Még joghallgató voltam, a kétezres évek elején, amikor egy rokonom, aki ügyvéd volt már akkor is, azt mondta, hogy a pert megnyerni egyszerű, mindig a végrehajtás a nehéz. A velem egyidős Schadl György ekkoriban hozzám hasonlóan még a csattogós falepkét tologatta, vagyis az, hogy a magyar végrehajtásban nem vele kezdődött a kupleráj.
Magyarországon a rendszerváltás után a mindenütt jelenlevő rendőrséget és az óriási hivatali apparátust szétverték. Szét is kellett, nem ez a gond, hanem az, hogy nem építettek helyette szebbet, jobbat, modernebbet. A rendszerváltás előtt a bírósági határozatok, hivatali döntések betartatását ez az óriási szervezet elvégezte. A rendszerváltás két ellentétes tendenciát hozott. Sokkal több lett a per és így peres ítélet, miközben az ítéletek végrehajtását ellenőrző vagy elvégző szervezett folyamatosan zsugorodott.
Ennek a folyamatnak a jellegzetes szereplője például a “véhás titkár” a bíróságon. Ő egy bírósági titkár, vagyis a szakvizsgát már letett jogász, aki a bírói kinevezésére vár. Egy kisebb, vidéki bíróságon pont rendben is van, hogy az oda hébe-hóba beszédülő vh lapokat ő intézgesse, a budapesti és megyeszékhelyi bíróságokon azonban sokszor havi több százas, esetleg ezres érkezésről beszélünk. Mindez rábízva a kétfajta vh-s titkárra: 1) amúgy tök rendben van, csak nem tud jól nyalni, és parkoltatják pár évet a bírói kinevezése előtt 2) nincs rendben de valamiért nem lehet kirúgni és “erre pont jó”.
Az önálló bírósági végrehajtó (ebbe a szerepbe toborzott a kiszivárgott iratok szerint Schadl) jó ötlet lenne, mert keresztezi a vállalkozót és a hivatalos személyt. Jó ötlet lenne. Ha jól csinálnák és nem néhány, papírhegyek alól kikukucskáló bírósági titkár, meg 1-2 bíró felügyelné őket. Már maga Schadl is úgy került pozícióba, hogy az előző gárda, akik még mint végrehajtó kamara működtek, khm, hogy is mondjam, okot adott arra, hogy a kamarát feloszlassák és létrehozzák a minisztérium alá rendelt végrehajtói kart. Vagyis a végrehajtók felügyeletébe bevonták az IM-et…amelyet a kiszivárgó nyomozási adatok szerint kilóra megvettek a végrehajtók.
Ez azért nagy baj, mert a bírósági végrehajtás nagyon fontos dolog.
Magyarországon nagyon alacsony a jogkövetési hajlandóság, az emberek szemében bocsánatos bűn nem eleget tenni a bíróság döntésének. Az angolszász jogrendszerekben külön bűncselekmény, a bíróság megsértése (contempt of court) ha valaki nem tesz eleget a bíróság döntésének. Nyilván elsőre és kisebb ügyekben ez csak ejnye-bejnye vagy pénzbírság, de az ottani bíróságok pillanatok alatt el tudnak odáig jutni, hogy oké akkor harminc napos elzárás mert nem csatolták be az iratokat, amelyeket a bíróság kért.
Magyarországon ilyen nincs. Emellett a bíróságok sajnos elkövették azt a hibát, hogy nem szeparálták el magukat úgy a többi hatalmi ágtól, hogy az állampolgár bizalma nagyobb legyen bennük, mint bármelyik hivatalban. A magyarok szemében a bíróság egy hivatal a sok közül, ahol az államnak mindig igaza van. Varga ügyész úr főbírói kinevezése nem abba az irányba hat, hogy ez megváltozzék…
A jól működő végrehajtóra tehát nagy szükség lenne. Az emberek a végrehajtót a kilakoltatással azonosítják, pedig ha nekünk mint magánembernek nem fizet az adósunk akkor is a végrehajtó feladata lenne gyorsan és határozottan behajtani az adósságot. De ez úgy működik, hogy például az MTA kutatók tüntetései idején az ügyfelemet mindenféle politikai haszonlesőnek leírta az origo (latin filológiával foglalkozik, annyi köze van a politikához, mint nekem a klasszikus kínai operajátszáshoz). A sérelemdíjat ugyan kifizették, a bocsánatkérő közlemény két éve van végrehajtónál, eddig kétszer bírságolták meg a kiadót, az kétszer lett megfellebbezve, semmi se történik.
Valójában tehát legalább két probléma van a végrehajtókkal. Az egyik, hogy a normális alapműködés végrehajtására nem képesek, a másik meg, hogy amikor pénz van egy ügyben, akkor viszont túlkapásokra hajlamosak. Mint fentebb írtam, ezek nem tegnap kezdődtek, több mint húsz éve ismert problémákról beszélünk.
