Nem szorosan az etyeki végül át nem festett mandalához tartozik, csak arról jutott eszembe, hogy mennyire csalóka dolog Budapest városiassága. Budapest számos szempontból nagyon jó város, lehet nagyon jó városi dolgokat csinálni benne, ám ettől még Budapest számos szempontból falu.
Kedvenc példáim erre a kerületi bíróságok. Van pár, amelyhez sok nagyvárosi típusú ügy, illetve úri negyedek tartoznak. Budapestről vidéki bíróságra látogató ügyvédeket meg szokta lepni, hogy mennyire falusi tempók mennek ott, pedig szerintem nem az a meglepő hogy ott mennyire falusi tempók mennek, hanem az, hogy Budapesten mennyire azok mennek.
Persze ez csak akkor meglepő, ha nem tartjuk észben, hogy Budapest lakótelepei vertikális falvak, ahova a hatvanas-hetvenes években “költöztek fel vidékről” munkalehetőség reményében a lakók. Az idősebbje tehát az ország szegény vidékein, rendszerint paraszti sorban nőtt fel, vagy ezeknek a gyereke, unokája. Nagyjából a harmadik generáció környékére urbanizálódik és kezdenek szépen lassan kopni a “főd-tehen-kicentrifuga” gondolkodás egyes részei. Más részei meg maradnak, hetedíziglen.
A helyzeten az se segít, hogy Budapest egyre inkább generációs átjáróházzá válik, mert a kivándorolt értelmiség helyére felszippantódnak a vidéki értelmiség gyerekei, akinek a gyerekei majd kivándorlók lesznek, csak ők majd külföldre. Ez eleve nem nagyon kedvez a harmad-negyed-sokad generációs Budapesti identitásnak. Létezik azért ilyen, többféle is: a budai úri (elvtársi, de pszt!) , a pest-belvárosi zsidó nagy- és kispolgári, a külső-pesti sváb-tót-rác-magyar kispolgári, de ezek mellett a legjellemzőbb tömeg az első-második generációs budapesti.
Visszatérve a bíróságokra, egy újpesti vagy csepeli válóperben teljesen nyilvánvalóvá tud válni, hogy férfi-női szerepek dolgában a Gardnerella Lakóparkban lakó, jómódú házaspár pont ugyanúgy gondolkodik, mint ahogy a szüleik 250 kilométerre keletre onnan. (akik sokszor aktívan bele is pofáznak a gyerekek dolgába, de ezt most hagyjuk)
Ezek után szerintem különösebben nem meglepő dolog az, hogy a külső kerületek libalegelői és mocsarai, a Pilis és a Gödöllői dombság domboldalai olyan lakóparkoknak adnak otthont, ahova nemcsak a földszintes házak képében érkezik meg a magyar falu, hanem a lakók fejében is. Mint Gaiman amerikai istenei, úgy érkezik meg a lakók fejében a rátóti Bélák mentalitása. Természetesen nem mindenkiében, ezért aztán van aki egy idő után arra koncentrál, hogy ne géppuskázza le a szomszédait és keresi a gyereknek a magánovit, magánsulit. Mert rájön, hogy lehet, hogy mindenki szép autóval hozza oviba a gyereket és maga az ovi se a málló vakolatú telepi ovi…csak a parasztok pont ugyanazok.
Naná. Az egy falu. Egy nagyon szép falu. Ez majd nem fog elnéptelendni. Amikor a gyerekek majd elköltöznek onnan külföldre, majd újra benépesül, a maradék vidékről felköltözővel, amikor azok is elfogynak, bevándorlóval. Ez nem száz év múlva lesz, hanem 20-30 év múlva. Egy dolgot lehetne ellene tenni, már most olyan helyet csinálni, ahonnan nem költöznek el a gyerekek, mert sok a tahó. Dehát sok a tahó, és amikor egy ovi megpróbálkozik azzal, hogy a következő generáció kicsit kevésbé legyen tahó, abból balhé van. Az ilyen helyek sorsát kb. az dönti el, hogy meg tud-e kapaszkodni annyi olyan ember, aki nem a dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitást hozza, hogy megvédjen pár fontos dolgot. Vannak példák az országban, sőt Budapest környékén is ahol ez összejön, csak nem ez a jellemző. Erről egyébként árulkodnak ezeknek a helyeknek a választási eredményei is…
