Nekem meggyőződésem, hogy ezt a NER nem így akarta csinálni. Elmondom miért, és próbálok madárjósolni a végén.
Amikor az elvtársak 1986 tavaszán Csernobilban elkezdték tervezni azt a kísérletet, hogy az erőmű turbinájának önforgása majd hogy fogja még működtetni kellő ideig az erőmű vezérlőrendszerét, akkor alighanem volt ott pár ember, aki tudta, hogy ez elméletben sem egy nagyon stabil koncepció, gyakorlatban megpróbálni egy RBMK blokkal ezt pedig egyenesen hülyeség. De, az ötlet szép volt, siker esetén előléptetésekkel és elvtársi vállveregetésekkel kecsegtetett, mindenki befogta a száját és belevágtak. (Ezért tudjuk, hogy a katasztrófát nem egy fizikai jelenség, hanem az üzemeltetési kultúra okozta.) A kísérlet sorsa ismert, először egy, aztán öt, aztán huszonöt aztán százhuszonöt dolog nem működött úgy, ahogy azt várták. Mindez az első harminc másodpercben, onnan már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a baj. Nagy lett. Természetesen a Szovjetunió stabilitása egy másodpercre se került veszélybe, de utóbb sokan erre a napra mutatnak vissza, hogy itt kezdődött az olyan mértékű hanyatlás, amikor már csak idő kérdése volt hogy a belülről szétrohadt kommunista rezsim összeomoljék.
Amikor a nertársak úgy döntöttek, hogy az index-szel csinálni kéne valamit, nem az járt szerintem a fejükben, hogy egy reggel besétál az új vezetés, mindenkit kirúgnak és másnaptól Bede Zsolt (meg egy korrektor) írja a lapot, olyan klasszikus polgári értékeket megjelenítve, mint rasszizmus, homofóbia, nőellenesség, sovinizmus. Nem is az járt a fejükben, hogy ezt az eredményt némi kiszorítósdis színjáték végén érjék el, mint utóbb történt. Nem.
A probléma ugyebár az, hogy lenyúlták az origót, a tévékettőt (a maga műfajában mindkettő a piacvezetővel komolyan versenyző, erős médium volt), a komplett vidéki laphálózatot. Különböző nyaloncok milliárdokat kaptak lapok és honlapok indítására. És mégis, mégis megmaradt a “balliberális médiatúlsúly”. Úgy hogy a jobboldali média költségvetését ha összeadjuk, naponta költenek egymilliárdot erre az egészre, az évi százmillióból, de legfeljebb néhány százmillióból csinált index vezető helye megingathatlan, de a konkrétan egy budai lakásban kávézgató újságírók által néhány millióból csinált 444 is röhögve veri őket. A 24.hu türelmetlen BMW-s módjára villogja a külső sávba az origót, és mikor menne a belsőbe vissza, akkor jön a HVG és ők is villogással jelzik, hogy takarodó van. De tovább megyek: a legfeljebb féltucat depressziós értelmiségi hobbiprojektjeként futó Diétás Magyar Múzsának alighanem vannak olyan napjai, amikor több a reach mint a 888-nál. Sőt, alighanem a legtöbb nap ilyen.
Budai, kormánypárti szalonokban ezért emlegetik gyűlölettel a liberális (a zs-word nyugodtan ideképzelhető) újságírókat, akik a magyarok, és azon belül is a Magyarok Bölcs Vezetője, A Doktor Miniszter Elnök Úr ellen áskálódnak. (ez tényleg így hangzik el, voltam párszor ilyen társaságban).
Erre jött alighanem az a zseniális terv, hogy az indexet nem letarolva próbálják gleichschaltolni, hanem csellel. A csel pedig az lett volna, hogy mivel a pénzt amúgyis ők adják, kicsit átszervezik a dolgot. Marad a politikai szerkesztőség, lehet Orbánozni, a finnyásabja pedig átmegy a paywall mögött lakó HVG-hez, vagy biciklis ételfutárnak, mindegy. A szétszervezős-cikkrendelős modellel valóban kaptak volna az újságírók “nagyon komoly szerződéseket” és még az is lehet, hogy több pénzt, mint eddig. Csak jött volna mellé egy picivel rövidebb póráz, nomeg az, hogy az index brandje alá a külsős megrendelésekkel lehetett volna kicsit “kiegyensúlyozottabb” cikkeket hozni. Nem feltétlenül az ugatókat, alighanem a szelídebbjéből válogatva. Hozzátéve, hogy ma a szelíd jobber újságírást kb. Trombitás Kristóf jelenti. (Aki nem ismerné: zsibbasztóan szerény képességű, ám annál aktívabb, rendszerbarát gondolkodású fiatalember.)
Ha nem vakította volna el a nertársakat a Nagy Siker, a balliberális médiatúlsúly kitrükközésének lehetősége, akkor alighanem észrevették volna, hogy ez legalább akkora hülyeség, mint éjszakai műszakban egy kiiktatott biztonsági rendszerű RBMK reaktor vezérlőtermében egy bespeedezett Edgar Froese módjára nyomkodni a gombokat.
Pedig milyen szép lett volna, egy nagy ellenzéki médiakorporáció, amely szép lassan a Simicska-média helyén működő kis szerkesztőségeket is szétszedte volna, hisz rendeltek volna tőlük is cikket. Cenzúra helyett pénzosztás, és ezzel természetesen némi kis önkontroll elvárása. Ha sikerült volna megcsinálni, a magyar történelem olyan alakjaival lehetett volna őket egy lapon emlegetni, mint Gerő Ernő.
