A 2022-es év sok érdekes választást tartogat. Tavasszal Magyarország és Franciaország, ősszel Amerika és fontos német tartományok tartanak választásokat. Ezek sok tekintetben nagyon különbözőek, közös azonban, hogy mindegyikben klasszikus férfi vezetők tesztjére kerül sor. Macron, Orbán, Biden, illetve a Merkel-éra szimbolikus lezárásaként elsöprő többséggel a CDU elnökének választott Friedrich Merz kell, hogy megmutassa, hogy képes választást nyerni.
Különösen a tavaszi (tehát a francia, és a magyar) választásoknak lesz nagyon érdekes témája a covid-helyzet, mivel az omikron-variáns alapjaiban változtatja meg hozzáállásunkat a covidhoz és erre a politikának is reagálnia kell, le kell tudni szállni a covid-vonatról.
A covidra mint betegségre, epidemiológiai jelenségre az elejétől nem volt jó politikai válasz. Mint mindig, a tudományos válasz viszonylag egyszerű: szigorú óvintézkedések mindaddig, amíg megtanuljuk kezelni a helyzetet. Ez azonban nem működik akkor, amikor ezeknek az óvintézkedéseknek nem néhány hétig, hanem hónapokig, évekig kell tartani. A politikusnak egyébként is számolnia kell az olyan mellékhatásokkal, mint a világméretű szállítási láncok összeomlása, a fogyasztás hirtelen ingadozásának inflációs hatásai. Ráadásul az ilyen járványok melegágyai a mémeknek, amelyek terjedése az internet korában sose látott gyorsaságú. A világon végigsöpörtek hiedelmek csodaszerekről (klorokin, ivermectin, aszpirin, d-vitamin meg még ki tudja miféle szerekben hitt a világ az elmúlt két évben). A tudomány nyilván járt tévutakon és talált megoldásokat olyan helyeken, ahol nem számított rá, hogy találni fog. Feltételezések dőltek meg és jöttek be.
Ennek egyéni- és szociálpszichológiai hatásai vannak, ezek azok, amelyekre egy politikusnak ügyelnie kell. Könnyű úgy országos és teljes lezárást elrendelni, ha mindenki retteg. Mostani járványszkeptikusok már rég elfelejtették, hogy akkoriban síró macis maradjotthon-posztokkal floodolták ismerőseik facebookját. Akkoriban, ha egy politikus ha azt merte mondani, hogy de emberek, a vonatnak menni kell, a gyárnak dolgozni kell, mert nem lesz kenyér, lehurrogás volt a válasz.
Jöttek az oltások és a velük kapcsolatos kommunikációs világháború. Nem lennék meglepve, ha egy 2050-60 körüli történelemkönyv már így tárgyalná a 2021-es évet. Egész országok politikájának vált fő problémájává, hogy legyen vagy ne legyen oltás, kötelező oltás. Magáncégek és nagyhatalmak szálltak be információs és dezinformációs hadműveletekbe azzal kapcsolatban, hogy melyik oltás mire jó. Hatással. Okos és művelt embereket, akik Oroszországba egy bála nedves wc-papírral, kilónyi aktívszén-tablettával, védőoltásokkal indulnának útnak, hallottam arról beszélni, hogy ők bizony jobban bíznak a jól bevált orosz módszerben, mint a német-amerikai együttműködésben kifejlesztett oltásban. Emberek, akik szó nélkül nyomják magukba a fényes műanyag pitlikben árusított fehérje- és BCAA port (most gesztenyés vaníliapuding ízben is!) edzés után, közölték, hogy ők nem engednek gyanús vegyi anyagokat a szervezetükbe. Statisztikaprofesszorok jöttek, akik elmagyarázzák, hogy nem haltak meg többen, mint ahányan lakástűz miatt szoktak, és a malária még mindig halálosabb.
