Értelmiségi szülők késsel-villával enni tudó gyerekei, kevésbé értelmiségi de turbóanyuka hiperteljesítő gyerekei, kiemelkedő képességű, 4-5 évesen olvasó gyerekek és hasonlók voltak az osztálytársaim. A legtöbbünkről a mai napig tudok, orvos, ügyvéd, bíró, patikus és más hasonló szakmák művelői lettünk. Aztán volt a B osztály, ahova az annyira nem okos, viszont erős és mozgékony gyerekek kerültek, de még mindig rendezett vagy nagyjából rendezett (itt azért már előfordult egy-két rozáceás arc a szülői értekezleten) családi háttérrel. És végül volt a C osztály. A legtöbbjük barna bőrű oláh cigány volt. Ide járt egy testvérpár, mindketten túlkorosak, nevezzük őket Bimmnek és Bummnak. Sok-sok évvel később Bimm volt védencem is. De már akkor, amikor mi 8-9 évesek voltunk, ők meg 11-12, rettegésben tartották az iskolát.
Ötödiktől egy másik iskolába jártam, mert elköltöztünk, az egy versenyistálló volt, ahol humán és reál tagozatos osztályok voltak, C osztály pedig nem volt, azokat egy közeli másik iskolába kellett íratni. Az én iskolám gyakorlóiskola volt, ezért hallgatólagosan mentesítették a körzet problémás gyerekeinek felvétele alól. Nem véletlenül mindenki ide akarta íratni a gyereket.
Az iskolai szegregációt tehát közelről ismerem, és a jó oldalról, nem onnan, ahol megmondják, hogy te C vágányra kerülsz, és az egész életedet a C vágányon is fogod tölteni. Mert ez ezzel a fő gond, hogy noha a szocializmus fetisizálta papíron a fizikai munkát, az A osztályos gyerekek szülei között lámpással kellett keresni a melóst. A melósok gyerekei B osztályosok voltak, hacsak valami turbóanyuka nem bokszolta el őket az A osztályig.
Felületes ránézésre tehát az A-B-C osztályos szétválogatás igazságos volt. Én 6 évesen verseket tudtam, a mindenféle ügyességi-okossági feladatokon kiválóan teljesítettem, el tudtam mondani kerek mondatokban, hogy apa-anya mit dolgozik. Bimm és Bumm ennyi idősen épp csak tudott mondatokban beszélni, de nem nagyon. Mi sem igazságosabb tehát annál, hogy Sanyikából A osztályos gyerek legyen, Bimmből pedig C osztályos gyerek. Különben is Bimm agresszív, Sanyika pedig nemhogy nem agresszív de magabiztosan tud tegezni-magázni, véletlenül sem tegezi a tanárnénit. Sanyikáról utóbb kiderült, hogy mozgáskoordinációja és kézügyessége egy biedermeier komódéval összevethető, továbbá kissé hiperaktív. Külön foglalkozásokon felzárkóztatták, a hiperaktivitást pedig kissé hályogkovács, de eredményes módon azzal kezelték, hogy hagyták csendben olvasni és egy másik hiperaktív gyerekkel sakkozni, kb. bármilyen órán. Bimm a C osztályban…hát ő agresszív, nem lehet vele mit kezdeni, a szülők is…hagyjuk.
Viszont ha lenne erről őszinte statisztika, vagy lett volna akkor, az azt mutatta volna, hogy érdekes módon, ha valaki egyszer C kategória lesz, akkor annak érdekes módon minden C kategóriás tulajdonsága megjelenik. Agresszív, érzelemkezelési gondjai vannak, diszmindennyavalyás, megbukik satöbbi. Ha meg A kategóriás a gyerek, akkor tipikus A kategóriás dolgai lesznek.
És ez 6 évesen eldől, méghozzá egy egész életre. Ott, amikor a gyereket A-B-C kategóriába sorolják, még ő talán nem tudja, de megvan, hogy milyen lesz az élete. B kategóriásként valami középfokú végzettsége és szakmája lesz (amivel egyáltalán nem biztos, hogy rosszul jár) C kategóriásként meg a társadalom peremén marad. Az A kategóriában meg néhány elzüllőt leszámítva irány az elit értelmiségi pálya. Tehát ott, amikor engem Nyíregyházán az A osztályba írtak be 1987-ben, eldőlt, hogy ezt a jegyzetet 23 évvel később egy Parlamentre néző ablakú irodában fogom írni.
Azért, mert értelmiségi szülők gyereke vagyok, nem pedig valami cigánytelepi alaké. Biztos hogy a C osztályban is volt olyan gyerek, akinek az IQ-ja összemérhető az enyémmel. De ha nem látott késsel-villával evő embert, ha nem látott dolgozó embert, akkor hogy mondja el, hogy mit dolgozik apa-anya és hogyan egyen késsel-villával?
Itt a baj, hogy ezek az A-B-C besorolások úgy születtek meg, hogy sokkal inkább a gyerek háttere szerint soroltak be és nem a gyerek képességei szerint. A másik baj pedig, hogy az A-B-C között nem volt akkor se és nincs most se átjárás. Nincs olyan fejlesztés, odafigyelés és főleg nincs a szülőknek olyan mentorálás, amely a jó képességű gyereket egyik kategóriából a másikba segítené.
Ezek a problémák akkoriban A-B-C osztályok rendszerével és “kisegítő” iskolákkal voltak megoldva. Más neveken de ezek működnek most is.
