Azt hiszem ideje tisztázni, hogy mi az amiről vitázunk, és mi az amiben egyetértünk.
Egyetértek Balázzsal abban, hogy a globális felmelegedés létezik.
Egyetértek abban, hogy hatása a Föld klímájára, bioszférájára és benne az emberiségre felmérhetetlen, és nagyon nagy részben káros.
Egyetértek abban, hogy a felmelegedés oka nagyobbrészt antropogén, és hogy az emberiségnek és külön azon belül minden embernek erkölcsi kötelessége részt venni ennek az antropogén hatásnak a mérséklésében.
Nem értek egyet Balázzsal abban, hogy világvége elé nézünk. (Igaz, ezzel kapcsolatban Balázs is úgy fogalmaz, hogy a “ma ismert” világ végéről beszél.) Azt állítom, hogy a “világvége”, vagyis jelen vita számára: az emberiség létfeltételeinek hirtelen (egy-két évtized alatt bekövetkező) és tömegeket érintő összeomlása az ezzel járó éhínséggel, járványokkal, háborúkkal, az _egyik_ lehetséges kimenetele a klímaváltozásnak. Azt állítom, hogy a klímaváltozás az emberiség (kultúr)történelmének eddigi legnagyobb kihívása, amelyet van esélye tömegesen túlélni. De valóban, arra is van esély, hogy nem ez fog történni. Azt gondolom, hogy az ennél specifikusabb állítások a klímaváltozás kimenetelével kapcsolatban olyan előfeltevéseken alapulnak, amelyekben a tudományos meggyőződés mellett a hit és más szubjektív megfontolások meghatározó szerepet játszanak.
Nem értek egyet abban se, hogy ne lennének pozitív tendenciák, vagy hogy ezek jelentéktelenek lennének. Azt állítom, hogy miközben a negatív tendenciákkal kapcsolatban magabiztosan nyilatkoznak legtöbben, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a tudása senkinek sem teljes, a pozitív tendenciákal kapcsolatban ezt a tényt mindig hangsúlyozzák. Egyszerűbben: bármi pozitív mindig jelentéktelen apróság, bármi negatív mindig az apokalipszis újabb lovasa.
Nézzük, hogy miben van félreértés:
Nem gondolom azt, hogy önmagában a technológiai fejlődés alkalmas a klímaváltozás hatásainak kivédésére. Nem hiszek valamiféle talizmánban (legyen az a fúziós energiatermelés gazdaságos megvalósítása vagy a hipertérugrás) amelynek a feltalálása egy csapásra megoldja a korlátlanul növekedő kapitalista gazdaság és a korlátos erőforrású bolygó paradoxonát. Nyilván sci-fibe illő távlatokat nézve ez majd remélhetőleg egyszer így lesz, de nem gondolom hogy erre kellene várni az emberiségnek.
Nem gondolom azt se, hogy ölbe tett kézzel kellene ülni, és várni a jövő generációra, meg az azután következőre, hogy oldja meg a problémákat. A klímaválsággal kapcsolatban mind cselekvésre, mind pedig a közgondolkodás formálására szükség van.
Van azonban egy fontos dolog, amelyet sokan, sokféleképpen hajlamosak elfelejteni. Ez pedig a következő:
Az emberiség, az emberi társadalom egésze, és annak rész-társadalmai ugyanolyan végtelen komplex rendszert alkotnak, mint a természet bármely más hasonló entitása. Az egy nagyon fontos filozófiai és evolúciós kérdés, hogy mennyiben teszi különbözővé többi hasonló rendszertől az emberiséget az a körülmény, hogy egyedei minden más, általunk ismert élőlénynél intelligensebbek. Ez visszavisz a determináció(predesztináció) és a szabad akarat kérdéséhez, de azt hiszem, hogy ahhoz még ez a vita sem elég mély, hogy ebbe az irányba elinduljunk.
Jelen vitára ebből annyi tartozik, hogy az emberiség tehát egy végtelenül komplex rendszer, és ha nem lenne matematikai oximoron, azt mondhatnánk, hogy komplexitása még végtelenebb az emberi elme csodája miatt.
Az emberi társadalom, mint komplex rendszer leírásával a társadalomtudomány foglalkozik. Az én nagy fájdalmam az, hogy amikor arról van szó, hogy a klímaváltozásra és annak hatásaira az emberiségnek reagálni kell, akkor társadalomtudományi törvényszerűségekre az ezzel foglalkozó emberek úgy tekintenek, hogy azok szabadon alakítandók. Nem azok.
