(UPDATE: a posztot egy órával azelőtt írtam, hogy a Külügy végül csatlakozott az európai kórushoz)
Páros lábbal, de minek? A Petikeminisztérium szokásos durva hibája
A magyar külügy, egyedüliként a szomszédságból, még nem nyilvánult meg a katalán függetlenséggel szemben és nem biztosította támogatásáról szövetségesét, Spanyolországot. Persze lehet örülni ennek, hogy jól odacserdítünk ezzel a kisantantnak, megvédjük Völgyzugolyt és a Kárpátok bércein szomorkodó (amúgy hucul…) testvéreinket.
A helyzet azonban az, hogy erre egy értelmes külügyminisztériumban tudják, hogy a helyes válasz az, hogy a spanyol egységet támogató és az alkotmányellenes, egyoldalú katalán deklarációt elítélő közleményben szépen odaszúrunk azoknak a szomszédainknak, akik megérdemlik, rózsaszín vattacukorba csomagolva azt a fenyegetést, hogy ha nem viselitek jól magatokat, tudunk mi milliárdokkal támogatni egy erdélyi vagy felvidéki népszavazási mozgalmat. De természetesen nem ezt akarjuk, hanem azt, hogy ne bántsd a magyart.
Petike és futballokos csapata hibájának mértéke szokás szerint akkor látszik igazán, ha a nagy európai folyamatokkal vetjük össze. Akkor viszont igazán riasztó.
Az oroszok a spájzban vannak, és megisszák az összes cava-t
Tegnapi hír, hogy a katalán függetlenség kikiáltása előtt a dél-oszét külügyminiszter járt Barcelonában, állítólag üzletemberekkel tárgyalt valamiről. Dél-Oszétia orosz bábállam, amely Grúziából szakadt ki, az oroszok helyi geopolitikai sakkbábuja, hogy senki se érezze magát a környéken biztonságban. Mindenki fegyverkezik is arrafelé lelkesen.
A dél-oszét külügyminiszter természetesen hivatalos moszkvai szempontból senki. Dél-Oszétia Oroszország szerint szuverén állam, azt csinál amit akar, biztos be akarják vezetni a churros vagy a cava élvezetét Dél-Oszétiában, azért ment oda a külügyminiszter. Valójában mindenki tudja, hogy a dél-oszét külügyminiszter egy orosz helyőrség külügyminisztere, amely ráadásul egy kevesek által elismert szakadár állam. Megjelenése Barcelonában tehát nyilvánvaló orosz zavarórepülés, amelyre egyenesen a Kremlből kellett, hogy utasítás érkezzen.
Putyin elnök tehát úgy tűnik, hogy folytatja azt a külpolitikáját, amelynek fő céljai közé tartozik, hogy az Európai Unió minden zavarára nyílt vagy titkos eszközökkel rásegítsen, hogy az EU nehogy véletlenül egységesebb, erősebb geopolitikai tényezővé tudjon válni. Hiszen az EU gazdaságilag sokszorosan fejlettebb és modernebb Oroszországnál, a politikai zavarai miatt nincsen az orosz nyugati határoknál egy nagykárolyi értelemben vett, fenyegető birodalom.
Az oroszok részéről érthető a szándék, hiszen a legutóbbi kísérlet a nyugati birodalom helyreállítására oda vezetett, hogy Moszkva alatt jártak a tankok, és ha nincsenek Hitler értelmetlen stratégiai csapongásai, nem pazarolnak el erőket népirtásra, és a szolgálatra jelentkező csatlósokat nem kezelik kutya módjára, a baj még sokkal nagyobb lehetett volna, de a Nagy Honvédő Háború végül siker lett. De jobb azt megelőzni.
Modern Lebensraum, fegyverek nélkül
A hitleri ideológia egyik kedvenc szava volt a német élettér, a Lebensraum megteremtése, és ezt ők a kor viszonyainak megfelelően fegyveres hódítással gondolták kivitelezni. Évtizedekkel a vereség után, ugyanaz a német gazdasági elit, amelyik régen Hitler hatalomra jutását hallgatólag elfogadta, az egykori német Lebensraumot szépen lassan belakta.
Ebben a térségben a nehézipar, a pénzügyi szektor és a kereskedelem jórészt német kézben van, és német gazdasági érdekek alakítják a politikai eseményeket. Nézzünk csak Magyarországra: a GDP nagyon nagy része német autógyáraknál és beszállítóiknál keletkezik, illetve az ide bejövő pénz tartja el a szolgáltató szektor jelentős részét is.
Azonban ez az óriási gazdasági befolyás nem rendeződik egységes német birodalmi politikává. Merkel nem akar és ha akarna se tudna úgy irányítani, ahogy Hitler tette. Ráadásul az egységes “birodalmi” külpolitika a gazdasági elitnek sem érdeke.
