Még nem hoztam döntést a kérdésben, mert van itt valami érdekesebb vele, pontosabban hajbókoló közleményével kapcsolatban. Az állam és a társadalmi szerveződés kapcsolata.
Van egy szép német szó, a Vereinsmeierei. A Verein egyesületet jelent, a Meierei (májeráj) meg pont azt, amit hangzása alapján gondolunk. A Vereinsmeirei a németek azon tulajdonságának lekicsinylő-pejoratív elnevezése, hogy imádnak egyesületet és szövetséget alapítani. Ha az ember hallgatja a német híreket, akkor minden nap nyilatkozik valami gittegylet elnöke. A német vágottvirágkereskedők szövetségének elnöke, a német kisöbű puskás hobbilövészek szövetségének elnöke, a német beagle tulajdonosok, japántyúk-tartók, fókanemiélet-szakértők, kurvák, madarászok, mérlegképes könyvelők, orgonaművészek, kőfaragók és balett-táncosok szövetségének elnöke. Kedvenc élményem a dologgal kapcsolatban, hogy 1996-ban voltam a rezesbandával egy kis keletnémet településen, az Érchegységben, egész a cseh határnál, ahol a városi ifjúsági rezesbanda akkor is és azóta is frakcióval bír a helyi önkormányzatban.
Ami elképzelhetetlen, hogy ez a rengeteg gittegylet úgy befeküdjön a politikának, ahogy ez nálunk történik. Akármit dönt az aktuális kormány, biztos lesz legalább 4-5 egyesület vagy szövetség, amelyik készséggel elmondja, hogy mi nem jó azzal a döntéssel. Rém idegesítő, viszont van több jótékony hatása. Az egyik az, hogy a kormány, ha akar kap akár komplett jogszabálytervezeteket olyan emberektől, akiknek az élete az adott szakterület művelése. A másik pedig természetesen az érdekvédelem.
Ehhez képest mi van nálunk? A Vereinsmeierei gyökerei megvannak valahol nagyon mélyen, és ha a boldog békeidők történetét lapozgatjuk, olyan emberekkel találkozhatunk, mint például Banovics Kajetán, aki a MÁV főmérnöke vagy tán főigazgatója is volt, de emellett mellékállásban megalapította a Közlekedési Múzeumot és volt az akkoriban szárnyait bontogató MLSZ elnöke is. De ha Késmárk környékén kirándulunk, a várban megnézhetjük az egykori Schiessverein (lőegylet) céltábláit, ahol a pontosabb lövések golyónyomai mellé felírták, hogy az az erdőmérnök úr, esetleg a gyógyszerész úr volt.
Hová lett mindez?
Ahogy Panamajack barátom helyesen észrevette, a gyógyszerészkamara elnöke olyan szöveget nyomott le, amely simán elmenne a daliás 20-as 30-as évek fordulójára, a végül a II. világháborús megsemmisülés, de azért előtte még sebtében lezavart népirtás felé lépkedő Horthy-rendszerbe. Kb. abba a fázisba, amikor egy Schkripetzky Waldemárból vitéz sárosi Sárossy Waldemár lett. (a műfaj legszebb gyakorlatát a magyar polgári jog egyik legnagyobb alakja, Grosschmid Béni mutatta be, amikor a nevét Zsögöd Benőre magyarosította). Nos, a derék főgyógyszerészünk is, ahogy azt mostanában illik, egy derék székely, hívő, konzervatív ember és ezt siet velünk közölni is.
Ha most 1960-at írnánk, akkor egy hasonló korú érdekérvényesítő a Tanácsköztársaság idején játszott szerepét emlegetné fel, míg olyan 1970-től a harmincas évek illegális alapszervezetei, az 1948, de főleg 1945 előtti párttagkönyv lenne a varázsszó. “Én, kedves elvtársak, már 1932-ben tagja voltam a pártnak, én ott voltam már akkor, amikor még kakastollas csendőrök puskatusa várt arra, aki szájára vette Lenin nevét!”. És te voltál partizán? Még nem, de már intézik – hangzott a vonatkozó pesti vicc.
Hankó Zoltán így ránézésre élete első harminc-negyven évét még a régi rendszerben húzta le, hogy akkoriban mennyire hangsúlyozta, hogy ő egy echte, sőt virtigli székely-magyar hívő, arról vannak elképzeléseim, de simán lehet hogy tévedek. A műfajban a kedvencem egy illető, akinek a nevét nem írom le, mindenestre egy vidéki felsőoktatási intézményben volt tőrőlmetszett magyar ember úgy kb 15 éve, amíg valaki fel nem rakta a youtube-ra egy november 7-i beszédét, amelyet egy összintézményi ünnepségen mondott, fiatalos, igazi progresszív szocialista lelkesedéssel. Az illető azóta is azt hiszi, hogy én voltam, pedig nem én voltam, mindenesetre jót röhögtem rajta, az intézmény minden munkatársával egyetemben, illetve akkor még csak főiskolában.
Már a harmincas évek Magyarországán megjelenik a kor divatos eszméjének, a fasizmusnak egyik jellegzetessége, a korporatív államra törekvés. Ennek van sajátosan magyar változata. Itt hamar rájönnek, hogy komplett társadalmi rétegeket központi irányítás alá betörni fárasztó dolog. Viszont kiterjedt polgárság hiányában mindenki leginkább csak az államtól várhatja a gittegyletének fenntartását, így muszáj az állammal jó kapcsolatokat ápolnia.