Ez a végrehajtókkal szembeni társadalmi bizalom megsemmisüléséhez vezet. Az igazságszolgáltatás mindenféle szakmai ágazatai a bírótól az ügyvéden át a végrehajtóig, nem olyan pályák, ahol az embert szeretik. Se az ügyvédi kamara, se a végrehajtói kar, se a bíróság nem tud olyan jól működni, hogy szeressék a tagjait. Ilyenek közelébe az ember rossz időkben, rossz helyzetekben szokott sodródni. Lehet a bíró bármilyen empatikus, az ügyvéd bármilyen jó, a végrehajtó bármilyen kíméletes. Egyszerűen tárgyalóban akkor se jó állni az átlagembernek, ha egyébként mindenki nagyon kedves vele.
Ezek a szakmák egy dolgot tudnak elérni, ha jól dolgoznak. Elfogadást. Annak elfogadását, hogy a per, az ügy, a bíróság nem jó dolog ugyan, de muszáj lennie, és akikkel ott vagy a közelében találkoznak, azok a maguk dolgát jól, becsületesen és a kezükön átmenő embereknek méltóságát legkevésbé sértve dolgoznak.
Ez a Schadl-Völner ügytől függetlenül sincs így. Azonban az, hogy kiderül, hogy gyakorlatilag maffia épül rá az egészre, amelynek egyetlen célja egy pénzszivattyú működtetése, sokszor tönk szélén álló emberek kárára, iszonyatos rombolást végez, még akkor is, ha esetleg a végén pár embernek ülnie kell sokat.
Mindenkiben felmerül a kérdés: mi van a többi végrehajtóval, akiket ugyanazok az emberek, ugyanolyan eljárásban neveztek ki, mint a most bajba kerülteket. Egyikük-másikuk különböző fontos emberek rokona, ismerőse. Rájuk vetül a gyanú árnyéka? Már hogyne vetülne. Hibátlanul dolgoznak? Senki se dolgozik hibátlanul. Csak az a nem mindegy, hogy ha valamit elnéznek, akkor azt gondolják róla, hogy a hülye végrehajtó elrontotta (ezzel bőven együtt tudnak, tudunk élni) vagy bejön valaki egy colos vascsővel, hogy rohadék bűnözők.
A NER korrupt mivoltát külön bizonyítani nem szükséges, azonban más az, amikor valamit, ami ott se volt, ellopnak, meg más amikor valakinek megengedik, hogy lopjon abból, ami már az emberek kezében van. A kettő ugyanaz, de az emberek nem érzik ugyanolyannak. Völner és Schadl láthatóvá, érezhetővé teszi a korrupciót. Még akkor is ha mint mindent ezt is igyekszik a kormánymédia agyonhallgatni és túlharsogni. Lehet, hogy ezt nem kötik össze a jóságos cáratyuskával (sőt, biztos nem kötik össze) de az államban még annyira se fognak bízni mint eddig.
Az össze nem kötés miatt van az, hogy egyelőre még senki se teszi fel, legalábbis hangosan azt a kérdést, hogy az igazságügyminiszternek mi ebben a felelőssége. Megmondom őszintén én jobban örülnék, ha egy kiváló miniszteri teljesítményen lenne ez egy csúnya nagy folt, hogy ő erről az egészről amúgy tudott. Mert ugye most az van, hogy a miniszterasszony bokros teendői mellett áááá semmit sem tudott arról, hogy a minisztériumában államtitkári szintig ér a maffia. És hogy nincs ott senki, aki be merne menni a nagyfőnökhöz és szólni, hogy mi megy az államtitkár úr alá beosztott területeken. Egyik rosszabb mint a másik.
Mert így nekem ügyvédként, másoknak bíróként, ügyészként, igazságügyi szakértőként, amikor csak az IM-mel érintkezek, mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy most vagy az van, hogy a miniszterasszonyt mosdatják, vagy az, hogy ő valójában a minisztériumban papucs orrán pamutbojt. És ha nekem pl. egy főoasztályvezetőjével van tárgyalnivalóm, akkor azon kell gondolkoznom, hogy vajon a főosztályvezető most vajon a saját pecsenyéjét süti vagy sem. 99,99% hogy nem, de ha azt tenné, akkor is, mint látható az se bukik meg éveken keresztül, aki amúgy sütögeti.
És halkan mondom, hogy senki meg se hallja, hogy egyik brüsszeli főtárgyalónkról van szó, átláthatóság, jogállamiság, korrupció elleni küzdelem ügyében. Biztos senkinek nem fordul meg ott a fejében, hogy khm szóval van ez az átláthatóság-számonkérhetőség dolog, és hát nem a legjobb ajánlólevél, ha valakinek a helyettesének a szentté avatási perében a legfontosabb csodatétel az lesz, hogy ilyen gyanúsítások mellett szabadlábon védekezett.
Ebből az egészből egy olyan seb lesz, ami kitisztítatlanul, sok gyulladással, ragyásra fog gyógyulni. Az én bajom ezzel csak az, hogy az igazságszolgáltatás résztvevőjeként az a ragya bizony az én arcomon is ott lesz. Ajánlom minden ügyvéd, ügyész, bíró kollégának, hogy nézzenek be a tükörbe. Nektek is ott van. Pedig nem is vagyunk végrehajtók. Vagy miniszterek.
