Nézegetem az amerikai választási eredményeket, vannak benne érdekességek bőven.
Az egyik az, hogy az ún. popular vote nagyon sok helyen kedvezett a demokratáknak. A popular vote a szavazatok “natúr” összeszámolását jelenti, nem pedig azt, amikor a megszerzett mandátumok alapján számolják őket. Pl. amikor 2016-ban Donald Trump elnök lett, Hillary Clintonra országszerte kb. hárommillióval többen szavaztak, mint Trumpra, azonban az elektori rendszer sajátosságai miatt mégis Trump nyert. Most ott, ahol tagállami választások is voltak, megismétlődött a városi kerületekben erős demokraták és a vidéki republikánusok harca.
A mostani választás is, ahogy már az előző, 2020-as is, mutatja azt a rendkívüli vajúdást, amely a boomer generáció nyugdíjba menetele, a latino bevándorlás, a part menti metropoliszok szegény negyedeinek balra tolódása és még pár hasonló folyamat miatt kibontakozik.
A mostani választási jóslatok egyik legvalószínűbbnek tartott forgatókönyve a “red wave” (vörös hullám, az ottani térképeken pirossal jelölik a republikánus körzeteket) volt. Ez pedig nem történt meg. A várakozás lényege az volt, hogy a “suburbia” (suburb: előváros) lakossága, vagyis a legendás amerikai középosztály, az óriási hűtőivel, lapostévéivel, a feleség 2,5 tonnás terepjárójával, az ájfónról vezérelhető szmókeres grillsütővel majd nagyrészt rájuk szavaz.
A várakozást az fűtötte, hogy Biden inflációellenes törvénye, amely egyéb intézkedések mellett iszonyatos pénzosztogatással járt, meglökte az inflációt, ami enélkül is valószínűleg nőtt volna. Az amerikai politika egyik ökölszabálya pedig az, hogy ha gazdasági gondok vannak, az emberek hajlamosabbak a republikánusokra szavazni, akiknek a gazdasági programja hagyományosan a gazdasági liberalizmus. Kevesebb adó, kevesebb szabályozás, több pénz az embereknél, ezek a fő vezérszólamok.
A tarolás elmaradásának két valószínű oka: Trump és a szélsőségek.
A republikánus pártban – noha ezt még senki nem mondja hangosan – most sokan átgondolják, hogy vajon mennyire érdemes Trump embereként indulni. Trump, mint minden politikus a pártja mellett a saját karrierjét is igyekszik segíteni. Azonban jó pár azok közül a jelöltek közül (személyes kedvencem Lauren Boebert, akiről kb. a Karen-Barbiet lehetne mintázni) akiket Trump látványosan támogatott, vesztettek, olyannyira, hogy pl. Mehmet Oz buktája Pennsylvania állam egyik szenátori székéért a szenátusi többség megtartását is eredményezheti a demokratáknak.
Az infláció a kampányhajrá slágertémája volt, azonban nyáron – most már látszik – a republikánusok hibáztak azzal, hogy belehajszolták magukat az abortuszvitába. Az ottani legfelsőbb bíróságban, ahol többségben vannak a republikánus elnökök által jelölt bírók, megváltoztatták a Roe v. Wade döntést, és visszautalták tagállami szintre az abortusszal kapcsolatos szabályozást. Ahogy az várható volt, néhány “deep red” államban rögtön jöttek is a perverz módon szigorú szabályozások.
Viszont a mostani választásokon öt államban egyben népszavazás is volt az abortuszról, és mindenütt a pro-choice álláspont nyert. Ez Kaliforniában annyira nem meglepő, de az, hogy Kentucky és Montana is pro-choice állam, az már igen. Kentucky a bluegrass hazája, Montanában kb. az ovisoknak is egy .357 Mag revolver lóg az övén. Hasonló eredményeket hoztak azok a szavazások, ahol a marihuána legalizálása volt a kérdés. Missouri államban, ahol egyébként pro-life abortusztilalom van, és kedves Saint Louisomon kívül sváb és ír falvak alkotják, 53%-ot kapott a marihuána legalizálása.