Nem nehéz magunk elé képzelni a kor Németh Szilárdjait, Kocsis Mátéit és Tállai Andrásait, csak öltöny helyett díszmagyarban. (cicanadrág, tollas kalpag, röhögény, huszárkard, szúrós tekintet, tekintélyt parancsoló bajusszal). Vitéz alsólengőkarosi és csapágyasi Csapágyassy Hugó (született Czerny, nagyapja foltozóvarga egy Olmütz melletti faluban, aki egy huszárezreddel keveredett Budapest környékére, ahol benősült egy jól menő kocsmába, ifjabbik fiából már tüzértiszt lett, aki kitüntette magát az Isonzónál, majd jól helyezkedve Horthy seregében érkezett Budapestre és lett vitéz az első körben, az unoka pedig, aki, khm szóval tudjuk hogy van az a háborúban hosszabban magukra hagyott fiatalasszonyokkal, de Czerny simán a nevére vette ezt a gyereket is, szóval az unoka pedig már Csapágyassyként szép karriert futott be a Horthy-közigazgatásban. 44-ben, megérezve a bajt, papírokat szerzett arról, hogy sebesüléssel fekszik, majd rövid köztársasági kitérő után felmérte, hogy az pont jó neki, hogy nincs Recsken, meghúzta magát. Egy-két kapcsolat azért maradt, meg persze jelentett, mint a dalos pacsirta, így a Czerny dédunoka egyetemre járhatott. Persze a vitézi teleknek rég pápá, de amúgy is Cseszkóba’ volt. A Czerny ükunoka jelenleg a NER-ben tölt be a nagyapjáéhoz hasonló középmagas pozíciót, melynek ideológiai alapja egyszerre a III/3-as pragmatikus rugalmasság és az elvett ősi nemesi juss, ami miatt természetesen gyűlöli a kommunistákat.) szóval vitéz Csapágyassy fel lett kérve a szövetségek elnökének, hogy járjon ki valamiféle támogatást. Egy jó szövetségben nem is kell ezt magyarázni, maguktól tudják, hogy kit választunk vezetőnek.
A langyos és fingszagú Kádár-korszakban aztán egy-egy jó elvtárs, aki megmaradt a szövetség elején és sikerrel nyírta ki minden ellenfelét, akár évtizedekre bebetonozta pozícióját. Generációk nőttek fel úgy, hogy általános műveltségi kérdésnek számított az Érmepöckölő Szövetség (ÉPSZ) elnökének neve, a rutinos sportriporternek le se kellett nézni a papírra, miközben felolvasta. Ezek a szövetségek indítottak aztán fegyelmit mindenki ellen, aki akárcsak az elnökségi ülések pogácsa-beszállítóját le akarta cserélni. (Az ilyen hülyét, aki nem tudja, hogy húsz éve az elnök húga által üzemeltetett, de a rend kedvéért a volt férje nevén futó büfé szállítja ezt, havi egy erős átlagbért kivéve a szövetség kasszájából, mármint a pogácsa árán felül, ki is kell rúgni a francba.)
A kilencvenes-kétezres évek ebben a világban a Kádár-modellből visszatérés a Horthy-modellbe korszaka volt. Egy-egy utolsó mohikán, főleg a kisebb gittegyletekben még tartja magát, de visszatérnek a vitéz Csapágyassyk a szövetségek és egyletek élére. Már persze ha valamilyen kínos oknál fogva nem az van, hogy nincs megfelelő Csapágyassy. Mert milyen kellemetlen, a gyógyszerész szövetséget csak gyógyszerész vezetheti, az utolsó gyógyszerésznek meg kb 5-6 éve lett hányingere a NER-től és húzott el egy multihoz dolgozni. Nade sebaj, a hűséget attól még el lehet és el is kell várni, senki se akar unatkozó polgáris ügyészeket kerülgetni a kamarában, nem is beszélve a NAV meg a Számvevőszék revizorjairól. De egy stabil rendszerben erre nincs is szükség, tudják azok maguktól, kit kell megválasztani. Na ugye.
Igenám, csak közben itt van ez a fránya EU, amely egyrészt mindenféle korlátozás nélkül lehetővé teszi a lelécelést, másrészt meg behozott ide egy csomó német nagyvállalatot. Ez utóbbiak rém kellemetlen tulajdonsága, hogy normális humánerőforrás-gazdálkodást folytatnak. Nem azért, mert annyira jófejek, hanem mert ez áll érdekükben. Emiatt aztán, aki egy ilyennek dolgozik, akár alkalmazottként, akár szolgáltatóként, úgy néz az ilyen fingszagú kamarai megnyilvánulásokra, hogy még gumikesztyűvel se szívesen nyúl hozzá. A NER-nek ezzel semmi problémája, minél jelentéktelenebb, minél bázis nélkülibb egy ilyen kamara vagy szövetség, annál jobb.
Ezt a főgyógyszerész is fel fogják hívni, hogy te meghibbantál, drága barátom? Nyílt levél? Derék hívő székely-magyar? Üljél meg a seggeden, különben a következő nemzeti konzultációban benne lesznek a nép vérét szívó gyógyszerészek, akik a szemenként 3 forintba kerülő hashajtót 30 forintért árulják a szorulásos Magyar Anyáknak. Na. Láttál te már csóró gyógyszerészt? Nem? Ugye hogy ugye. Hát kell neked az, hogy a nemzeti dohányboltoknak engedélyezzük, hogy tarthassanak vény nélküli gyógyszert?
Főgyógyszerészünk meg majd néz, mint hal a szatyorban, hogy neki nem ezt ígérték. Hát nem, de így jár az, aki nem veszi észre a helyét egy korporatív államban. Egyelőre nem kap Fingszagrendet, de abban a pillanatban, hogy harcos ellenzéki lesz belőle, természetesen kiadjuk, az Ángyán-Ürge-Vorsatz szalagon viselendően.
