Sajnos mostanában egy sokkal közelebbi eseménysorról kell naponta írni: a magyar gazdaság egyre katasztrofálisabb állapotáról. Napról-napra olyan hírek jönnek, amelyekről az eseményeket kicsit közelebbről követők már rég tudják, hogy majd jönni fognak, csak amíg ezek tényleg be nem következnek, mindenki károgásnak bélyegzi őket.
Kezdődött azzal, hogy a magyar gazdaság a harmadik egymást követő negyedévben volt recesszióban, ilyen utoljára a 2008-as világválság idején fordult elő. Mindezt úgy, hogy a Magyarországon termelő nagy nemzetközi cégek nagyjából ugyanúgy termeltek, ahogy eddig, a visszaesést a magyar belföldi kereslet megtörése adta. Más szavakkal: elfogyott az emberek pénze.
Egyelőre persze a fideszes idióták még bebeszélik maguknak, hogy minden jól van, tegnap a Múzsára is betévedt egy Józsi néni, aki tejjel-mézzel folyó Kánaánt hallucinált. Én tudom hogy százezrekre tehető azoknak a száma, akik akkor is Orbán Viktort fogják dicsérni amikor a kórházba az onoka hozza be a Ringer-laktátot, amelyet magának kell beszúrni. Minden más görcsösen mantrázó számára további kellemetlen és kijózanító hírek várhatók.
A következő hír, hogy a jegybanknak keletkezett mintegy 400 milliárd forint vesztesége, mivel tavaly mintegy 1200 milliárd forintot költött kamatkiadásokra. Ez a sok kamat természetesen hitelekből keletkezik, amelyeket két okból veszünk fel. Az egyik, hogy a nem jövő EU-pénzek helyét legalább időlegesen ki tudjuk pótolni valamivel. Ez egyébként is emelné a kamatkiadásokat, ám közben a kamatláb is emelkedik. Ennek az az oka, hogy az MNB mindenáron védi a forint árfolyamát. Vagyis olyan kamatra vesz fel hitelt, hogy hiába gyenge a forint, megéri eurót forintra váltani.
Ezáltal az árfolyam a lakosság számára stabil marad, és a három egymást követő recessziós negyedév okozta forintgyengülés nem semmisíti meg a forint vásárlóerejét. Azonban sajnos idő kérdése hogy ez bekövetkezzen. Ezt egy módon lehetne elkerülni: ha kiegyeznénk az EU-val. Ugyanis akkor el lehetne engedni a magas kamatszintet, és nem omlana össze a forint, mert a piaci szereplők tudnák, hogy Magyarországnak nincsenek finanszírozási gondjai.
Sokan, sok éven dörgölték az orrunk alá: Az EU sose fog odabaszni Viktornak. Nos tessék itt van az “odabaszás”. Magyarországnak ugyanis egyszerűen nincs más választása, mint engedni az EU követeléseinek. A huxitról lehet vizionálni, de gazdasági lehetetlenség. A mindenféle kínai és egyéb hitelek létező dolgok, de még uzsorakamat mellett sem érik el az EU támogatások nagyságrendjét.
De térjünk még vissza egy pillanatra az MNB-hez, mert a korábban a jógáról, pöttyös seggű kisbabákról, gyökérzöldségekről és ázsiai rokonságról vizionáló Matolcsy újabban mint ésszerű és konzervatív közgazdász tűnik fel. Persze lehet azért, mert valahogy rávették, hogy szedje a gyógyszereit, nem tudom.
De azért emlékezzünk vissza a daliás időkre, amikor a kormány vidáman gyengítette a forintot! Az MNB a 280 forintért vett eurót 320 forintért szépen piacra dobta, és az így keletkezett több százmilliárdos nyereséget szépen kipumpálta a Pallas Athéné alapítványokra, amelyek némi ingatlanvásárlások és a céziumvezérelt vibrátorszopó automata feltalálásába ölt K+F pénzecskék elköltése után a fene tudja most épp mit csinálnak. Mára a kutyát se érdekli, pedig azért érdekes kérdés, hogy ugye most nagyjából annyi bukóban van a forint védelmében a jegybank, mint amennyit anno kivettek ezekbe az alapítványokba akkor, amikor nem kellett védeni a forintot.
Ha valaki esetleg már nem emlékezne ezekre a daliás időkre, itt van két cikk:
És végül de nem utolsó sorban, kivetették a 13% szochót a bankbetétek és más megtakarítások kamataira. Kivéve persze az állampapírokra. Erről írt ma már Panamajack barátom is. Röviden azt, hogy bekövetkezett a stagfláció (a gazdaság stagnál vagy csökken, az infláció nő). Ahogy fentebb írtuk, ebből a helyzetből csak egyetlen egy dolog tud kihúzni minket: a pénz.
