Egykor az Amerikába kivándorlás ezt a vidéket jelentette. Sokan ismerjük a városokban karriert csináló emberek történeteit. Valójában azonban németek, lengyelek, magyarok milliói a XIX. század végén, és a XX. század elején az akkori nagy nyugati expanzióval érkeztek.
A “Gilded Age” idején épültek azok a vasútvonalak, amelyek a feltáratlan prérit, ahol addig csak fegyveres expedíciókkal lehetett eljutni a Sziklás-hegységig és tapasztalt vezetőkkel valahogy átkelni ott a Nyugati partra, beutazhatóvá tették. Az épülő vasutak mentén farkastörvények uralkodtak. Vasút már volt, az amerikai állam azonban még nem ült fel rá, így rablóbandák, a rablóból lett fizetett pandúrok vadásztak egymásra, esetleg a konkurens vasúttársaság embereire. Igen, ez volt a Vadnyugat.
De vasból nem lehet országot csinálni. Ember kellett. És lettek emberek. Németek, magyarok, lengyelek, galíciai zsidók, írek… Európa minden lepattant nyomortelepéről emberek milliói indultak el. Mindenkinek volt rá oka.
Voltak szörnyűségek. De elég elolvasni egy Móricz-novellát, meghallgatni a Fields of Athenry-t vagy épp fellapozni, hogy milyen gyakran volt pogrom a mai Fehéroroszországban, hogy lássuk, hogy miért gondolták az emberek, hogy ennél bármilyen vad és szörnyű Amerika csak jobb lehet.
A kemény munka, a fair szabályok (dolgozol, eszel; nem dolgozol, nem eszel) és a nyertes világháború ebből a társaságból győztes nemzetet kovácsolt. A fehér európai bevándorlókból lett amerikai középosztály a világ győztes társadalmi rétege volt. Háborúkat nyert, élvonalbeli dolgokat termelt a gyárban, kiválóan megfizették érte. Óriási autója volt, szép háza. Az éhhalál elől menekülők unokái az élet császárai voltak.
Mára ez nagyon megváltozott. Egyrészt Amerika továbbra is fogadott be bevándorlókat, mostmár egyre többet délről. Ahogy a fehér középosztály ősei, ezek a latinók és latinák is elvállaltak minden alja munkát, hiszen az alternatíva az volt, hogy hazamennek a rendszerint vagy egy elmebeteg tábornok, vagy egy véreskezű elméleti kommunista által vezetett koldusszegény országukba. Közben a mezőgazdaságban forradalom zajlott le, egyre kevésbé volt szükség az élőmunkára, ez rengeteg munka nélkül maradt fekete melóst és fehér farmert eredményezett. Végül az ipar ment el a fehér középosztály mellett, ahogy gépesített, majd végül kiszervezett.
Az amerikai fehér középosztály a hetvenes évek óta azzal találkozik, hogy valószínűleg rosszabbul fog élni, mint a szülei. Közben pedig a társadalmi mobilitás egyre korlátozottabb lett. Az egykori Lehetőségek Földjén nincsenek lehetőségek. Már a hetvenes évek amerikai irodalma (és könnyűzenéje) is nagyrészt arról szól, hogy innen le kell lépni, hiszen egyre kevesebbet lehet keresni a kukoricatermeléssel, a gyár bezárt, sok a néger, egyre több a latino, a dicsőséges háború is leginkább ferdeszeműek reménytelen hajkurászása a dzsungelben.
Eközben a felsőoktatáshoz, egészségügyhöz hozzáférni elviselhetetlenül drága, és a megszerzett tudásért a megfelelő pénzt leginkább csak a partvidékeken lehet megkeresni.
Mindez az amerikai Középnyugatot és Délt olyan hellyé tette, ahol elég pocsék helyzetben, és kilátástalanul élő társadalmi csoportok élnek, nem túl sok reménnyel. Innen sajnos egyenes az út addig, hogy ezek a gondok indulatokká váljanak és sok tanulatlan ember arra a következtetésre jusson, hogy minden azért van, mert valamiféle összeesküvés elvette a fehérektől a tutit, amelyet a nagyszüleik még élveztek. Innen pedig egy lépés a nácizmus.
Amerika problémái nem megoldhatatlanok, azonban alapvető amerikai értékeket kell hozzájuk újragondolni. Például abban az országban, ahol a társadalmi igazságosság sokáig abból állt, hogy dolgozol, eszel; nem dolgozol, nem eszel, egészségbiztosítást kell bevezetni (Obamát sokan a Sátánnal azonosítják, mert megtette) és még számos dolgot meg kell tenni. Hálistennek nem a Diétás Magyar Múzsa dolga, hogy ezeket kitalálja.
Donald Trump azonban nem a feszültségek oldásának az elnöke, hanem a feszültségeket meglovagolva választásokat nyert kalandor. Neki a tegnapi virginai eseményekhez hasonlók egyszerűen jól jönnek. Ez magyarázza, hogy miután fehér nácik szervezetten randalírozni kezdenek, miért nyilatkozza azt, hogy “mindkét oldal” hibás volt.
Ellentétben sok magyarral, én szeretem Amerikát. Rengeteget kaptam attól, hogy pont a problémás Középnyugaton tanulhattam. Drukkolok nekik, mert ha nem sikerül rendet rakniuk, akkor a világnak, ahogy most ismerjük, vége lesz.
(a képen egy “köhögés elleni szirup” címkéje, a hetvenes évek amerikai háziasszonyai fogyasztották, mivel az “aranykor” már akkor is elég depresszív volt, noha igazán a diazepám hatóanyagú Valium-ról terjedt el a név, ezeket nevezték először mommy’s little helper-nek)
