Menjünk az elejéről.

Aki olvasgatott Közép-Ázsia történelméről, az gyakran találkozhatott mindenféle nomád birodalmakkal, amelyek néha Európában (hun, avar, tatár) is éreztették hatásukat, sőt, némelyik be is rendezkedett itt rövid időre. Ezek azonban legkésőbb néhány emberöltőnyi idő után feloszlottak, és a következő alfahím népcsoport megjelenéséig nem volt birodalom. Számos, a klímára és földrajzi körülményekre visszavezethető ok mellett ezek a birodalmak azért nem tudtak tartósan megmaradni, mert nem volt igazgatásuk, mindent a kán és környezete mikromenedzselt.

A közigazgatás a modern állam alapja. Jellinek szerint egy államhoz három dolog kell: terület, népesség, főhatalom. A főhatalom gyakorlását pedig az igazgatás teszi lehetővé hosszú távon. Húsz-harminc évet, ameddig van megfelelően potens parancsnok és az állam semmit sem csinál, csak rabol, el lehet lenni igazgatás nélkül. De egy idő után jó, ha van egy rabszolga, aki valami papíron vezeti, hogy pontosan hol is vannak a rablóbandáink, már csak azért is, mert nehogy valamelyik alvezér egyszercsak kánnak képzelje magát…

Magyarországon épp történelmi változás zajlik.

A török iga alóli szabadulás után egészen 1848-ig a magyar történelem végig arról szól, hogyan próbálnak a rendek ellenállásával szemben a Habsburgok igazgatást építeni. Az 1849-es összeomlás után a Bach-korszak az, amikor nagy nehezen rá lehet a magyarokra kényszeríteni a Habsburg közigazgatást, és 1867-ben válik véglegessé annak a kerete, hogy a magyarok ezt hogy viselik el, és hogy vesznek részt benne.

Mivel Mátyás királyt követően kb. 400 évvel később lesz újra a teljes országra kiterjedő, a kor követelményeinek megfelelő igazgatása az országnak, nem véletlen, hogy az élet minden területére gyorsan kiterjed. A közigazgatás kultúrája olyan, mint egy nyelv. Hirtelen Magyarországnak lesz egy olyan nyelve, amellyel lehet vasútszervezésül vagy közegészségügyül beszélni. A nyelv teremtő erejét tárgyaló filozófiai fejtegetéseket kihagyom.

A kiépülő közigazgatási intézményrendszer korszakokat ível át. Sőt, lehet maga korszak, amely kb 1867-2004 között meghatározza Magyarország sorsát. Átvészeli Trianont és a Tanácsköztársaságot, igazgatja a király nélküli királyságot, vigyáz a II. hadsereg felszerelésére, nehogy elpazarolják, bevagonírozza a zsidókat, lesöpri a padlásokat, ott van az ötéves tervnél és adminisztrálja a puha diktatúrát.

Generációk nőnek bele, és generációk, ha épp semmi érdemit nem tudnak csinálni, nagyon tudnak igazgatni. Pártot szervezni és egyben tartani, ülésezni, jelentést írni és így tovább. Egészen Medgyessy Péterig, aki eddig az utolsó, a közig emlőin felnőtt miniszterelnöke volt az országnak.

A bürokrácia megítélése tehát kettős.

Egyrészt nem működik nélküle hatékonyan (meg leginkább sehogy) a modern állam, másrészt viszont borzasztó koloncként képes viselkedni. A tintanyalásba feledkező, önmaga létét újabb és újabb hülyeségekkel igazoló bürokráciát sem kell senkinek bemutatni.

A hatalommal sajátos viszonya van a bürokráciának. Kidolgozott elméletek vannak arra is, hogy viselkedik a büro hatalmi ágként, csökönyösségével hogy buktat nagy újítókat (vagy épp futóbolondokat). Általában a közigazgatás nagyon sokáig moderálja-lassítja az újítást, hogy aztán egy idő után vagy megtörjön, vagy pedig, elismerve az új főnököt, szolgálatába álljon, saját túlélését biztosítandó.

Az új idők

A közigazgatásra rossz idők járnak, ugyanis a közigazgatás tele van borzasztó egyszerű logikai folyamatokkal. Ezeket a folyamatokat a szuverén (király, parlament, miniszterelnök) leginkább azért nem bántja, mert számos országban ezek segítenek dresszírozni az állampolgárokat szabálykövetésre, a fej lehajtására.