Az a pénz, amit az EU épp nem ad ide nekünk. Addig is, a kormánynak mindenáron, bárhonnan pénzt kell találnia. Ez most azoknak a pénze lesz, akik eddig magyar bankbetétben vagy befektetési alapban tartottak bármit is. Természetesen ezekből az eszközökből el fog menekülni a maradék pénz is (ha mást nem sima készpénzes euróba, dollárba).
A Portfolio csinált erről egy elég jó összefoglalót. Egy nézőpontot nem nagyon emlegetnek sehol: a reálkamatot. A reálkamat ugyebár a megtakarítás vagy befektetés hozama és az infláció közötti különbség. A magyar lakosság számára elérhető olyan állampapír, amely mindenképp kifizeti az előző évi inflációt és afölött egy bizonyos plusz hozamot. Ez alapvetően vonzó befektetési konstrukció, van azonban néhány elég komoly kockázata. Előszöris, az infláció szerkezete. A befektetőt nem feltétlenül vigasztalja, hogy az erdei fülesbaglyok karomtompaság elleni védőoltása és a Polski Fiat 126p szgk. váltójának nyelestengelye csökkenő árának figyelembe vételével számolt hivatalos infláció egész moderáltan alakul, ha a maginfláció közben több százalékkal magasabb, ugyanis ez utóbbi sokkal jobban megmutatja a pénzromlás valós mértékét. A kamatbázist viszont a hivatalos inflációhoz alakítják. A másik kockázat, hogy ha bármikor, bármilyen hatásra “elengedi a forintot” a kormány vagy egyéb okból a forint árfolyama esni kezd, akkor napok alatt 10-20% bukta jöhet abból, hogy a magyar államnál üldögélő forintot nem váltották időben euróra.
A prémium állampapírnak a kamatprémiummal kellene tudnia lefedni ezt a kockázatot. Hogy lefedi-e vagy sem, arra nincs pontos válasz, ugyanis a kamatprémium megbecslése mindig – mint a neve is mutatja – becslés. Ugyanakkor a szocho kiterjesztése a kamatjövedelemre azt jelzi, hogy az állampapírokon kívüli magyarországi pénzügyi befektetési eszközök hozamát mesterségesen – adóztatással – csökkenteni kell annak érdekében, hogy az adómentes állampapír-jövedelem vonzó maradjon.
Ezzel lesz egy pár gond. Az egyik, hogy ebben nincs valami sok pénz, legfeljebb néhány tízmilliárd forintra rúg a jövedelem. A nagyobb baj az, hogy mivel a betéti kamatokat (nemcsak a befektetési alapok kamatjait) adóztatják, ez a folyószámlákról és a sima lekötött bankbetétekből fog elvonni. Ennek az eredménye az, hogy eleve kevesebb pénz marad ott, a másik pedig hogy megnő a kockázata annak, hogy a bankbetéteket a tulajdonosaik kiveszik, és akár a párnaciha, akár a prémium állampapír irányába elviszik. Ez viszont a potenciális adóbevétellel szemben százmilliárdos kockázat. Ha ugyanis a jó öreg kápé nincs a banknál, azt úgy hívjuk, hogy csökken a bank likviditása. Ez két további gondot okoz. Egyrészt a bank hitel-kihelyezésének (vagyis a gazdaság finanszírozásának) mértéke jogszabályok által szabályozott, és a bank betétállományához igazodik. Vagyis ha kevesebb betét van a banknál, kevesebb hitelt tud kihelyezni, hogy az ún. tőkemegfelelési mutatóra vonatkozó szabályokat ne sértse meg.
A másik gond, hogy a már meglevő betétekkel és hitelekkel kapcsolatos tranzakciók is megdrágulnak. A bankok ugyanis az ilyen műveletekhez folyamatosan adnak kölcsön egymásnak pénzt. Az ilyen ügyletek kamatát az ún. overnight kamatlábak mutatják meg. Ezek jelenleg elég stabilak, viszont ha a bankok kevésbé lesznek likvidek (kevesebb készpénzük lesz) akkor értelemszerűen egymásnak is drágábban fognak kölcsönadni, ez pedig napok alatt fog megjelenni a kereskedelmi kamatok emelkedésében. Mindezt akkor amikor épp megállt a hitelezés az országban.
Vagyis ezzel az adóemeléssel egy kis időleges haszonért cserébe, megint hatalmasat rúgtak a gazdaságnak abba a részébe, amely csak Magyarországról tudja magát finanszírozni. Vagyis a lakosságba és a magyar kis- és középvállalkozásokba.
De, legalább nemváltó ovisok nincsenek. Ja és ezek legalább tudnak kormányozni.
