A napnyugtáig eltelő kb. ötórányi verseny arra elegendő, hogy az apuci pénzén versenyző milliárdoscsemeték kiessenek, vagy megtanuljanak a nagyok dolgát nem zavarva udvariasan körözni a pályán. A pálya aszfaltja nappal forró, sok gumi radírozódik rá a versenyautókról, ez az esti langymelegben a kanyarokban szupertapadós réteggé áll össze. A versenymérnökök eddigre a kocsikon minden finomhangolást elvégeztek, amit el lehetett. A “glory hour” idején minden versenyzőtrióból (felváltva három versenyző teljesíti a távot) a leggyorsabb profi ül a kocsikban és nyomják neki.
Hasonlóan kiszámíthatóak Orbán Viktor miniszterelnöki ciklusai. A választások után fél évvel kezdődik és a ciklus derekáig tart a kemény belehúzások időszaka. Ilyenkor szoktak komplett rendszereket felszámolni, minisztériumokat összevonni, komplett gazdasági szektorokat lenyúlni, embereket kinyírni, milliárdos pénzlopó gittegyleteket, művészakadémiákat, magyarságkutató intézeteket felállítani.
Nincs ez másként most sem. Ahogy a manyup-lenyúláson is az elején túl kellett esni, most a lakáskassza beszántást is egy határozott mozdulattal csinálták meg. De ugyanígy rántották ki a szőnyeget a budapesti patkányokat irtó cég alól és még lehetne sorolni.
A dolog logikája nagyon egyszerű. Ilyenkor kell megtenni, mert az ellenzékben benne van az ütés még a választások miatt (lásd előbb az LMP, legújabban a Jobbik szétesését). A kormányok egyébként is ciklusuk derekán a legnépszerűtlenebbek, két évvel a választások előtt belefér egy netadó-tüntetéshez hasonló néhány tízezres tüntike. Kiordibálják magukat az emberek, nemnemsoha, orbántakarodj, sárgarózsavolnék, aztán hazamennek csicskulni, mert az ellenzéket jobban utálják, mint a kormányt. Ha nagy baj van, akkor Gyurcsány majd elmegy a 3-4. tüntetésre és onnantól kezdve 1500 fős nyugdíjas dzsemborivá szelídül az egész, kiegészülve néhány megafonos-zászlós alakkal, aki egy darabig még kempingezik valami középület előtt, de aztán neki is csak élni kell valamiből és elmegy. A választási évre meg majd nem marad semmi.
Azt mondhatnánk tehát, hogy minden a “legnagyobb rendben” van, legalábbis a felcsúti udvar számára, megy az ostor időszaka, hogy majd két év múlva visszatérjen a cukorkákat osztogató Orbán, és néhány ezer jól elhelyezett Erzsébet-utalvánnyal és a népbutító közmédiával választást nyerjen nem létező ellenfeleivel szemben.
Igenám, de egyre inkább hallani, hogy a parasztok pénze kéne neki. A jobban teljesítés közepette elkezdték csöpögtetni, hogy csatornázni kéne a lakossági megtakarítást olyan befektetésbe, ami az államnál van. Ez viszont klasszikus válságjelenség. Nem politikai válság, annál sokkal rosszabb, rendszerválság.
Megint, mint annyi más intézkedésüknél, azzal kell kezdeni, hogy önmagában az, ha az állam ösztönzi, hogy az állampolgárok neki adják a pénzüket nem baj. Minden gazdasági számításban alapszám a “risk free rate” meg a piaci kamat. A kockázatmentes hozamnak általában valamilyen államkötvény kamatát tekintik, mivel vélelem szól amellett, hogy az állam nem megy csődbe és fizet. Nagy alapkezelők portfóliói is óriási mennyiségben tartalmaznak államkötvényt, ehhez adják aztán a jobban fizető, ám kockázatosabb eszközöket (le egészen a kb. lóversenyzéssel felérő indiai startup-papírokig).
