Ha most magamra öltöm a focizó, dobozgitáron játszó jófej atya reverendáját, akkor Jézus tanítását nagyjából úgy is összefoglalhatom, hogy “ha egy mód van rá, ne basszál ki másokkal úgy, ahogy veled se szeretnének ha mások kibasznának, továbbá kerüld az erőszakspirálokat, ha megdobnak kővel, ne kérj tüzérségi tüzet, hanem gondold végig miért dobtak meg”. Legyél tisztességes, normális ember.
Persze, ha épp rajtam lenne a focizó-gitározó jófej atya reverendája, bajban lennék, mert az Anyaszentegyház tanítása szerint rögtön ezután el kéne magyaráznom, hogy a koton tilos, mert az Úr a teen pregnancy és a chlamydia óriási rajongója, illetve minden tavasszal van egy közepesen jó méregtelenítő kúra is a csomagban, meg egy full fantasyfilm, az angyalok három hierarchiájával. (Köztük olyan kúl nevekkel mint hatalmasságok és erősségek. De persze a Marvel meg a DC univerzum az pogányság. A hatalmasságok és az erősségek nem.) De hogy ne csak szegény csuhásokat bántsam már megint, legalább ilyen érdekes a jófej református hitoktatónak, amikor át kell térni arra, hogy ugyan Kálvin a városi polgárok refomátora, Magyarországon felvesszük a bocskait és egy legalább nyolcszáz éve csak románok/ruszinok lakta falut, amelynek utolsó magyar lakosa, Brácsa nembéli Zsindely fia Tárkony valamikor 1200 környékén meghalt, siratunk, hogy azt is elcsatolták, pedig azok a bércek ősi magyar bércek. És barantázunk is, az egykori genfi polgármester égisze alatt, mert az jó. A koton itt is tilos, Kálvin is a chlamydia és a teen pregnancy nagy rajongója volt.
Ezzel együtt, keresztény közgazdaságtan van, bár azt azért jó lenne tudni, hogy itt mit értenek alatta. 1517 óta ugyanis létezik olyan irányzata a nyugati kereszténységnek, amely kifejezetten azért jött létre, hogy a csuhások ne szóljanak bele az üzletbe. Ezek (dióhéjban) azt mondják, hogy a kereszt(y)én(y) embernél a default setting az hogy tisztességes, emellett pedig prudensen gazdálkodik és szorgalmasan dolgozik. (Schaffe, schaffe Häusle baue/Und ned nach de Mädle schaue/Und wenn unser Häusle steht,/Dann gibt’s noch keine Ruh’
Denn dann sparen wir, dann sparen wir/Für ‘ne Ziege und ‘ne Kuh). De hogy ne csak a fillérbaszó svábokon köszörüljem a nyelvem, rendes keresztények a Hanza-városok nagypolgárai is, akiket azzal lehetett (mármint egy részüket) meggyőzni a reformáció mellett, hogy
1) nem szól bele a csuhás hogy mit bizniszelnek
2) joguk van megnézni a templom könyvelését is. Keresztény közgazdaságtan, ugye.
Elmondható tehát, hogy a biznisz akkor megy jól, ha a pénzügyeket egy fukar zsidó kezeli. Vagy egy katolikus hitre tért örmény. Vagy egy fillérbaszó sváb (r. kath. vagy ág. hitv. luth.) vagy egy összevont szemöldökű magyar gazdaembör (ref.) Wait…maybe van többféle üzleti kultúra, azonban mindegyiknek vannak valamiféle közös alapjai, amelyek lehetővé teszik, hogy a fukar zsidó tudjon jól üzletet kötni a fillérbaszó svábbal vagy a gazdaembörrel? Hm. Mik lehetnek ezek? Hol nézzünk utána? Miből tanítsuk? Hm-hm.
