hogy a jövendő magyar kormányoknak is kiemelt feladata Kínát minél jobban megérteni és szemmel tartani, hogy kivel, hol, milyen üzletet kötnek. Az is biztos, hogy a Kínával való üzletelés hasznos, és erre a mindenkori magyar kormánynak kell hogy legyen mozgástere.
Azonban, ahogy azt már megszokhattuk, Magyarország rosszul csinálja.
A környezetünkben a legtöbb ország megértette, hogy ezen a környéken az EU, Amerika és Kína politikai érdekérvényesítő zónája között kell manőverezni. Igen, még Vucsity is Belgrádban. Simán eljöhet az idő, amikor valamilyen amerikai vagy EU-s kedvezmény kiharcolásának az lesz az ára, hogy néhány véletlenül arra járó civil leül kávézni az új kínai légvédelmi rakéták kezelőivel, akik véletlenül magukkal hoztak pár érdekes műszaki rajzot is.
Ebben a játékban nagyon könnyen lehet vesztes helyzetbe manőverezni, méghozzá pont Kínával szemben, és most mi pont ezt tesszük. A kínaiak ugyanis – akárcsak az oroszok – ráéreztek (meg megfelelő hírszerzésük is van hozzá…) hogy Magyarország gyenge pont, mivel az EU-val szemben gazdaságilag és politikailag is irracionális módon olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy az EU nem tud kimanőverezni Orbán szankcionálásából. Ez egy olyan helyzet, amelyben az EU hagyományai szerint a rosszul manőverező állam enged, az EU pedig hosszas jobbra-balra táncikálás végén valamiféle alsegédhelyettkivételi mechanizmus keretében zárja a csörtét úgy, hogy senki nem szenved arcvesztést. Igenám, de most az az ország, amelyik rosszul manőverezett, épp ott tart, hogy bevezeti a cenzúrát, és a korrupcióellenes izé vezetőjéről kiderül, hogy pályázat nélkül osztogatna megbízásokat.
Orbán azt hitte, hogy a Kínának lefekvés kellő nyomást helyez az EU-ra. Ez egy tévedés, ugyanis az EU most jogilag is olyan helyzetben van, hogy nem tud engedni Orbánnak, főleg, hogy a magyar politika – legalábbis kommunikáció szintjén – az ukrán kérdésben is fullba nyomja a kretént.
De ennél is nagyobb gond, hogy az amerikai külpolitikának Donald Trump megtette azt a szívességet, hogy elfogadottá, mitöbb megszokottá tette a nyílt Kína-ellenességet. A dolog kontinuitását mi sem mutatja jobban, minthogy Trump esküdt ellensége, Nancy Pelosi (az USA harmadik számú vezetője) tavaly Tajvanra látogatott, ami legalább annyira kinyilvánított politikai szándék, mint amikor Trump a pulpitusról tajtékozva Csájnázik.
A kínai térnyerés Magyarországon ellentétes az amerikai érdekekkel. Az amerikai érdek az, hogy a fentebb vázolt, újrarendeződő Kelet-Európa és Közép-Ázsia egyfajta “patchwork” legyen, ahol minden országban találhatók az amerikai érdekekhez barátságosan viszonyuló politikai erők, és nem alakul ki olyasféle patchwork, mint a hidegháborúban, ahol országonként voltak ezek a dolgok leosztva.
Amikor tehát Orbán befekszik Kínának, azzal olyan dolgot csinál, amely az EU-nak nagyon kellemetlen, az USA viszont kénytelen még példát is statuálni ezzel szemben. Amikor David Pressmant keménykedni látjuk, az nagyrészt ezért van. El is kezdődött a visszatáncolás, igenám, csak épp mostanra valószínűleg ezermilliárd forintos nagyságrendben vagyunk elkötelezve Kínának.
De van más baj is. Most jönne ugyanis az, hogy a behülyítve bégető szavazótábornak pl. le kéne dugni a torkán, hogy akkor…izé…ebbe a gyárba most jön tizenötezer Ázsiai. Ha csak a debreceni akkugyárat veszem, akkor a kétszázvalahányezer lakosú Debrecenbe majd letesznek húszezer kínait, mongolt, bangladesit meg még ki tudja milyen nációt. A bezárt menekülttábor kb. tízszeresét. Előre várom a cívisek (a környéket nem ismerők kedvéért: a nemdebreceni, nemreformátus egyént gyüttment senkinek tartó, kissé felfuvalkodott népek, akkor is ha az a gyüttment Bügöd nembéli Szőrtüsző fia Nyílászáró egyenesági leszármazottja, és konkrétan van az öreg Nyili bácsiról fotó, amikor átjött Vereckénél 895-ben) őszinte mosolyát, amikor az MCC az Aranybika alját kiadja majd pho és bubble tea étteremnek.
A xenofóbiára kondicionált szavazóbázis, most majd szépen végignézi, hogy Orbán előbb megpróbálja eladni alóluk az országot Kínaiaknak, majd utána amikor rövid úton megzsarolják, hogy ezt mégse kéne, akkor a kínaiak fogják emlékeztetni, hogy egész pontosan mit is ígért.
Most mondanám, hogy sajnálom, hogy a tökét sikerült egy olyan spéci satuba tennie, amelyet az egyik oldalról Hszi-csin Ping, a másik oldalról meg Joe Biden teker, dehát…aki nem tud úszni, ne másszon fára, mert elüti a villamos.
Csak az ország, az ország ne dőlne romba közben. De romba dől.
