Az olajársapka után van gázársapkánk is.
A Fidesz-propaganda mindkét intézkedést kutyázza és hamis állításokat tesz róla. Az alábbiakban megpróbálok pár félreértést eloszlatni. A rövid lényeg: az ársapkák bevezetése elsősorban azt mutatja meg, hogy az EU gazdasági-politikai hatalma meghaladja Oroszország katonai hatalmának és zsarolási potenciáljának összegét.
Az nagyjából mindenki számára evidencia, hogy az oroszok szkreccselése az olaj- és gázvezetékek csapjain megemelte az energiaárakat. Az ellátási nehézségeket azonban nemcsak az okozta, hogy kevesebb volt a gáz, hanem ugyanaz a jelenség, amelyet untig ismer mindenki, aki most akar lisztet, cukrot, tejet, olajat venni a Sol Invictus ünnepen szokásos ételáldozatokhoz, hagyományos hanukai menühöz, karácsonyi vacsorához.
Aki megvásárolta magának és/vagy szeretteinek karira Panamajack könyvét, tudja, hogy a szűkülő kínálat változatlan kereslet mellett feltolja az egyensúlyi árat. Az emberek ennek az árnak az emelkedését várják is, tehát igyekeznek minél hamarabb, még az alacsonyabb áron vásárolni, ezzel pedig hiányt idéznek elő, ami aztán persze még jobban felveri az árakat.
Ha semmi nem változik, akkor az eredmény az ár-idő grafikonon egy “tüske” lesz, mert amikor megnyugszanak a kedélyek, akkor az ár lemegy – valahova. Ez az áresés is kérdés. Lásd pl. a covid alatti olcsó benzin heteit. Ahogy az előző, magyar energiapolitikáról szóló posztunkban írtuk: az energiahordozó-biznisz hosszútávú tervezést igényel, tehát a kilengés a másik irányba is elképzelhető.
A piacpárti közgazdász erre azt mondja, hogy ezeket a lengéseket hagyni kell, még akkor is, ha rövid távon fájnak, mert így lesz esélye a piacnak a lehető leghamarabb kialakítani az egyensúlyi árat és az egyensúlyi árnak szép lassú süllyedésbe fogni. Persze ezt az államok gazdaságát irányító közgazdász nem teheti meg, amikor egy egész ország van pánikban, akkor tenni kell valamit, ami a tiszta közgazdaságtani rációval persze nyilván ellentétes lesz és ennek megfelelően pénzbe fog kerülni.
Igenám, de ha Panamajack könyvét figyelmesen olvassuk, ott azt fogjuk látni hogy megemlíti a mikroökonómiai bevezető tanulmányok egyik fontos alapvetését: azok elméleti piacról szólnak, ahol feltételezzük hogy mindenki 1) racionálisan 2) haszonmaximalizálásra törekedve cselekszik.
Putyin játéka a gázcsappal se nem racionális, se nem haszonmaximalizálásra törekvő lépés. Hosszú távon persze ezt is kompenzálná azt, hogy vevő nélkül ő is éhen marad, el kell fáklyáznia azt a gázt, amit nem tud eladni, és majd jobb belátásra térne.
Az EU viszont nem közgazdász-klub, hanem egy politikai entitás, amelynek valamit válaszolnia kell arra, hogy Putyin zsarolja. Az olaj- és a gázársapka esetében is látszik, hogy alapvetően nem akar az EU közvetlen árszabályozást, valamiféle kényszerített árat. Mindkét esetben magas árat határoztak meg a beavatkozásra, a gáz esetében a pillanatnyi ár fölött vagy hatvan euróval, a háború előtti ár bő hatszorosában húzták meg a vonalat. Mit jelent ez?
Alapvetően azt, hogy az EU nem akar (és akármekkora a gazdasági tömege, már középtávon sem tud) beleszólni abba, hogy mi legyen a piaci ára az energiahordozóknak, mert a piaci ár előbb-utóbb kialakul, ha tetszik, ha nem.
Viszont az EU a gázársapkával és az olajársapkával megüzeni Putyinnak, hogy a világ egyik legnagyobb vásárlójaként arra megvan a politikai ereje, hogy az idén augusztusihoz hasonló spekulációs támadások ellen fellépjen. Vagyis abban az esetben is ha Putyin a maradék szállítást is elzárná, akkor van egy elég magas (a világ minden gáztermelőjének, szállítójának busás profitot biztosító) árszint amit az EU ki fog fizetni, ezen az áron “be lehet szállni” az EU ellátásába. Ez egy kvázi garantált ár. Ami efölött van, arról viszont egész bátran le lehet mondani, mert ezen szint fölé az EU nem hajlandó menni, és nem is fog menni.
Ez tehát nem más, mint izmozás. Egy politikai üzenet arról, hogy az EU-nak van pénze gázra, van pénze drága gázra is, van pénze arra, hogy a katari meg bahreini emírt, azerbajdzsáni és türkmenisztáni basit betemesse pénzzel. Arra nem ad pénzt, hogy Putyint szívassa. Az üzenet úgy is dekódolható, hogy aki akar nekünk – akár drágán is – gázt adni, az very welcome, de aki Putyinnal akar kartellezni, az szívni fog.
Persze mint minden pudingot, ezt is az evés fogja megpróbálni, vagyis az, hogy amikor tavasszal el kell kezdeni tölteni a tárolókat, akkor a világ nagy gázexportőrei mit fognak mondani. De igen valószínű, hogy inkább akarnak egy kiszámítható bizniszt a legnagyobb vásárlóval, mert ezzel többet lehet keresni, mint esetleg egy újabb nyári tárolófeltöltési pánikkal.
Az izomflexelés lényegét az adja, hogy ezt az EU egy légypiszok ellenszavazat kivételével egyhangúan szavazta meg. Azok a németek, akik egy ilyen helyzetben akár még öt egymást követő évben is kifizetnék a felárat a német iparnak létfontosságú energiáért, szintén rábólintottak a dologra.
Azt, hogy működni fog-e ez az egész nem tudjuk. Az is biztos, hogy az ársapkás ár elég magas ahhoz, hogy ez egy nagyrészt szimbolikus lépésnek legyen tekinthető. Az viszont teljesen biztos, hogy ez egy óriási politikai siker az EU-számára, legalább akkora mint a soron következő szankciós csomag, ez be fog kerülni a történelemkönyvekbe, mint az EU világhatalmi megnyilvánulásainak, de legalábbis az ilyenre irányuló kísérleteknek egyike.
Mi lábjegyzet leszünk.
