Az EP választásoknak két fontos tanulsága is van. Az egyik, amelyet Európa-szerte több elemző is kiemel, hogy hetven évnyi európai integráció után valószínűleg beköszönt az európai belpolitika kora. Vagyis azzal, hogy a 80-as évekre megszilárdult és a hidegháború végén ereje teljében levő hagyományos európai pártrendszer az EP-ben is megszűnt, a tagállamok politikai elitje, kormányzat és ellenzék egyaránt úgy kell, hogy politizáljon, hogy tettei és mondásai az európai színtéren is azonnal hatást gyakorolnak.
Magyarul: legalábbis időlegesen megszűntek az olyan helyzetek, amilyenben a Fidesz volt, hogy az EP status quo fenntartása érdekében mindent elnéznek neki. Az EP-ben ugyanis megjelentek olyan erők (Macron, zöldek, nacionalisták) akik aktívan akarnak ott politizálni, és akik éppen ezért nem tűrik el, hogy ott valami évtizedes alkuk révén “nyugiba’ legyen”. Ha pedig valamilyen EP-politikai manőver ezt megkívánja, a nemzeti politika szintjén is támadni fognak.
A tiltakozás a rendszert elsöpörni nem tudja, de meg tudja állítani
Az EP választások másik tanulsága, hogy ebben a politikai térben (politikai tér…milyen szakszónak tűnő izéket vagyok képes leírni…) ahol a nemzeti és az európai politika nagyon közel került egymáshoz, azok a csoportok, akik sikeresen jelenítik meg problémájukat a nemzetközi hírekben, jó eredményekre számíthatnak akkor is, ha a társadalom egy viszonylag kisebb része is áll ki mellettük.
Vagyis az ingerküszöb alacsonyabbra került. Abban a közegben, amelyben most a magyar kormány mozog, sokkal-sokkal kevesebbet engedhet meg magának. Orbán antidemokratikus és korrupciós disznóságait a végtelenségig lehetne sorolni, kérdés, hogy melyikből kell visszavonulnia.
Orbán épp azon van, hogy meg tudjon maradni a szalonképes európai pártok között és ne sodródjon a táboron kívülre, ahol olyan pártok vannak, akik nem tudnak közvetlenül beleszólni a “nagy dolgokba”, illetve olyanok, akik teljesen jelentéktelenek. Az EP választásokon eldőlt, hogy az egyébként is elég kérdéses LePen-Salvini vonalnak nemcsak közös politikai platformja nincsen, hanem a nagy áttöréshez elegendő súlya sem lett. Ezen kívül pedig vagy viccpártok vannak vagy teljesen partikuláris érdekeket képviselő furcsaságok. Ezek egy részének ráadásul – bizonyos kérdések rendezése után – lesz útja a nagy pártok felé.
Orbánnak tehát most valahogy meg kell oldani, hogy ne rúgják ki az EPP-ből. Elég lehetetlen dolognak tűnik, de Orbán nagyon-nagyon rugalmas politikus, hajlandó nagyon sok tisztáldozatra. Eleve sok olyan dolgot bevezetett a termőföld-törvénytől kezdve az OBH-n keresztül a közig bíróságokig, amelyekről pontosan tudja, hogy hosszú távon tarthatatlanok, ezeket hajlandó lesz eldobni.
Most annak van szezonja, hogy kiderüljön, melyek azok a területek, témák, amelyeket Orbánnal szemben fel fognak hozni. Melyek azok a csaták, ahol, mint az Egri csillagokban a törökök, reggelre egyszercsak eltűnik az ostromgyűrű és Gulyás Gergely faarcot vágva próbálja majd bizonygatni, hogy soha még csak tervben sem volt az adott ágazat szétverése.
Az MTA kutatóhálózatának dolgozói ebben eddig példásan jól dolgoztak. Elérték a világsajtót, ahol naponta van egy több tucat áldozatot szedő hajó (vagy más) baleset, vezet be Trump elnök büntetővámokat, nyírják ki magukat bebúgatott osztrák politikusok. A világ sajtójában akár egy egyflekkes cikket képpel is kiharcolni csak kitartó és jól végzett sajtókapcsolati munkával lehet.
Elérték a világ tudományos közvéleményét és minden fontos, Magyarországra akkreditált külképviselet a legmagasabb szinten tárgyalt velük.
Most következik az, hogy a közvéleménynek is ki kell állni mellettük. Remélhetőleg sütni fog a nap, az útvonalon pedig van tucatnyi fagyizó. Remélem az EP választás után nem maradt olyan, magát kicsit is értelmiséginek gondoló ember Budapesten, aki még mindig úgy gondolja, hogy á, úgyis hiába, nem lesz itt semmi.
A vas meleg. Ütni kell. Gyertek. A Múzsa kint lesz.