A maga privát alapkezelésében tehát az állampolgár is jól teszi, ha valamilyen államilag támogatott vagy garantált befektetési eszközben tartja a pénzét. Mindenki jól jár, az állam és polgára is. Az állam beruházásokat tud megvalósítani, ráadásul többet mint piaci hitelből, mert az államkötvényre saját fizetőeszközben kell kamatot fizetni és gyakran kevesebbet, mint a piaci hitelre. Az állampolgár meg jól jár, mert a beruházás neki épül, ráadásul a pénze biztos helyen van.
Aki rosszul tud járni, az a bank. A bankot nálunk szokás nem szeretni, és a Magyarországon tevékeny bankok erre bőven rá is szolgáltak. Azonban egy modern országban szükség van erős bankrendszerre, amely viszont nem létezhet anélkül, hogy a lakossági megtakarítások elég nagy részét kezelje. A bank finanszírozza ugyanis az állami szektoron kívüli gazdaságot, általában jelentősen nagyobb kockázatot vállalva, mint az állami szereplők. (Az állami szereplő is finanszíroz kétes megtérülésű projekteket, ennek két formája van. A jogszerű, ezt hívjuk támogatásnak, és a jogszerűtlen, ezt hívjuk lopásnak, lásd még: TAO)
Stabilan működő államban az állampolgár egyrészt megbízik az államban. Reagál azokra az ösztönzőkre, amelyek arra buzdítják, hogy pénzét forgassa, ne otthon rejtegesse. Államkötvényt vásárol, bankbetétet tart, esetleg a banktól vásárol befektetési terméket (különböző szerkezetű befektetési alapokat) vagy netán eszközöl kockázatosabb befektetéseket, például részvényt jegyez. A vagyonát biztosítja, befektetésekkel összekapcsolt biztosításokkal és előtakarékoskodik lakásra, gyerek tandíjára, vagy akár egy szép temetésre, sok krizantémmal, kórussal és a püspök úrral.
Másrészt az állampolgár fél azoktól a retorzióktól, amelyek a pénze jogellenes kezelését sújtják. Nem vásárol (vagy szolgáltat) számla nélkül, nem nettósít feketén. Nem tartja a pénzét “halott” készpénzben vagy alacsony (ha egyáltalán) hozamú eszközben (műkincs, arany) amelynek 1) értékállóságában 2) állam elől eldughatóságában jobban bízik, mint a pénz ugyanilyen tulajdonságaiban.
Jól működő államban a bizalom és a félelem keverékében a bizalom a meghatározó (Hello Dr. Fukuyama!). A gazdaság jelentős része fehér, emiatt a pénz forog, van hitel, van növekedés (Helló Széchenyi Stefi gróf úr őméltósága!).
A feketegazdaság és a párnacihában rejtőző pénz teljesen biztos indikátora a kormány jó vagy rossz működésének.
Onnan lehet tudni, hogy córesz van, hogy a kormány gazdasági arcai elkezdik ostorozni az ostoba választópolgárt, hogy nem hajlandó a pénzét kivenni a párnacihából és befektetni. A pénzügyminisztériumban nincs tükör, így ezek az arcok azt természetesen nem mondják el, hogy azért van az a pénz a párnacihában, mert az állampolgár nem óhajtja Lőrinc yachtját, Garancsi repülőjét, Rasi béemvéjét finanszírozni belőle, még akkor se, ha egyébkén vérmesen gyűlöli a migráncsokat és az őket simogató balliberális hazaárulókat. Politikai hitvallásra ugyanis a választópolgárnak nem adnak kenyeret a boltban, arra pénz kell. Azt tehát jobb eldugni, ha a Vezérnek esetleg a baráti Azerbajdzsánban szottyanna kedve fociakadémiát építeni, akkor ne a miénket vigye el.
Magyarország egész a közelmúltig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem volt érdekes a lakossági megtakarítás.
Ennek több oka van. Az első, hogy eleve a magyar sok pénzt tart az államnál. A manyup-lenyúlásig is rengeteget (a manyupok jogszabály alapján nagyon sok államkötvényt vettek, tehát lényegében kamatra kölcsönadták az államnak, amely aztán a manyupok államosításával egyszerűen nem adta meg a kölcsönt, pontosabban egyesült az adós és a hitelező személye, a kölcsön megadása pedig könyvelési kérdéssé vált) De azóta is, a magyarnak sok államkötvénye van. Egészségesen működő gazdaság mellett ennél nagyobb arányú lakossági államfinanszírozásra nincs szükség.
