Leginkább azért, mert nincs miről. Mivel azonban ez a NER-propaganda aktuális slágere, nézzük meg kicsit részletesebben.
A tárgyalástechnika nagyon fontos dolog, egy tárgyalás eredményét akármilyen tárgyalástechnika mellett a kiinduló pozíciók és az elérendő célok határozzák meg. Érdemes ezeket áttekinteni.
Az amerikaiak célja az, hogy a Szovjetunió felbomlása után megmaradt rengeteg haditechnika, a szovjet eredetű fegyverek sokadik újratervezéseit áruló orosz hadiipari komplexum és vele együtt az orosz hadsereg vérezzen ki. Nem ez volt az eredeti céljuk, de amikor sokadjára sem voltak képesek az oroszok bezárni a Kijev környéki ostromgyűrűt és kiderült, hogy a vasúti depóiktól 70-80 kilométerre a hatékonyságuk drasztikusan lezuhan, akkor meglátták a lehetőséget. Persze Oroszország ezután is atomhatalom maradhat, csak az érdekszféráját nyirbálják meg drasztikusan. Ez a folyamat napról-napra zajlik.
Azzal, hogy az ukránok sikeresen széthúzzák az orosz hadsereget a teljes frontvonal mentén, megint jön a logisztikai rémálom, amikor az oroszok a HIMARS által fenyegetett nagy raktár-vonat módszer helyett kénytelenek a kis raktár-teherautó módszert használni. Ez egyrészt rettenetes terhelést ró a hátországra (sokkal több raktárat kell pl. őrizni, nehogy kilopódjon onnan ez-az) másrészt lehetőséget ad arra, hogy akár kisebb támadásokkal is sikerüljön az ukránoknak egy-egy falut, közlekedési csomópontot visszafoglalni, védekezésre kényszerítve az oroszokat az offenzívák tervezgetése helyett.
Az amerikaiak tehát a következő nagyjából bő két hónapban, mielőtt a félidős választások jönnek Amerikában, szeretnék azt elérni, hogy Putyin kénytelen legyen kérni a fegyverszünetet.
Kína célja meglehetősen opportunista. Tele vannak belső problémával, ráadásul az amerikaiak épp a héten tették világossá, hogy a tengeri uralmat nem kívánják átadni és saját magukat tekintik a Csendes-óceán meghatározó erejének. Hogy ez mindig így lesz-e az kérdés, de a jövő kérdése. A jelen az, hogy Kínának nincs akkora ereje, hogy aktív játékos legyen az ukrajnai konfliktusban. Megvesz annyi árut, annyira nyomott áron, amennyire ezt a logisztikai lehetőségek engedik. Figyelik, hogy melyek azok az orosz pozíciók, amelyek annyira meggyengülnek, hogy be lehet oda nyomulni, de nem forszírozzák. Ott is “választások” jönnek, és a kínai politikai kultúra nem díjazza a bizonytalan kalandokat, főleg nem válság közepén.
Az EU-t kétfelé kell bontani: az orosz energiának kitett és a viszonylag jobban diverzifikált országokra. Az első kategória is kétfelé oszlik: Németország és a többiek. Németország bajban van, de nem elsősorban azért mert nem lesz elég gáza. Lesz elég gáz, csak az utolsó pillanatban és nagyon-nagyon drágán. Ez az ár egyrészt dollárban értendő, másrészt pedig politikai pozíciókban. Sok függ az időjárástól is, de úgy tűnik, hogy az EU képes kihúzni a németeket a slamasztikából. Csak közben mindenki benyújtja a számlát. A PIGS országok lazább költségvetési politikát, a franciák több beleszólást, a lengyelek saját érdekszférát akarnak. Persze mindenki tudja, hogy egy pofára eső Németország pofára eső EU-t jelent, de ez nem akadályoz meg senkit abban, hogy mielőtt Putyinnal megegyeznek, Németországon leverjék az elmúlt húsz év minden sérelmét. Merkel a lehető legjobbkor vonult vissza…
Magyarország? Senkit nem érdekel. Csak ez eddig előny volt, most meg hátrány. A németekkel egyszerre rajtunk is levernek mindent, amit Orbán az elmúlt bő tíz évben művelt. Szépen egyenként. Nem, nem fogják megbuktatni Orbánt. Csak néhány kokival és sallerrel helyreteszik. Ha belebukik, jó, ha nem bukik bele, úgy is jó. De Magyarországnak nem a gázellátása van veszélyben, hanem a költségvetése. Egy helyről tudnak segíteni és az nem Kína, és főleg nem Oroszország. Most nem annak van itt az ideje, hogy Németországnak szívességet tegyenek a német félgyarmatok költségvetési stabilitása érdekében. A félgyarmat álljon be a sor végére a csajkájával, és mondogassa magában, hogy “hátha marad”. És közben méltóztassék nagyon jól viselkedni.
