A dologban lehet csodálni a diplomácia finomságait. Például hogy természetesen nem a kínai első ember Hszi Csin-ping jött, hanem az ottani hierarchiában második-harmadiknak számító miniszterelnök. Kína azzal mutatja világhatalmi státuszát, hogy udvariasan nem akar zavart kelteni az EU-ban azzal, hogy első számú vezetője Budapesten tárgyal, Párizsban és Berlinben pedig nem. Viszont érezteti erejét azzal, hogy a kínai harmadik emberhez is összecsődül egész Közép- és Kelet-Európa. Ez a fajta találkozó ráadásul rendszeres, Magyarországra hozatalának is van jelentősége.
A gazdasági részletkérdéseken is hosszasan lehetne merengeni, hogy mit, hova, miért visznek, kivel miben állapodnak meg. De az alapvető kérdés az, hogy mit akar itt Kína, és mit fog ezért tenni. Időutazás következik.
Fej-tor-potroh, a háromrészes Európa
Ma Európát úgy tagoljuk, hogy vannak az egykori gyarmattartó országokból és Németországból álló gazdag nyugati országok, Keleten ott van Oroszország, közte meg a sokszínű, instabil és bizonytalan Közép-Európa. Délen pedig a Balkán, rajta a nyugati szemmel tök egyforma, fekete bőrdzsekis, használt német kocsikkal furikázó emberek országaival. Európától délre és keletre pedig az iszlám tenger következik.
Nem volt ez azonban mindig így. Nagy Sándor és később Bizánc révén az európaiak által értett és ismert világ határai jóval keletebbre voltak annál, ahogy gondolnánk. A hellén, a perzsa, az indiai, a kínai kultúra egymásra hatása és egymást toleráló szemlélete az európai utazók és kereskedők számára lehetővé tették, hogy ismerjék a “mesés Keletet” még ha nagy ferdítésekkel is.
Önmagában ezen az iszlám elterjedése sem változtatott volna (a perzsák az iszlámra áttérés után is működtették a kelet-nyugati kereskedelmet, hiszen abból éltek, méghozzá nagyon jól). Több más tényező is kellett ahhoz, hogy ez a kereskedelem elsorvadjon. Ezek közé tartozik a különböző mongol és türk birodalmak térhódítása, és előbb a szeldzsuk, majd az oszmán török birodalom stabilizálódása Kis-Ázsiában, Bizánc bukása. Ilyen a kis jégkorszak, a Selyemút hosszú szárazföldi útvonalainak nehezebb járhatósága. Végül pedig ilyen tényező volt a nagy földrajzi felfedezések kora, amely Európa fejlődésének központját az Atlanti-óceán partjára tette át.
Ezzel alakult ki a fentiekben leírt Európa-kép, ami úgy tekinti, hogy Európának valahol az utolsó askenázi zsidó stetl környékén, Fehéroroszországban végleg vége van, Moszkva pedig már egy másik világ. Ez a fajta Európa-felfogás senkinek sem igazán jó, csakhogy ott van az Orosz Birodalom (amelyet neveztek más neveken is). Nem véletlen, hogy az orosz külpolitikai gondolkodás a nyugat-európaival ellentétben nem euro-atlanti, hanem eurázsiai együttműködésben gondolkodik. Így, noha gazdaságilag nyilván kecsegtető lenne, ha kelet felé Eurázsia átjárhatóbb lenne, számolni kell azzal, hogy ezt a gazdasági lehetőséget Oroszország azonnal politikai befolyásra akarja átváltani, ahogy teszi azt például a földgáz-kereskedelemnél.
Ugorjunk most egyet térben és időben, az első világháború végéhez!
A győztes antanthatalmak ténykedését Közép-Európa meggyengítésében, a német és az osztrák-magyar birodalmi törekvések szétverésében ismerjük, és szerepe is van abban, hogy most Kína itt gazdasági befolyást akar szerezni. Gondoljuk meg, ha ez a találkozó most mondjuk III. Frigyes Vilmos német-római császár (kancellárja) és I. György osztrák császár és magyar király (miniszterelnöke) között zajlana! Nyilván ez a két uralkodó a teljes, ma Közép-Európának és Balkánnak nevezett terület fölött diszponálna, országaik simán G7 tagok lennének és velük nem miniszterelnöki, hanem pártfőtitkári szinten lenne illendő tárgyalni.
Azonban az antant nemcsak a közép-európai birodalmakat verte szét (illetve használta ki, hogy ezek nagyrészt szétverték magukat) hanem a Balkánon és Kis-Ázsiában is tevékeny volt. Az Oszmán Birodalom hanyatlását követően újrarajzolt Közel-Keletbe ugyanis belekódolták a mostani háborúkat. A környéken ugyanis birodalmi és kormányzati hagyományai a törököknek és a perzsáknak vannak. Ezekben az országokban az iszlámnak ráadásul olyan mérsékeltebb, türelmesebb ágazati voltak többségben, amelyek tolerálták a sokszínű kultúrát, a jövést-menést a kereskedelmi útvonalakon.
Ehhez képest birodalmi szerepet az arabok kaptak, akiknek a környéken (most nem beszélünk a Magreb ötszáz évvel korábban lehanyatlott arab birodalmairól) nem voltak birodalmi hagyományaik. A Közel-Kelet tehát nem kapta vissza azt az átjárhatóságot, amely a középkorban is még nagyrészt megvolt.