Ez azt jelenti, hogy a republikánus párt nem lehet egyszerűen a társadalmi maradiság pártja, főleg úgy nem, hogy az olyan jelöltek, mint pl. Lauren Boebert (puskával fényképezkedő, pro life anyuka) is képesek vele megbukni. Nyilván jó pár középnyugati, déli és prériállam ezzel a szöveggel elhozható…még. Csak az abortusz- és marihuána szavazások jelzik a demográfiai változást. Ettől ezek még nem lesznek demokrata államok, de az ottani szavazatokra számító republikánus jelölteknek előbb-utóbb finomítani kell majd ezeken az álláspontokon.
Ez lehet amúgy Trump veszte is. Trump ugyanis kiválóan tud ráérezni a közhangulatra, de hiányzik belőle az a kifinomult ravaszság, amely a tartósan sikeres amerikai politikusok sajátja. Nem tud ügyesen úgy beszélni, hogy a vele nem mindenben egyetértők is rá szavazzanak. Ron DeSantis meg igen, nem véletlenül mennek a találgatások, hogy elindul-e Trump ellen 2024-ben.
A demokraták háza táján a problémák hasonlók, ők is a saját szélsőségeik foglyai. Az, hogy a floridai latino lakosság jobboldali, nem újdonság. Nehéz a kommunista Kubából úgy lelépni, hogy a másik partra érve az ember ne kapjon lábrázást, amikor bármit meghall amiben a szocializmus szerepel. Azonban a republikánusok sikeresen tematizálták a “woke ideologyt” és nem kell nagyon sokáig keresni a demokrata pártban azokat a baloldali elemeket, akik ugyan látványosan megnyerik a saját körzeteiket, ám más helyeken mint mumust lehet őket mutogatni.
Például a “Squad” néven ismert, progresszív balos demokrata képviselőkből álló csoport nagyon is létező problémákra irányítja rá a figyelmet. Magas tandíjak, ehhez képest sok helyen – és főleg az alacsonyabb társadalmi lépcsőfokokon állóknak – rossz minőségű közoktatás, elviselhetetlen orvosi költségek olyan szektorokban, ahol pár nagy magánvállalat szolgáltat, és így tovább. Ezek szavazók tízmillióinak életét keserítik meg, és nagyon jól rezonálnak azokban a körzetekben, ahol ezek az emberek élnek.
Igenám, de amikor ugyanez a csapat a fegyvertartási szabályokat akarja szigorítani, a rendőrség finanszírozását akarja megvágni, akkor pont a fentebb tárgyalt suburbia lakossága néz nagyokat, hogy de drágáim, mi szeretjük az állig felfegyverzett rendőreinket, mert ha ők nem lennének, a gyerek nem hagyhatná kint a bringáját a ház előtt. És ugyanitt gondolják azt is, hogy a fekete életek természetesen számítanak, de a bringát a feketék szokták ellopni.
Itt is az a helyzet,hogy a demokraták programja tele van olyan elemekkel, amelyeket széles körben támogatnának, de a szélsőségeik embereket riasztanak el. A demokraták abban a kényelmes helyzetben vannak, hogy Joe Biden és stábja nagyon rutinos politikusokból áll, akik képesek egyensúlyozni. Biden azonban nem fiatal. Ha nem is igazak a demenciáról terjedő pletykák, egy nyolcvanéves ember simán összekever szavakat, nem bír annyit koncentrálni, mint egy ötvenéves.
Az idő alapevetően a demokratáknak dolgozik (pl. az első GenZ generációs képviselő, Maxwell Frost Floridából, demokrata) de előbb-utóbb bele fognak ütközni abba, hogy amerika elnökének nem lehet lenni, és amerikai szenátusi többséget nem lehet szerezni úgy, hogy valaki nem szerzi meg, legalább a másik oldal mérsékeltjeinek a támogatását.
Vagyis a helyzet kb. ugyanaz, mint két éve, csak Trump pofára esett.