Nos, a helyzet az, hogy erre széles körben két tankönyv használatos. Némileg kellemetlen, hogy mindkettő szerzője Amerikába szakadt galiciáner Paul Samuelson és Greg Mankiw személyében. Ezekben mindenféle képletek és grafikonok segítségével mutatják be a gyarló ember azon igényét, hogy szeretne jól élni, és azokat a döntéseket, amelyeket e vágyától hajtva meghoz. Akkor is ha térdel a templomban,akkor is ha áll, akkor is ha ostyát adnak neki, akkor is ha kenyeret adnak neki és akkor is ha a Tórát kell felolvasni. Ezek amúgy meglehetősen hosszú és unalmas könyvek, rövid és közérthető összefoglalójukat nemrég adta ki a Libri, mit ad az Örökkévaló, egy harmadik galiciáner a szerző, aki velem együtt most vasárnap dedikálni is fog. Reméljük addig eláll az eső.
Visszatérve most a kaposvári keresztényközgazdászatra, valamiért az a gyanúm, hogy itt inkább katolikus közgazdászatról lesz itt szó. Kevésbé tájékozottak számára: XIII. Leó pápa 1891-ben adta ki “Rerum novarum” (kb. “új dolgok/fejlemények) kezdetű enciklikáját, amelyet azóta kerek évfordulók alkalmával az aktuális pápa kiegészít vagy csak megerősít. Ez utóbbi enciklikák rendszerint az évszámmal kezdődnek (Octagesima adveniens, Centesimo anno és hasonlók, kivétel az 1961-es Mater et magistra).
Ezek arra a problémára reflektálnak, amellyel az ipari forradalom kapcsán a katolikus egyház szembesült.
Visszanézve ma már lehet azt mondani, hogy a munkásság helyzete a “falusi tapasztott falú házba születtem és várható élettartamom harminc év” kiindulásból hosszú (évszázados) intervallumot nézve folyamatosan javult, ám közben azért a legtöbbször nem volt jó proletárnak lenni, hosszú idő telt el addig, ameddig a tőkések felismerték, hogy olcsóbb tisztességesen becsatornázott téglaházakat építeni a munkásoknak, mint minden kolerajárvány után újakat toborozni. Vagyis a melósok sokszor itt a Földön már a pokolban éltek.
Majd jött egy eszme, amely azt mondta, hogy ha megküzdenek érte, akkor lesz itt a földön mennyország nekik. Érthető módon ez az eszme (a marxizmus/kommunizmus) gyorsan népszerű lett. Annyira népszerű, hogy az Egyháznak tartania kell attól, hogy elveszi tőle a lelkeket. Továbbá az Egyház (nemcsak a katolikus) már akkor is az államrend hű támasza volt, és a marxizmus a forradalmi eszméjével az államrendet is fenyegette. Lépni kellett.
Erre jött a Rerum novarum, ami voltaképp egy egészen vállalható szocdem program, amely az exegézis módszerével (ez ugyanaz, amikor a rabbi a Talmud egyik pontosvesszőjéből levezeti, hogy a szombaton defektet kapott autón lehet-e kereket cserélni, vagy amikor a mufti a szunnából és az idzsmánból levezeti, hogy a kebabos a déli imát tarthatja háromnegyed egytől, amikorra a szemközti irodaházból kitóduló bürokratáknak már sok ebédet eladott) levezeti Szent Tamásból és más szerzőkből, hogy egy normális, szociális szempontú politikai párt/berendezkedés tulajdonképpen Istennek tetsző dolog (korábban a lovagkirályok és a felvilágosult abszolutizmus is tetszett Istennek, szerencse hogy ilyen flexibilis az öreg) tehát lehet szocdem pártot alapítani úgy, hogy az közpent keresztény (defőleg katolikus) párt is legyen egyben.
Ezzel nekem az égvilágon semmi bajom nincsen, ettől jobb lett a melósoknak, az európai politikának is mérföldköve ez, de ettől még nem lett “keresztény közgazdaságtan”, egyszerűen annyi történt, hogy az Egyház alkalmazkodott a valósághoz, és próbált egy működő etikai keretet adni a kapitlalizmusnak és a kapitalizmust moderáló szocializmusnak. Ad maiorem Dei gloriam.
Szóval ez egy érdekes téma, én azt se tartom nagy gondnak ha tanítják. Még akár az én hozzáállásomnál kevesebb cinizmussal is. Az egyház pénzéből, egyházi egyetemen. Mert az én közgazdaságtanomnak meg az az alapja, hogy közpénzen nem terjesztünk egyházi eszméket, akkor sem, ha egyébként gazdaság- és politikatörténeti szempontból érdekesek.