Igen, ennek az érvnek az egyik folytatása az, hogy az emberiség nem képes elég gyorsan idomulni a klímaváltozás okozta követelményeknek és kihal, vagy a kihalás határára sodródik.
Én azonban nem ezzel a kimenetellel szeretnék foglalkozni (megteszik ezt nagyon sokat helyettem). Hanem csak arra akarok rámutatni, hogy az olyan elképzelések, hogy az emberiség valamiféle klíma-megvilágosodás hatására majd kevesebbet kezd fogyasztani és ezáltal dolgok fognak megoldódni, egész egyszerűen nem többek fantáziánál.
Általában, minden olyan gazdaságtani vagy politikai elmélet, amely nem számol az ember vágyaival, jobb esetben fantáziálás, rosszabb esetben ámokfutás kezdete. Tetszik vagy nem, azt kell megérteni, hogy az ember két alapvető vágyát: az egyéni jólétre (egyedfenntartás) és a szaporodásra vágyát (fajfenntartás) nem lehet átugrani, zárójelbe tenni akkor, amikor a klímaválság megoldásáról beszélünk.
Ez azonban nem jelenti azt hogy az emberiség nem fog tenni azért hogy a klímaváltozás hatásai ellen küzdjön. Ennek két fő motivátora lesz: az egyik, hogy az ember okos, a másik, hogy az ember szeret jól élni.
Az okosság két irányból támad: az egyik, hogy épp most, a szemünk láttára változik meg az emberiség hozzáállása a klímaváltozáshoz. De talán ez a legjobb illusztrációja annak, hogy mennyire nem egy csapásra történik ez. Vegyük hozzá, hogy itt a művelt Európában nem foglalkozunk azokkal az emberekkel akik mostanában veszik első mobiljukat, mondjuk Nyugat-Afrikában. Vagy ha foglalkozunk velük, akkor megüzenjük, hogy helló mi itt évtizedek óta hülyére fogyasztottuk magunkat. Oké, nagyon jó volt az egy nappaliban öt pléjsztésön, de ti ne vegyetek pléjtszésönt, hiába lett mostanra pénzetek rá, hanem játsszatok ökopapírból készült memóriajátékokkal. Not gonna fly, ahogy a művelt angol mondaná.
Idő. Tudom hogy kétségbeejtő, de ezeknek a folyamatoknak idő kell. Vigasz lehet, hogy ezek a folyamatok gyorsulnak, és ahogy jönnek az egyre újabb nemzedékek, gyorsulni is fognak.
Legutóbb a hatvanas évek végén játszódott le hasonló dolog, a szexuális forradalommal és számos, a 20. század első feléből származó paradigma lerombolásával. 1968 óta eltelt 55 év, és mostanra a fejlett Nyugaton természetes a női felsővezető, a fiúk-lányok egyenlő hozzáférése a közép- és felsőfokú oktatáshoz. Pont ez a jelenség termeli ki sok progresszív eszme, így pl. a nemek egyenlőségével vagy épp a klímaváltozással kapcsolatos eszmék élharcosait. Ha mondjuk Greta Thunberg 2018-as sztrájkját vesszük az új 1968-nak, a jó hír az, hogy most nem kell 50 évet várni arra, hogy a dolognak érdemi, az egész világot befolyásoló hatása legyen. A rossz hír az, hogy 20-30 évbe viszont bele fog telni. Közben láthatjuk majd, hogy ezek a szempontok beszivárognak a mainstream politikába, a tagadóik tömörülnek és utóvédharcba kezdenek, ahogy azt Amerikában is láthatjuk a Trump körül tömörülők esetében. Aztán majd kevesebben lesznek, aztán a radikális eszméről lefejtik a vadhajtásokat és lesz belőle mainstream eszme, hiszen változnak a hívek is, pl. megöregednek.
Számol például valaki azzal, hogy az átlag 60-70 év helyett 80-90 évet élő ember 40 évesen midlife crisis helyett a fejlett világban az egész, gyerekkora óta berögzült szocializációja átalakítását, adaptációját fogja átélni, hiszen van még előtte harminc év aktív karrier? Nem? Pedig van olyan érdekes kérdés, mint hogy mennyi erdőt irtottak ki Brazíliában. Ugyanis nagyban meghatározza, hogy tíz év múlva mennyit fognak. Vagy nem fognak.
