Meg hogy fontos a szimbolikus politizálás is. Meg vidékiek is voltak. Meg hogy Hadházy minden, csak nem lusta. Igen, ez mind így is van. Hadházy, Lőcsei minden tiszteletet megérdemelnek. Azt is értjük, hogy az ellenzék iszonyatos ellenszélben kénytelen működni, meg hogy a kormánynak gyakorlatilag sajtómonopóliuma van.
De. Én, Panamajack, a Diétás Magyar Múzsa társszerkesztője, akinek “munkaköri kötelessége”, hogy napi rendszerességgel kövesse és elemezze a politikát, egyszerűen nem értem, mire megy ki a kordonbontás. Akkor mennyit ért meg belőle egy átlagember? Mit akarnak ezzel elérni? Mi az üzenet? Kinek szól? Oké, azt értem, hogy maga a kordon jogellenesen van ott, és az egyetlen célja, hogy ne lehessen a Karmelita előtt tüntetni. Na de tényleg ez a legnagyobb bajunk? Hányan tüntetnének ott? Pár százan? És ha tüntetnek, akkor mi van? Tudjuk mi van, semmi.
A mostani rendszer egy megállapodott autoriter féldiktatúra. Nem hogy megbuktatni, de még csak kellemetlenkedni sem lehet neki ilyen langyos kis performanszokkal. Amikor Orbán kordont bontott, ott volt mögötte egy több tízezres, jól szervezett, dühös tömeg. Nem ugyanaz.
A rendszerellenes ellenzékiségnek két működő változata van: az egyik a lassú, de kitartó és szervezett építkezés. Akkor is, ha nem jár érte hírnév és köszönet. Enélkül ugyanis nem lehet tömegbázist építeni, anélkül meg semmi esély arra, hogy komoly politikai erővé váljon valaki.
A másik, a látványos akciózás eleve csak akkor működik, ha az első megvan. És akkor viszont nem lehet “félgőzzel” csinálni, bele kell állni, vállalni kell akár a letartóztatást és büntetést is. Tömegesen, mint 2006-ban a jobboldal tette.
Különben marad a Napirajz…