Például, ha valaki elmúlt 18 éves, szabadlábon van, nincs szabálysértési priusza, már van jogsija, akkor ugyan minek kell embernek megvizsgálni azt, hogy meghosszabbítható-e a lejárt jogosítvány? Nem kell. A hivatalba menve, az állam kegyes döntését várva érzi meg azonban, hogy itt akár vissza is vonhatnák a jogsiját, becsülje meg magát és viselkedjen rendesen. Holott alapvetően elég lenne egy gép, amelybe bedugja a régi jogsit és két perc berregés és villogás (meg egy fotó készítése) után ad neki újat.

A rossz hír a bürokráciának az, hogy terjednek az ilyen gépek. Az online pénzforgalom világában (na nem nálunk, legalábbis egyelőre) az adóhivatal jelentős része felesleges, főleg, ha a jogalkotó rájön, hogy egy bizonyos összeghatár alatt egyszerűbb nem foglalkozni a kisebb stiklikkel, átalányadót kell szedni, mert ez olcsóbb, mint kijárni revíziózni. Meg persze nincs is annyi revizor.

Humán tényező

Miért nincs revizor? Azért nincs, mert a közigazgatás az egy önálló rend, ahova embereket kell képezni, meg kell őket fizetni és becsülni, hogy büszkén tartsák össze az országot.

Az államnak dolgozni, jól működő állam esetén, annyira nem jó üzlet. Az ember szinte mindig jobban keres a privát szférában, ezért a köz alkalmazottait kompenzálni kell. Ez a kompenzáció a szolgálat méltósága. A rossz (már ahol, azért sokan lennénk német Beamték…) fizetés mellé a világon mindenütt adják az egyenruhát, a címeres bélyegzőt, a Tisztelt Hivatal megszólítást. Jobb helyeken ebből egy olyan hivatalnoki-katonai éthosz is kikerekedik, amely a közéletet is nagyjából tisztán tartja. Jobb helyeken.

De rosszabb helyeken is végbéltájéki fájdalom (ún. pain in the arse) a hatalomnak, ha a közigazgatásban marad még bármennyi tartás, mert elkezd szabotálni. Például akadályozza a rablóhadjáratot.

De hogy jön ehhez a lábon kihordott államcsőd?

Hát úgy, hogy nálunk a vidéki alsó-középosztály szétverése épp befejeződik. A vidéki magyar társadalomban ugyanis az a helyzet, hogy szétvált a társadalom a közmunkásokra, akiknek semmi kitörési lehetőségük, és a még kapaszkodó, az egykori hétszilvafás nemesség utódaiból álló szegény, de nem legalul lévő rétegre. A zsellér réteg újra megjelent alul. (illetve az ezzel fenyegett emberek nagyon nagy része kivándorolt) Persze van még egy réteg lefelé, a cigányok, de pont e két réteg határai elkezdtek több helyen is összemosódni. Tanárok, szocmunkások ajkán született meg a “kapucsínó gyerek” politikai inkorrekt terminusza, aki a felfelé törekvő cigány és a “felső” társadalom szélén kapaszkodó magyar gyereke, és akit fognak otthon, nyomják felfelé. Na persze nem kell tőlük világmegváltást válni, csak nem kell csodálkozni, ha tíz éven belül feltűnnek a vidéki magyar politikában.

Az alsó-közép szétverése után a teljes, kontroll nélküli hatalomgyakorlás útjában már csak a hivatal áll, amelynek egy része amúgy is felesleges volt és a modernizációval még inkább azzá vált. Ez a folyamat párhuzamosan zajlik az önkormányzatiság fokozatos megszüntetésével, az önkormányzati hivatalok hatásköreinek járási hivatalokba telepítésével.

Az utcára kicsapott közszolgák majd átmennek ugyanazon a rostán, amelyen a hozzájuk hasonló anyagi helyzetben levő honfitársaik átmentek. Egy részük elmegy kisnyugdíjasnak és örülni fog tízezer forint Erzsébet-utalványnak. Más részük közmunkás lesz és csendben tűr. Aki nem bírja az vagy alkoholista lesz és meghal, vagy kivándorol. Ez a dráma naponta több ezer helyen játszódik le az országban, pár ezer ide vagy oda, nem érdekes.

Főleg, hogy közben rúgnak még egyet a katonaságba is, mert persze a tartalékos szolgálatot felajánlják a közigből kizuhanóknak. Lehet még valami kis plusz pénz is lesz hozzá. Mihez? Hát ahhoz hogy itt nem egyszerűen a kenyérért kell majd parancsot végrehajtani, hanem azért, mert megtagadása bűncselekmény. Hogy lehet ezt elviselni? A történelmi példa szerint úgy, hogy kegyetlenné válunk, és őrvezetői csontcsillagunk magasságából rúgjuk-tapossuk az alantasokat. Közszolgából orkká válunk.