Vagyis én attól kapok hülyét, hogy nagyon sokszor kapok a – nagyrészt jogos – klíma-aggódás mellé valami hagymázas kommunista maszlagot önmegtartóztatásról, degrowth-ról, valami Bölcsek Tanácsa (helló, Platónt olvasott valaki?) által kitalált korlátozásokról.
Nem, nem, nem és nem. A klímaváltozás egy természettudományos ÉS társadalomtudományos probléma. Nincs megoldása a társadalmi folyamatok megértése és elfogadása nélkül. Mi meg itt ugye konzervatívok lévén abban hiszünk, hogy az fog működni, ami eddig mindig működött: konszenzus és fejlődés. Ha ez nem működik, akkor semmi.
És akkor jöjjön az a két aspektus, amiért a legtöbben ostorozni szoktak.
Előrebocsátottam, hogy nem hiszek a technológia csodatalizmánjában. Ugyanakkor kénytelen vagyok rámutatni arra a tényre, hogy ha különböző etikai aggályok nem lennének, az emberiség már ma képes lenne pl. génmódosított szuperkatonák vagy különösen cuki rózsaszín csivavák “előállítására”. Tíz év múlva még alkalmasabb lesz rá. Soha, egyetlen eddig ipari forradalomban nem volt még olyan gyors a fejlődés, mint a mostaniban. Soha az emberiség történelmében nem volt még annyi embernek doktorátusa és kutatásaihoz tudományos apparátusa, mint most. Ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni és várni a technikai megoldásokat. Nem. Ez csak annyit jelent, hogy az emberiségnek nemcsak arra van történetében egyedülálló esélye, hogy elpusztítsa magát, hanem egyben egyedülálló esélye van arra is hogy megmentse magát.
Ebben a környezetben különösen fontos két dolog megértése: ha a megfogalmazott vágyak és célok kellően közeliek és konkrétak, lesz hozzájuk technológia. Vagyis igen, van értelme a döntéshozókra gyakorolt nyomásnak. A másik hogy az akut problémáknál a példátlanul felpörgött alapkutatások miatt a jövőben is számítani lehet olyan jelenségekre, mint az mRNS vakcinák feltűnése a Covid idején. Hasonló jelentőségű tudományos áttörések tucatjai, ha nem százai várják, hogy napvilágra ugorjanak. De ezekben nem a messiást kell várni, hanem tudatosítani kell, hogy komplett politikai gondolkodási paradigmákat (pl. “jön a szuperjárvány és az emberiségnek évekbe telik majd reagálni”) tehetnek zárójelbe néhány hónap alatt. A sikeres politikus és így a sikeres zöld politikus is, az aki ezekre a változásokra a leggyorsabban reagál.
A másik a jól élés igénye, avagy hogy a kapitalizmus lehetetlenné teszi-e a probléma megoldását. Abban az értelemben igen, hogy a végtelenségig valóban nem lehet növekedni. Viszont az a tétel, hogy az aszkézis, a lemondás, az erőltetett mértékletesség megoldás lenne, véleményem szerint hamis.
Kiváló filozófiai kérdés, hogy ez azért van, mert az ember természetében egy mohó kártékony lény, vagy mert az eluralkodott világkapitalizmus tette azzá. A választ nem tudom, mindenesetre figyelemre méltó, hogy az “emberek majd megjavulnak” alaptételt hirdető rendszerek, legyenek teokráciák vagy kommunista (tudom, egyik se az igazi kommunizmus volt…) rendszerint éhezéssel kombinált vérengzésbe torkollnak.
Így ha a filozófiai kérdést megválaszolni nem is tudjuk, tapasztalati tényként kezelhetjük azt, hogy azok a dolgok valósulnak meg nagy számban, amelyektől az emberek jól érzik magukat. Én nem tudom, hogy milyen megoldások összessége fogja a klímaváltozás hatásait kezelni. Azt tudom, hogy ezek vagy egy kataklizma utáni összeomlást fognak kezelni, vagy pedig az emberek jó életre való igényét fogják kielégíteni. Ha nem ezt teszik, az emberek nem fognak benne részt venni, akkor se, ha a facebookon sokan hirdetik, hogy részt kéne. Változás abban lehet, hogy az emberek mit definiálnak a “jó nekem” részeként, ennek azonban a fentebb vázolt időkerete és folyamata van, akkor is ha nem tetszik. Tudom, rohadt neokonlib vagyok. Ez van.