Eddig azonban nem azért nem volt, mert a gazdaság egészségesen működik. Hanem azért nem volt, mert az EU havi százmilliárdos nagyságrendben nyomta be a pénz Magyarországba, másrészt pedig a közelmúltban leállított “quantitative easing” programok (a világ nagy jegybankjainak pénznyomtató akciói) miatt pénzbőség volt a piacon, olcsón kapott hitelt mindenki.
Igenám, de mindkét dolog kezd megbomlani. Az EU szokásosan a finanszírozás késleltetésével tartja rövid pórázon Viktort, most épp ezermilliárdos nagyságrendű pénz van előfinanszírozva, vagyis Viktornak, ahogy 2012-ben is, most is a kezére fognak csapni és kénytelen lesz civiltörvényileg és más frontokon is engedményeket tenni.
A másik probléma, hogy nagy barátunk, Trump elnök, akit fideszes körökben szokás isteníteni, protekcionista politikát folytat. Néhány kezdeti, más irányú húzás után ráállt a klasszikus “ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának” politikára. Az amerikai gazdaság erre rég látott erősödéssel reagált. Hogy ez mennyire lesz tartós, vagy mennyire egészséges dolog ez, az bőven meghaladná ennek az amúgy is hosszú írásnak a kereteit. Meg majd megírja Panamajack barátom, ha kidugta ő is a fejét a burnout-szelencéből.
Az amerikai gazdaság erősödése viszont a Fed-et arra készteti, hogy egyrészt abbahagyja a quantitative easinget, mely áttételesen Amerika vetélytársait is finanszírozza. A másik dolog viszont, hogy a Fed már egy ideje emeli a világon legáltalánosabban alkalmazott “risk-free rate” kamatlábat. Ez viszont láncreakciót indít el. Az amerikai cégek kötvényei csak magasabb hozamok mellett kelnek el, hiszen ezek hozama, vagyis a cég által a kölcsönre kifizetett kamat mindig risk-free rate+x alapon van kiszámolva. Ha viszont ezek a kötvények többet fizetnek, akkor a befektetők minden kötvénytől, így a magyar államkötvénytől is magasabb hozamot várnak el.
Itt üt vissza az, hogy a magyar államkötvény nem príma kategóriás kötvény, pedig sok évnyi masszív EU és szabadpiaci pénzbeáramlás után a magyar gazdaság akár lehetne is olyan állapotban, hogy az legyen. De nem az. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezzék meg Matolcsy és Drábik professzor urakat, akik borítékolhatóan hamarosan a magyarok ellen összeesküvő liberális pénz-világelitről fognak prédikálni, amely megint elkaszálja a zseniális alternatív magyar közgazdaságtant. Holott csak arról van szó, hogy ha az amerikai vállalati kötvény drága, akkor a kelet-európai B-kategóriás államkötvény meg nagyon drága.
Ez a két tényező vezet oda, hogy nagyon egyszerűen: nincs pénz. Ha nincs pénz, akkor az alapvetően pénzek osztogatására épülő rezsimnek pénzt kell találni, különben szétszalad a ménes. Ezért került szóba újra a párnaciha, ezért akarják a lakosság lakás-megtakarításait becsatornázni az államkasszába.
De az a baj, hogy ha a magyar lakosságnak lenne elegendő pénze ahhoz, hogy kiváltsa a nemzetközi pénzforrásokat, akkor mi lennénk Svájc. De nem vagyunk Svájc. Ennek az eredménye a húzd meg – ereszd meg párosból a húzd meg lesz. Már meg is kezdődött, de az igazi tánc akkor lesz, amikor nem lehet például majd fenntartani az 5% lakásáfát és más hasonló a gazdaságot mesterségesen stimuláló dolgokat.
Orbán keménykedése tehát csak részben az erő jele. Még mindig ő a legerősebb kutya, és belátható időn belül ő is marad. Csak aztán hamarosan sok illúziónak vége lesz.