Lengyelország és a Baltikum abban érdekelt, hogy a háború még tartson egy kicsit. Nem sokat, de eleget ahhoz, hogy Putyin egyszer és mindenkorra meggyengüljön. Lengyelország olyan történelmi lehetőség előtt áll, amilyen kb. a 14. században volt utoljára. Stabil, hatalmi pozícióban levő közép-európai országgá válhat, kiterjedt keleti és balti érdekszférával, amerikai támogatással. Lóalkatrészt fognak ők Olaf Scholz kedvéért kapkodni azzal, hogy Putyin kedvére tegyenek.
Nade miről tárgyalnának az oroszok?
Az ukrajnai agressziójuk nagyjából február 27-én megbukott, amikorra kiderült, hogy a hosztomeli repteret nem tudták elfoglalni. A cél jól láthatóan az lett volna, hogy egy gyors művelettel a Zelenszkij-kormányt leváltsák és valamiféle orosz bábbal elfogadtassák a lehető legtöbb, Dnyeprtől keletre levő terület átadását, a maradék Ukrajnát pedig ugyanolyan orosz érdekszférává tegyék, mint Fehéroroszországot.
Ez már a támadás előtt is hamvába holt dolog volt, több okból.
Az mindenki tudja és látta, hogy Kijevben az amerikaiak meg tudnak szervezni politikai mozgalmakat. Ráadásul Ukrajna nyugati felében finoman szólva nem szeretik az oroszokat, annak ellenére se, hogy sokan oroszul beszélnek. Az írek se lesznek attól lelkes britek, hogy nagy részük angolul beszél. De vannak itt kevesebbet emlegetett okok is. Például az, hogy Putyin nagy európai barátja, Orbán Viktor ukránok ezreinek (tízezreinek?) adott uniós útlevelet azon az alapon, hogy az apjuk testvérének a sógorának a kollégiumi szobatársa egyszer lefeküdt valakivel, aki tudott magyarul. Persze tudom (első kézből tudom) hogy a kárpátaljai magyarság kapott elsősorban útlevelet, de elég elmenni tetszőleges budapesti építkezésre, hogy láthassuk, a dolog nem állt meg itt. Pár éve erről azt gondoltuk, hogy az orosz kémek akadálytalan beszivárgása a dolog fő hatása. Valójában a Magyarországon és Lengyelországban dolgozó ukránok nagy száma a dolog fő hatása. Szerintem ők nagyon nem akarnak az orosz érdekszférába tartozni.
Az egész Ukrajnáról tehát az oroszok lemondhatnak. Maradna az, hogy 1) Ukrajnának valamiféle semleges (vagy ahogy a világháború után nálunk mondták: “finlandizált” státuszt kellene találni) és 2) az erőszakkal meghódított területek átadását el kéne ismertetni a nemzetközi közösséggel.
Mindkettő erő kérdése. A finlandizálásról épp a névadó Finnország kapcsán derül ki, hogy nem megy, hiszen ők épp most lépnek be a NATO-ba, feladva eddigi látszat-semlegességüket. Az elfoglalt területeket pedig először pacifikálni kellene. Azt pedig nehéz úgy, hogy a Krím néhány félreeső csücskét leszámítva a komplett, oroszok által megszállt terület a HIMARS lőtávolában van.