Ezzel bedőltek az olyan projektek is, mint a németek Bagdad-vasútja, amely egyszerre csatolta volna Európához a Balkánt és nyitotta volna meg majdnem Indiáig a német kereskedelem lehetőségeit.
A hosszú történelmi bevezető után tehát oda jutottunk,
hogy Közép-Európa széttagolt, gyenge, és a világkereskedelemben csak az Atlanti-óceán felé indulva tud részt venni, ezzel mindig a szegény szárazföldi tartomány szerepét kapva a gazdag kikötővel szemben. A kitörési kísérletek ezzel szemben rendszeresek, és ezért van itt a kínai miniszterelnök.
A kínai érdekeknek ugyanakkor vannak sajátos vonásai, amelyekről nem szabad megfeledkezni.
Kínának értékes partner a pármilliós Észtország vagy Szlovénia (fogyasztásuk egy nagyobbacska kínai megyeszékhelyével összevethető) de az igazi céljuk nem az, hogy Magyarországgal vagy Bulgáriával kereskedjenek.
A kínai áruk nagyon nagy része Európába hajón jön, mivel úgy a legolcsóbb. Vannak mindenféle vasúti kísérletek, de ezeket vagy orosz területeken kell átvezetni, vagy a déli volt szovjet tagállamokon. Drága, hosszú, a különböző nyomtáv miatt kétszer kell átrakodni vagy tengelyt cserélni, és Putyin akkor állítja le, amikor akarja.
A tengeri szállítással viszont az a gond, nagy és kiépített kikötő-kapacitás Nyugat-Európában van. A Balti-tengerre nem egyszerű behajózni, legideálisabban Rotterdam, Amsterdam, Hamburg, Bremerhaven kikötőibe lehet szállítani. Ahol viszont gazdagon kiépített hatósági szervezet, modern, de nagyon drága infrastruktúra várja a kínai hajókat, ráadásul ezek a kikötők erős országokban fekszenek, ahol a gazdasági elit simán rá tudja venni a helyi politikusokat egy kis protekcionizmusra.
Röviden, a vámost nehéz megvesztegetni, a nehezen megvesztegethető vámos pedig árt az üzletnek.
Erre kiváló megoldás a pireuszi kikötő. Közel van Szuez, a kisebb, ún. Suezmax hajókkal is megéri árut küldeni, mert nagyon rövid (tengerészeti viszonylatban) az útvonal, az igazán nagy hajók meg Rotterdam felé is Afrika megkerülésével jönnek, Gibraltárnál befordulni nagyjából ugyanannyi kilométer.
Pireuszban kellemesen korrupt görög vámosok, lazán vett környezetvédelmi és munkaügyi szabályok, és a bevételért mindent vállaló görög kormány várja a hajókat. De ez csak a dolog egyik fele.
A fontosabb fele az, hogy Közép-Európa úgy áll csupa gyenge, megvesztegethető államocskából, hogy közben ezek nagy része EU- és NATO tag. Görögországban erős haditengerészet és légierő képes biztosítani a kereskedelmet, ráadásul, amit ott levámolnak, és uniós papírokat kap, az bent van az EU belső piacán, a német vámos meg ellenőr meg pöröghet a valagán, kölcsönös elismerés van.
Nyilván ehhez kell még egy jó vasútvonal, amelyet rá lehet csatlakoztatni Budapestnél Európa vasúthálózatára. És bónuszként jön hozzá egy csomó államocska, aki nagyon szeretne kelet felé is kereskedni, csak nem Putyinnak, aki velük nem kereskedik, csak a németekkel.
Kínának azonban ehhez az Európai Unió úgy kell, ahogy most van.
EU nélkül semmit sem ér a dolog, mert Pireusz és Budapest csak EU-tagállamok városaiként érdekes, egyébként nem. Viszont az erősebben szabályozott EU, ahol nem lehet a görög vámostól a magyar minisztrelelnökig bárkit megvesztegetni, az nem lenne jó.
Alighanem tehát a mostani tárgyalásokon az EU reformjainak lassítása irányába lobbizik Kína, mert nekik nem érdekük az, hogy egy közös adó- és vámpolitika elvegye a kedvezmények lehetőségét, egy közös EU ügyészség pedig kilődözze az általuk megkent embereket.
Vagyis megjelent egy versenyző, amelyik a korábban leírt Közép-Európai kuplerájt kihasználva, szintén halászna egyet a zavarosban. Cinikus módon ez az a versenyző, amelyiknek az olcsó tömegtermelése ezeknek az országoknak az iparát térdre kényszerítette, ő itt most az ezzel keresett pénzt befekteti, mi meg örülünk, mint majom a farkának.
Ez lehet érv Macron kezében, hogy helló, kedves Németország, ideje gatyába rázni a hátsó udvart, különben benyomul oda nemcsak Putyin de még Kína is. Lehet ezt úgy is értékelni, hogy ez kínai részről nyomásgyakorlás, hogy legyen szabadkereskedelmi megállapodás. Van még sok magyarázat, ezért a címben feltett kérdésre nem tudom a pontos választ, de hogy miért jelentek meg itt a kínaiak, az remélem, ebből az írásból kicsit világosabb lett.