A Német Kelet-Európa Társaság
Ehelyett egy kényes egyensúlyt tartanak fenn. Egyrészt a keleti blokk államai korruptak és széthúzók, ami kapóra jön, ha valahol előnyöket kell kicsikarni egy-egy összeszerelő üzemnek, vagy be kell vezetni egy olyan munkaügyi reformot, amelynek a feléért is felgyújtanák az Elysée-palotát a francia munkások. Az illiberális állam, az egymásra ugatott nemzeti ellentétek tehát kapóra jönnek, mert így ezekben az államokban a német gazdasági elittel szemben nincs igazi érdekvédelem. Nota bene a nép nem is akarja, mert a német iparnak dolgozni errefelé egyet jelent a személyes és egzisztenciális biztonsággal, a gyárkapun túl nem érnek el a politikai komisszárok kezei.
A német állami külpolitika visszahúzódott az ügyek intézéséből, mert az instabilitásért cserébe az ipari elit fenntartja a stabilitást, vagyis akármekkora európai hadvezérnek képzeli magát akármelyik politikus, a kritikus pillanatokban egyszerű gazdasági zsarolással leállítják. Ez a modell, amikor az erős ország gazdasági szereplői fenntartják a politikai stabilitást, és a hivatalos politika ebbe nem szól bele, nem új. A mindenféle Dél-Kelet-Nyugat Indiai Társaságok világa ez, az egymással szemben gondosan kijátszott, és a haszonhoz képest fillérekért megvesztegetett maharadzsákkal. Ha valakit tehát érdekel, hogy hol van az EU első és második sebességének a határa azt figyelje, hova megy Merkel és hova nem megy, mert úgyis fenntartja a rendet a helyi német fióktelep-hálózat, a maharadzsa pedig nem tud késsel-villával enni, és esetleg egy nyilvános kibelezés-elefánttal széttiprás buli végignézésével tisztelné meg a főtisztelendő vendéget.
Molotov és Ribbentropp kedveli ezt
Ebben a kényes egyensúlyban az egyik leginkább zavaró tényező, hogy a német ipari elit gátlástalanul üzletel az oroszokkal. Nem csoda, az orosz piac óriási, tele vannak nyersanyaggal, és minden kardcsörgetésük és díszszemléken vonulgató szuperfegyverek ellenére örülnek a tíz évvel ezelőtti német technika oroszországi gyártásának is.
Ebben az üzleti relációban ficánkolnak az olyan üzletemberek, mint Klaus “Mr. Oroszország” Mangold, és még jó pár hasonló lobbista. És itt jön a mélységes érdekellentét.
Az erős, és politikailag egységes EU, legyen az akárhány fokozatú, ellentétben áll azzal a mocsárral, azzal a soft power eszközökkel uralt perifériával, ami most Kelet-Európa. A kétsebességes EU második fokozatában sem lehet ezt ennyire nyíltan űzni, ahogy most megy. Ellentétes ez az orosz érdekekkel is, mert egy erősebb Brüsszel, amelyet koordinált német-francia politikai akarat támogat, formálisabb és gyorsabb egyeztetési eljárásokat jelent.
Más szavakkal, itt nem az lenne, ami régen Indiában, ahol a maharadzsa-modell elkurvulása után jött a Radzs, vagy a Brit Impérium formális hatalomátvétele (ekkor lett Viktóriából császárnő). De a maharadzsáknak sokkal határozottabban és a politikai elit által meghatározottan megmondanák, hogy hol vannak a határok. Vagyis a gazdasági elit és az oroszok is jelentősen veszítenének érdekérvényesítő képességükből.
Egyre nagyobb zavarok. Élükön Magyarország.
Közben Putyin egyre bátrabb, ha politikai zűrzavar keltéséről van szó, kihasználja a stabil diktatúra szervezettségét a demokrácia mindig lazább, szerteágazóbb, lassabb működésével szemben.
A reformokra törekvő EU-nak ez ellen előbb vagy utóbb fel kell lépnie. Itt válik veszélyessé a Külügyminisztérium késlekedése. A dél-oszét külügyminiszter zavarórepülésével együtt értékelve valaki felvonhatja a szemöldökét, hogy ez így együtt már sok az orosz kavarásból.
Lebensraum oder Europa?
Ezt a valakit Emmanuel Macronnak hívják és előbb utóbb Magyarország, ez az ő szempontjából jelentéktelen államocska, téma lesz. Mert a hallgatólagos deal az, hogy Kelet-Európa kupleráj, de menedzselt kupleráj, ahol a madame szerepét Németország tölti be. De ha ilyen nyíltan tud ott érvényesülni az Európa destabilizálására irányuló orosz befolyás, akkor Merkeltől meg fogják kérdezni, hogy biztos elegendő ezt ráhagyni a német cégek kijáróembereire? Nem lehet, hogy ezeket a kijáróembereket az oroszok durván megvesztegetik?
Főleg, hogy ezeket a kérdéseket egy várhatóan zöldpárti német külügyminiszter a kormányon belül, esetleg az épp most folyó koalíciós tárgyalásokon is felteheti. A Lebensraum és Európa ideája szükségszerűen ellentétbe kerül, Kelet-Európa sorskérdése, hogy melyik fog győzni.
Németország tehát ebben a helyzetben válaszút előtt lesz, és alighanem most jön majd el az ideje az eddigi hangsúlyozottan hűvös viszony után annak, hogy konkrét és látványos politikai eszközöket vessenek be. Nem lenne meglepő ha néhány hónapon belül amerikai nagykövetet is üdvözölhetnénk Budapesten, a nem forró, de egyre melegedő helyzet okán.