A megszállt területek pacifikálása még úgy is meghaladja az oroszok erejét, hogy egy “békeszerződés” után nyilvánvalóan sorkatonaságot hoznának oda, és a burját, tuvai, csecsen kegyetlenkedésekkel igyekeznének megtörni a lakosságot. Nade milyen lakosságot? A nagy része már most is elmenekült, mindenki más pedig a béke után menne el. Közigazgatás? Helyi gazemberekből és Oroszországból magas zsold ígéretével odahozott emberekből ugyan meg lehet szervezni, kérdés hogy mennyiért? Főleg úgy, hogy ameddig az amerikaiak adnak GMLRS rakétát az ukránoknak, addig minden fontosabb dolog veszélyben van ott. Nem is beszélve a gerillamozgalmakról, beszivárgásról.
Ehhez pénzre, iparcikkekre, informatikára, autókra stb. van szükség. Pénz van, de a gyárak állnak. Kérdés, hogy miért akarná bárki, hogy újrainduljanak, hogy megmentsenek egy megrendült birodalmat?
Az oroszok jelenleg tehát ott tartanak, hogy nagyon meg kéne gondolniuk, hogy egyáltalán mit akarnak megtartani? Milyen áron?
Erre egyetlen ütőkártyájuk van: a gáz. És az is csak erre a szezonra, meg valamivel kisebb erővel a következőre. Ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy a németek összekapják magukat. Nagyon nagy árat fognak érte fizetni, de ha ezt a telet bármilyen nehézségek árán végigcsinálják (és az oroszbarátság hirtelen kimegy a divatból még a híresen ruszofil SPD-nél is) akkor utána meg fogják oldani. Azért németek, mert mindig megoldják.
A nagyon forszírozott tárgyalásokkal tehát jelenleg az oroszok egy korlátozott szavatossági idejű ütőkártyával akarják azt elérni, hogy maradjon meg a birodalmi státuszuk. Ukrajnát a nemzetközi politika hagyja veszni, a felét adja oda egyszerűen az oroszoknak, a másik felében meg tűrje el, hogy ott valami orosz bábkormány van. Cserébe az oroszok vagy szállítanak gázt, vagy nem.
Ez elég sok követelés attól az országtól, amelyik a komplett szárazföldi ütőerejét egy budapestnyi területre koncentrálva egy hónap alatt tudott húsz kilométert előrenyomulni, jelenleg pedig épp egy ezer kilométeres frontvonalra széthúzása zajlik, amelyet aztán helyi támadásokkal, a logisztika módszeres bombázásával az összeomlásig lehet szekálni. Mindez ráadásul nem a következő két év kilátása, hanem a következő két hónapé.
Az oroszokkal tehát akkor fognak tárgyalni, ha visszavesznek az arcukból. Ha ezt maguktól nem teszik meg, akkor majd tesznek róla azok az országok, akik ebben érdekeltek, azaz kb. mindenki. Hogy a németek mikor gyorsítják majd fel a dolgot, az jó kérdés, de előbb-utóbb fel fogják.
A helyzet tehát az, hogy jelenleg, 2022. augusztus elején a mostani orosz elvárásokat figyelembe véve, senkinek nem áll érdekében tárgyalni az oroszokkal. Változás ebben nagyjából szeptember közepe táján várható és sok függ attól, hogy az ukrán hadsereg mit tud kezdeni a front átrendeződésével.
Amikor tehát a NER-t halljuk, amint mantrázza, hogy legyenek tárgyalások, legyen béke, akkor egyetéthetünk vele, azonban érdemes fejben tartani, hogy a tárgyalások nem most lesznek. Hanem majd szeptemberben, annak is inkább a végén. És főleg érdemes fejben tartani, hogy Magyarország gazdasági gondjai nem az ukrajnai háború miatt vannak, hanem azért, mert a magyar kormány azt hitte, hogy a bab is hús. Hiba volt.