Olvasom, hogy a gyöngyöspatai ítélet miatti ellenállás egyik fő oka az, hogy a helyiek szerint a hülye pestiek nem tudják milyen rendet tartani egy ilyen iskolában, hogy van ott nem egy és nem két cigány kölyök, aki kizárólag az erőből ért. Tudom hogy így van. A rokoni-ismeretségi körömben tucatjával vannak a keleti végeken tanító tanárok. Hallottam olyan tanárról, akit kedvelnek a kollégái, a gyerekek és a szülők is, annak ellenére vagy tán éppen azért, mert a legenda szerint jó pár évvel ezelőtt egy nagyobb darab cigány kamasz úgy gondolta, hogy akkor ő most lenyomja a tanár urat, mire a tanár úr úgy taknyán tenyerelte, több tucatnyi tanú előtt, hogy a nagydarab kamasz összepisilte magát. Aztán ismerek olyan tanárt, akinek a titka az, hogy hajszálpontosan érzi, tehetségből és tapasztalatból azt a fajta csendőrpertuhoz hasonló, de mégse lekezelő határozottságot, amivel a cigány gyerekek szüleit kezelni kell.
Hiba azonban összemosni ezeket a szegregáció miatt adott kártérítéssel.
Ez abból az előítéletből fakad, hogy a cigányokkal úgysem lehet mit kezdeni, tehát a legjobb elkülöníteni őket, és az elkülönített cigány osztállyal mindent szabad, hiszen farkastörvények uralkodnak. Azonban az, ha néha határozottabb hangot kell megütni, vagy ha egy ötvenéves tanár tekintélye abból van, hogy harminc évesen kiosztott egy pofont, amit azóta is emlegetnek, nem egyenlő azzal, hogy a cigányokat, mint évtizedek óta mindig, most is ki kell sorolni a normális oktatásból.
Azt kell látni, hogy az, hogy a cigányokkal ennyi probléma van, az pont ennek az évtizedek óta zajló struccpolitikának az eredménye. Pedig a módszerek ismertek. Nem elég az iskola falain belül felzárkóztatni. Az valóban olyan helyzetekhez vezet, mint a gyöngyöspatai, és ilyen értelemben az ítélet igazságtalan is, hiszen a kártérítést nem a probléma gyökerénél alkalmazza. Csak a bírósági ítélet nem tud mélyebb szociális problémákkal foglalkozni. A bíróságnak arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy szenved-e a cigány gyerek kárt attól, hogy szegregálják? Erre a válasz igen. Még egy kérdésre kell válaszolnia: tehet-e a cigány gyerek arról, hogy szegregálják? Nem tehet. Az, hogy ő hat évesen érettségben-fejlettségben hol tart, az nem az ő hibája, miként az sem, hogy cigánynak vagy magyarnak született.
Az ilyen problémák kezelése iszonyatos pénzbe kerül. Magyarország ezeket az iszonyatos összegeket párszor már ráköltötte a cigányságra, azonban ezek elég rövid úton el lettek lopva az aktuális kormányt kiszolgáló díszcigány szervezeteken keresztül.
Ha nem lopták volna el, akkor fel kellett volna állni egy olyan segítő-mentoráló szervezetnek, amely a gyerek szüleit figyeli és gondozza, amikor a gyerek iskolába kerül. Ez lenne a dolog kulcsa, de ez jól fizetett szakemberek százait, talán ezreit jelentené, akik járják a cigánysort, segítenének megtanítani a családot, hogy kell egy kisdiákon a leckeírást számon kérni, elmagyarázni hogy mi az a szakkör, értelmezni, hogy mit jelent az a papír, amit a gyerek az iskolából hazahozott. Ahol van egy-egy ilyen ember, körzeti doktor bácsi, pap, tanár, akiben helyben megbíznak a cigányok, ott általában a cigánysággal azonosított jelenségek (bűnözés) kevésbé jellemzőek, és kitermelődnek iskolázott “rendes” vagy “bezzeg” cigányok.
Ennek kb. tíz év után van először érezhető eredménye és húsz év után tudnak a rendszerbe tömegesen visszatérni azok, akik saját példával tudják mutatni, hogy miért hasznos a mentorálás. A rendszerváltás óta másfélszer ennyi idő telt el. Ennyit pazaroltunk el.
Az, hogy a Kúria fenntartotta, hogy a kárt szenvedett gyereknek kártérítés jár, nyilván felháborító ott helyben, hiszen helyben mindenki a többi gyereket rettegésben tartó cigány kölyköket látja. Sajnos az is kiszámítható reakció, hogy kedvenc kormánypártunk erre is úgy reagál, mint mindig a társadalomban megjelenő agresszióra és feszültségre. Tovább feszíti, hiszen nekik az a jó, ha a választáson indulatból szavaznak az emberek.
Csak így még húsz év múlva is az lesz a kérdés, hogy akkor most van szegregáció vagy nincs. Ja nem, addigra azok a falvak, amelyek most a szegregáció miatti kártérítésen hőbörögnek, nagyrészt vagy néptelenek vagy szín cigány lakosságúak lesznek, hiszen a fajmagyar lakosság addig szegregálja magát, hogy a gyerek inkább feljön Pestre, mert a cigány integráció elmaradása miatt szülőfaluja/városa egyre élhetetlenebb lesz, mert annyira kevés lesz a fajmagyar gyerek, hogy azokat majd a 30-50 km-re levő iskolába kell járatni. Lehet nem ártana ezt végiggondolni, mielőtt valaki megint éjszaka szorulástól szenvedve kidolgoz magából egy a jogot lábbal tipró törvényjavaslatot.