Belefáradtunk. Akkor is bele lennénk fáradva, ha épp valami nagyon halálos variáns terjedne, de egyre nyilvánvalóbb, hogy az omikron kevésbé ártalmas, legalábbis rövid távon, mint az eddigiek voltak. Persze ebben benne van az is, hogy az eddigiek már nagyon sok idős és beteg, vagy egyszerűen csak az ilyen típusú fertőzésre érzékeny emberrel végeztek már. Azt majd az orvosok kikutatják, hogy a vakcinák, amelyek a fertőzést nem tudják ugyan megakadályozni, vajon hogyan tudják mégis csökkenteni a súlyos kórlefolyás kockázatát. De az látszik, hogy elég szoros összefüggés van az oltottság és az omikron enyhe tünetekkel megúszása között.
Az omikron legfontosabb hatása, hogy zárójelbe tesz szinte minden járványellenes intézkedést. Extrém gyorsan terjed, és most úgy tűnik, hogy kevésbé veszélyes.
A politikus számára tehát előáll a két évvel ezelőtti helyzet fordítottja. Lehet hogy még volna értelme bizonyos intézkedéseknek, nyomni kéne az oltásokat, de a választók teljesen mást akarnak. Ennek nemcsak az illegális rave partik a jelei. Amikor a gyerek iskolájából öt nap alatt öt email jön, hogy karantén, nincs karantén, teszt, nem teszt, ha van tünet de nincs teszt, ha nincs tünet de van teszt, abból nem lehet más következtetést levonni, mint azt, hogy aki ezeket az emaileket írja, annak fogalma sincs arról, hogy mégis mit kellene csinálni.
Nálunk persze ez elég erősen van jelen, hiszen az egészségügyminisztériumunknál valószínű színvonalasabb döntéshozatalt lehetett volna csinálni labirintusban szaladgáló albínó patkányok segítségével is a járvány alatt. Másutt határozottabb és következetesebb volt a reakció, jobban szervezett az egészségügy, ez sajnos a halálozási számokon nagyon jól látszik.
De ezek egy része, most ügyes politikával elfeledtethető. Hiszen Macron és Orbán is úgy fut neki a tavaszi választásnak, hogy az addig hátralevő nagyjából két hónapban, hacsak újabb és veszélyesebb vírus-variáns ki nem alakul valahol elkezd majd a koronavírus egyre kisebb gondot jelenteni. Magyarországon végig fog menni az iskolákon-óvodákon, a gyerekek szülein. Nyilván lesz most is aki belerokkan vagy belehal, de mivel az erre érzékeny nyugdíjasok már nagyrészt halottak, a gyerekek szülei meg oltottak, nem lesznek bergamói típusú jelenetek, lassan el lehet vinni a hűtőkonténert a magyar kórházak udvaráról.
Mi következik ebből? A legendagyártás. Ne legyen másodperci kétségünk se, nagyjából február 20-a táján, amikor majd elkezd lemenni az omikron-hullám is, szépen végigvitt kommunikációs hullám lesz ebből Macron és Orbán kampányában is. Mindketten a járvány legyőzői lesznek.
Legendák fognak szólni az orosz és a kínai vakcináról, a lélegeztetőgépekről, a mindeközben növekvő gazdaságról, és persze a Bölcs Vezérről, aki nélkül ez nem sikerült volna. Rövid távú politikai haszna lesz annak, ha valaki nagyon hirtelen leszáll a covid-vonatról és győzelmet hirdet. Már csak azért is, mert onnantól kezdve unalmas károgó lesz mindenki, aki azt meri majd mondani, hogy nincs még vége. De vége van, a nép akarja hogy vége legyen, tehát bejelentjük, hogy vége van.
Aki meg nem akar károgónak tűnni, az jobban teszi, ha végiggondolja mit akar majd mondani erre. Milyen hibákat sorol fel, milyen sérelmeket vesz elő. Hiszen vállalkozók, egészségügyi és államigazgatási dolgozók ezreit, tízezreit érintette ez az egész negatívan, elszállt miatta a forint stb. A covid-vonaton sajnos vagy szerencsére az elkövetkező év kampányaiban nem lehet rajta maradni. El kell kezdeni újra a politikai küzdelemmel foglalkozni.