Igenám, csak néhány dologgal nem számoltak. Az egyik az, hogy például a Népszabadsággal ellentétben az index egy fiatal és a rendszerváltás utáni időkben gyökerező szervezet. Huszonöt éve fiatalok kezdték el csinálni, és az egyik olyan hely a teljes magyar vállalati kultúrában, sőt, a teljes magyar kultúrában, ahol a szervezeti kultúra teljesen mentes a rendszerváltás előtti időktől. Ezeknek mindig volt tulajdonosa, meg kiadója meg főnöke, de azt nem lehet kitörölni egy szervezet memóriájából, hogy ők csinálták meg a magyar internetet, akkor amikor az elvtársak, meg az ellen-elvtársak azt se tudták hogy mi az. Én se azért írok ennyit az indexről, mert olyan jó újság volna, vagy mert a Múzsa kommentjeit, véleményeit, értékeléseit az indexben olvasott hírekre alapítanám. Dehogyis. Hanem azért mert 1997-ben (vagy 1996-ban? nem emlékszem) ott ültem már a Törzsasztalnál, törzsvendég voltam Rali kocsmájában, és… (hagyjuk a szentimentalizmust, öregszem).
Az index volt az első olyan magyar jelentős sajtóorgánum, ahol nem ismerték az “ezt nem írhatjuk meg” fogalmát. Ez pedig a magyar sajtó egyik legerősebb hagyománya, hogy egy szerkesztő nem arra gondol, hogy lesz-e jó erős hír vagy cikk, hanem arra, hogy mit fog ő azért kapni, ha megírja. Ez egy olyan alapvető kulturális különbség, amely majdnem mindent megmagyaráz az index körüli eseményekkel kapcsolatban.
Azzal sem számoltak, hogy a G-média felszámolása óta az indexnél legkésőbb tudják, hogy ők ostromlott erőd, és az ostrom előbb-utóbb be fog következni. Az origo óta tudják, hogy nincs kompromisszum, csak rombolás van. Azt is tudják, hogy immár szimbólumai valaminek, amit a NER meg akar szüntetni. Gerényi és Bodolai ezt nem fogta fel, hogy lehetnek ők akármilyen jószándékúak, az indexnél, a fentebb említett kulturális okok miatt tudják, hogy a NER nem köt kompromisszumokat, az oroszlán elkap vagy nem kap el, beszélgetni nem lehet vele.
Szintén nem számoltak azzal, hogy Dull Szabolcsnál lehet, hogy volt már jobb főszerkesztője az indexnek, de a pasas úgy tűnik fanatikusan ragaszkodik a maga álláspontjához. A fanatikus alakokkal meg időnként előfordul, hogy karizmatikus vezetők, és a beosztottjaik követik őket. Köztük azok is, akikre a kollégáik nem a karizmájuk, hanem múltjuk, hozzáértésük vagy más emberi értékeik miatt néznek fel. Ez pedig azzal a totojázással, amit Bodolai előadott, láncreakciót indít el. Ha egy tömeg (akár csak 100 kolléga) előtt viselkedni kell, nem kérdés, hogy azt fogják követni, aki egy dolgot állít biztosan (veszélyben vagyunk) vagy azt, aki beviszi a szerkesztőségbe azt a pasast, akiről pár éve azt mondta, hogy nem fog bemenni a szerkesztőségbe (de gimnáziumi osztálytársa!) kinevez vezérigazgatónak egy másik havert, aki miután egy nap alatt átlátja, hogy valójában neki kéne a piszkos munkát elvégezni, feláll, megy az össze-vissza tilitoli…
Száz szónak is egy vége, az indexnek annyi. Mi lesz most?
Nem tudni. A láncreakcióról tudjuk, hogy kritikus tömegnél indul el. Nem az a kérdés, hogy ma hányan mennek ki tüntetni (a NER közismerten magasról tesz a tüntetésekre) hanem az, hogy a nyolcvanvalahány újságíró milyen hamar szervezi meg magát újságnak, tudnak-e pénzt szerezni és független sajtóként működni.
Ezek nehéz kérdések, mert a NER-nek valójában nem jött jól ez a forgatókönyv. Vaszily Miklós és Schmidt Mária alighanem arról beszéltek, hogy hogyan kellene a nagyobb bajt megelőzni. Alighanem tudják, hogy Viktor nem fogja őket megdicsérni, mivel ez a jogállamiságosdi ha nem is végződött vereséggel, azért győzelemmel se. Nincs az még lejátszva, és az a hír, hogy a megállapodást követő 48 órán belül szétrúgta a független sajtó maradékát, nem jön jól. Ki lehet mozogni persze, de akkor se jön jól. Ráadásul nem lehet direkt bosszút állni. Azt meg lehet tenni, hogy elvágják őket a hirdetési piactól, de vajon ez elég lesz? Az elég biztosnak tűnik, hogy egy százfős szerkesztőséget adományok nem tartanak el. Bár ki tudja, lehet.
Az index újságíróinak alapvető új modellt kell találniuk. De még így is biztosan lesz lemorzsolódás, az ellenség elől dzsungelbe húzódó gerillaéletbe gyerek, család, kiszámíthatóság elég nehezen fér el. Nagyon sok múlik rajtunk olvasókon, hogy mit tudunk nekik segíteni. Át fog alakulni a kapcsolatunk, nekik meg kell tanulniuk kérni, nekünk pedig adni. Nagyon sokesélyes dolog ez. Mindezt úgy, hogy ha a sikerre a legkisebb esély is mutatkozik, azt nagyon durván fogja támadni a NER , mert ez nekik élet-halál kérdés. Ami a fő baj a NER számára, hogy már az index újságírói számára is az. Hogy visszanézve erre a napra fogunk-e mutatni a naptárra, mint az 1992-es Gorbacsov-beszéd magyar megfelelőjének közvetlen előzményére, nem tudom. De nem lenne meglepő.
