Ünneplik ezt jobberek, akik szeretnék, ha Völgyzugolyban, akarom mondani Erdélyben is lenne ilyen népszavazás, ahol kétmillió erdélyi magyar huszárosan odabaszna az ötször ennyi románnak. Ünneplik az európai értelemben vett baloldaliak, mert milyen jó is lenne, ha Orbánnak lehetne ugyanilyen faszán odacsapni. Ria, ria, Katalónia!
A helyzet viszont az, hogy az idióta politika megint készül taccsra tenni egy Európai országot.
A most ünneplők hajlamosak elfeljteni, hogy Spanyolországban néhány évtizeden keresztül egy Franco nevű diktátor rémuralkodott. Jó ötletnek tartotta az addigi utolsó spanyol király, XIII. Alfonz unokáját kinevezni utódjául. Halála után azonban János Károly nem a várt keménykedést folytatta, hanem segített levezényelni a demokratikus átmenetet. Mészárlás nélkül leépítették Franco rendszerét. A falangista katonák (a Falange volt Franco pártja) puccsa idején a tévében jelentette be, hogy nem támogatja az elvileg őérte megkezdett hatalomátvételt.
Mindennek csak azért van jelentősége, mert amikor a fél évszázadnyi francoizmus után megcsinálták a modern spanyol államot, akkor elfogadták az alkotmányt, óriási többséggel megszavazva, Katalóniában is. Ebben meg az van, hogy Spanyolország egy és oszthatatlan.
Aki ez ellen szervezkedik, a spanyol jog szerint bűncselekményt követ el. Magyarországon is azt követne el, sőt Romániában és Ukrajnában is azt követne el. Ez a mostanában rajongásig szerett nemzetállam fő hátulütője, hogy a népek önrendelkezési jogát annyira nem szereti.
A spanyol kormány reakciója tehát lehet, hogy aránytalan volt a népszavazásra, de alapjaiban nem volt jogtalan. Ha az alkotmány egyszer egy és oszthatatlan államot ír, nem népszavazgatunk szétválásról. Ez a felállás az első világháború előtti Magyar Királyságból ismerős lehet, és egyben nekünk van “szerencsénk” látni azt is, hogy milyen jól élnek azok az országok, akiknek végül kezébe nyomták a függetlenséget, megfűszerezve egymás gyűlöletével.
Na, pont ebbe a pofára esésbe hajszolja hazáját a spanyol és a katalán politikai elit. A katalán függetlenség iránti vágy létező dolog, ám Katalónia nagy része teljesen jól megvan a Spanyol Királyság részeként. Fontosabb baja, hogy Katalóniát, ha nem is annyira, mint Spanyolország többi részét, sujtotta a válság, amelyet ott az ingatlanbuborék kipukkanása is tetézett.
Katalónia nem állam. Katalónia egy gazdag tartomány, amely közlekedésében, had- és rendvédelmében, külkapcsolataiban és még számos, az önálló államokat meghatározó tényezőben Spanyolország integráns része. Leválasztása Spanyolországról évtizedes, szenvedésekkel teli és nagyon drága folyamat lenne, úgy, hogy valószínűleg senkinek sem érné meg.
A népszavazásban és következményeiben a függetlenségpárti koalíciós katalán kormánynak súlyos felelőssége van. Európa közelmúltjában és jelenében ők a sokadik olyan kormány, amelyik érdemi politikai eredményt nem tud elérni, ezért jó ötletnek gondolja, hogy a népet valami nagy és szimbolikus aktusba hergelje bele. Ellentétben azonban az ugyanilyen bizniszben utazó Orbán Viktorral, aki a nálunk nem létező migránsáradat ellen küzd, és nem tart kötelező erejű népszavazásokat, a katalán kormány, hasonlóan az egykori Cameron miniszterelnökhöz, fullba nyomja a kretént. A következmények is hasonlók: egy nagyon gazdag vidék, a közepén egy prosperáló metropolisszal fog a csőd szélére kerülni az állandósuló balhé miatt.
Persze a madridi kormány is megéri a pénzét, hiszen ők se úsznak a sikerben, a szakadár katalánokkal szembeni keménykedés pont jól jön nekik, hogy mutassák, hogy mennyire határozottan védik a hazát, ahogy az egy konzervatív párttól el is várható.
Közben persze katalánokkal tárgyalni kellett volna nagyobb autonómiáról, bajaik megoldásáról. Hiszen a függetlenségre szavazni akarók aránya 2013 óta folyamatosan csökken és a katalán kormánynak van mozgástere pl. arra, hogy a katalán nyelv oktatását erőltesse, vagy hogy bizonyos karriereket elzárjon a katalánul nem tudók elől. Vagyis minden adott ahhoz, hogy a spanyol alkotmányos rendet nem sértve Katalónia nagyobb önállóságot kaphasson.
Ehelyett népszavazás, rohamrendőrök, és a saját hazájukat káoszba taszító politikusok vannak. Ezt ünnepeljük, mint a hülye, hiszen lassan teljesen elfogadottá válik, hogy a problémákkal foglalkozás helyett mindenki egy kiadós pofont akarjon. Adni. Eddig még aki megpróbálkozott vele, nem adta, hanem kapta. Katalónia esete sem lesz kivétel.
