Véleményem szerint az, aki a saját meggyőződését adja tovább, nem tanár és nem is pedagógus. Vonatkozik ez nem csak az Istenbe vetett hitre, de a világnézetre is.
Én szülőként sem engedem meg magamnak, hogy konzervatív, liberális, baloldali vagy nemzeti értékeket helyezzek egymás fölé vagy alá, elvéve a gyerektől a világ megismerésének, és a szabad döntéseknek a lehetőségét. Természetesen azt tanítom, hogy az emberek egyenlőek, a jó és a rossz pedig eléggé összetett dolog, de bőrszíntől, szexuális orientációtól vagy vallástól biztosan nem függ. Ha valakit meg akarunk ítélni, arra alkalmasak a cselekedetei. Ebből következik, hogy aki Isten létét tényként tálalja az atkáknak, azt szívlapáttal honorálandónak tartom ugyanúgy, mint azt, aki egy faj felsőbbrendűségéről papol. Ha létezik Isten, vagy felsőbrendű akárki, akkor nem azért, mert egy idióta ezt állítja.
Ha valaki gyerekeket akar megmenteni, nagyon dícséretes dolog, de azzal a felelősséggel jár, hogy kénytelen félre rakni a saját meggyőződését akkor is, ha azt Istenbe helyezte. Isten bőven elegendő lehetőséget kapott arra, hogy a gyereknevelésben való jártasságát bizonyítsa, de sajnos értékelhető eredményt nem tudott felmutatni. Igazából még értékelést se nagyon, hiszen a képviselői az ilyesmit leszarják, ők tévedhetetlenek. Ellenben léttezik olyan, hogy pedagógia és pszichológia, ami pont annak köszönheti sikerét, hogy nem tartja magát tévedhetetlennek, kénytelen kritikusaira sértődött faszságok (korábban máglyára vetés) helyett önvizsgálattal és korrekciókkal reagálni. Eredményei mérhetők, vitathatók. Aki a harmadik évezredben ezt nem veszi figyelembe, árt a gyerekeknek.
A meg nem értettségre panaszkodó szent mindig gyanús, teljesen mindegy, hogy Teréz anyának, Gandhinak, Böjte Csabának hívják. Halott valaki olyat Jézustól, hogy nem volt “jó üzlet” megfeszülni, azért nehéz a kereszt, mert nem más cipeli?
ehhez képest az aktuális szentek keresztényüldöztetve vannak, meg olyanokkal sanyargatja őket a világi hatalom, hogy ha valaki gyerekek tömegeire főz, akkor legyen ilyen végzettsége, az intézmény fizessen áfát és bíbelődjön valamennyit az adminisztrációval. Igen, a világi iskolákban is mindenféle végzettséget követelnek, átlátható gazdálkodást és olykor tök felesleges adminisztrációt. Ugyanez vonatkozik a világi gyermekotthonokra is.
Ettől még ez feladat, amit az alapítvány felvállalt fontos, olyan űrt tölt be, amit szerencsés esetben az államnak kéne. Csak ettől még nem áll mindenek felett. Nincs olyan mérleg, hogy 3000 gyerekből csináltunk felnőttet, meg tíznek a szájába vizeltünk, megerőszakoltuk és megkínoztuk őket, tehát nincs itt semmi látnivaló, hiszen szent feladatot teljesítünk.
Igen, gyermekbántalmazások ott fordulnak elő, ahol gyerekek vannak. Középkori kínzások pedig a középkorban. Ha a kettő együtt üti fel a fejét, akkor a gólya mamák nézegetésén túl még lennének tennivalók.
És annak ellenére, hogy Böjte Csaba minden szavát ártalmasnak tartom hosszú ideje, nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy ebben a konkrét esetben mit nyilatkozik, mit tesz. Valamelyik nyilatkozatából kiderül, hogy tudatában van annak, milyen következményekkel számolhatnak az áldozatok, de mégis a felejtsük el, menjünk tovább retorikát alkalmazza. Nyilván hívőként nem várható el tőle, hogy világi szemszögből lássa a dolgot, de tényleg annyi lenne, hogy hát sajnos ez történt, de amúgy van ennél fontosabb, menjünk tovább?
Valahol észre kéne venni, hogy a tragédia rendszerhiba, a rendszert pedig ő kreálta. Bármennyire is a jószándék vezérli, hibázott. A gyermekbántalmzási ügyek nem ott szoktak elhasalni, hogy mondjuk 10 évig nem veszi észre senki. Észre veszi a pedgógus is, az iskolapszichológus is. A hályogkovács viszont nem veszi észre, vagyis egészen addig nem derül ki, ameddig maga az áldozat nem kezdeményez. A leglehetetlenebb szituáció az, amikor pont egy kiskorú áldozat jut el odáig, hogy beszélni mer valamiről, amiről azt sem tudja micsoda.
Az, aki azt mondja, hogy a gyerekeknek bokszolnia kell, mert az élet bokszmeccs, ahol nincs fejlesztő pedagógus, nincs pszichológus, egy hályogkovács. Az élet egyik ismérve, hogy nem egy bokszmeccs, a bokszmeccsé meg pont az, hogy nem az élet.
Tehát van felelősség, mégpedig az, hogy hályogkovácsként olyan rendszert hozott létre, amiben az erőszak intézményesülhetett. Ahol nincsenek felelős és kompetens személyek, akik egy ilyen esetett megakadályozhatnak, vagy viszonylag korán feltárhatnak, ott szinte törvényszerű, hogy ilyenek megtörténhetnek.
Utána lehet azt mondani, hogy hát mi nem tudtuk, olyan rendes embernek tűnt, de ez soha nem igaz. Az ilyesmi nem marad titokban, legfeljebb nem jut el a vezetőségig az információ. Valószínűleg elég sokan tudták, de miután magától senki nem vállalta a felelősséget, hogy lépjen, az érvényben lévő protokoll szerint meg amúgy is Isten dolga az ilyesmi, szenvedtek tovább az áldozatok.
Teréz anyázás helyett a fentieket kéne felvállalnia nem másnak, mint a vezetőségnek.
