Hír 1: Az észtek (az EU soros elnökei) próbálnak valami menekültügyi együttműködést összeeszkábálni, mire természetesen Petike közli, hogy szó sem lehet róla, a menekülteket az EU határaitól jó távol kell megállítani (nyilván a Magyar Stratégiai Légierő és a Magyar Földközi-tengeri Flotta hathatós támogatásával…).
Hír 2: A múlt héten Magyarországra látogató kínai miniszterelnököt minden ellenzéki párt, még az értelmesek pártjának tartott Momentum is anyázza, mindenki tibetezik, kommunistázik.
Mire lehet ebből a két hírből következtetni?
Kezdjük a szuverenitás fogalmával: a szuverenitásnak bizonnyal vannak tankönyvi definíciói (melyekből tíz éve szigorlatoztam, ugorjunk) konyhanyelven az államnak azt a képességét jelenti, hogy a nemzetközi jognak önálló alanya, akinek a belső ügyeibe nem nagyon szólnak bele. Az államok szuverenitásán alapul például az, hogy a magyar rendőrség Hegyeshalomig üldözi a bűnözőt az autópályán, utána pedig megkéri az osztrák kollégákat, hogy üldözzék tovább. Az osztrák szuverenitás megsértése lenne ugyanis az, ha Ausztriában a magyar rendőrség (engedély nélkül) nyomozati cselekményt végezne.
A szuverenitás persze nem korlátlan.
Hagyományosan korlátozza más államok szuverenitása (például egy terület felett egy ország gyakorolhat csak hatalmat). Újabb korlátja az államok önként vállalt együttműködése, amelyben valamilyen közös célért feladják szuverenitásuk egy részét. Például az állam lemond arról, hogy maga szabályozhassa a banán görbületét, mert ezt átengedi az EU-nak, annak érdekében, hogy ne nehezítse EU-szerte száz banánügyi szabvány a kereskedelmet.
Ezek a szuverenitás intézményes korlátai.
Vannak azonban olyan korlátok, amelyeket senki nem mond ki vagy foglal egyezményekbe.
Egyszerűen ott vannak, mindenki tudja őket. Ezeket a korlátokat a nyers erő, és az államok diplomáciai ügyessége alakítja. Azok az államok, amelyek erősek és/vagy amelyeknek kiterjedt szövetségi rendszere van, a nemzetközi életben nagyobb súllyal bírnak, mint azok, amelyeknek kevesebb ereje vagy szövetségese van. Össze lehetne ezt foglalni az erősebb kutya szabályával, de ez nem adja vissza a lényeget, mert az erősebb kutya és a sok lúd disznót győz szabálya verseng folyamatosan egymással. Bővebb kifejtése ennek Panamajack szerzőtársunk alapvető művében itt olvasható.
Magyarország esetében,
az EU egyrészt szuverenitásunkat csökkenti, másrészt viszont jelentősen növeli. Elég csak megnézni a világ útlevél-ranglistáit, hogy lássuk: a magyar útlevél előkelő helyen szerepel, hiszen EU-tagállam vagyunk, részesei egy csomó olyan egyezménynek, amelyet a G8 tagállam Franciaország és Németország lobbizott ki magának a maga gazdasági erejével, illetve Franciaország (és korábban Nagy-Britannia) azzal, hogy az EU-ban is meg akarták őrizni hozzáférésüket egykori gyarmataikhoz. A magyar nagykövet, akármit is gondoljanak helyben Orbán Viktorról, egy EU ország nagykövete, járnak neki bizonyos dolgok egyszerűen csak ezért.
Persze az EU gyengíti is Magyarország szuverenitását, hiszen beleszól itt egy csomó dologba, ezt most nem részletezem.
Egyébként ha valaki egy mondatban össze akarja foglalni a Fidesz külpolitikáját az ez: Az EU előnyeinek legteljesebb kihasználása, az EU-val járó kötelezettségek legpofátlanabb szabotálása mellett.
Magyarország azonban a nemzetközi színtéren gyenge
Hadi és gazdasági jelentősége csekély, ráadásul gazdaságának meghatározó részei valamelyik EU-nagyhatalom kezében vannak. Tudományos élete bár produkál szép eredményeket, kicsi, kevés tudósunk és világszínvonalú tudományos műhelyünk van. Sportéletünk gyenge, olyan sportokban vagyunk erősek, ahol a sport-nagyhatalmak nincsenek jelen. Magyarország mindenféle szempontból kishatalom.
Hogy látszik ez a kormányzáson?
Úgy, hogy a magyar kormány, hiába vannak meg a mindenféle minisztériumai, amelyek megvannak a német vagy a francia kormánynak is, alapvetően menedzsmentre koncentrál, vagyis különösebb stratégiai cél nélkül igyekszik a napi belpolitikai kihívásokat megoldani. A magyar EU-diplomaták missziója egyszerű: tartani a frontot, ameddig lehet, időt nyerni az itthoni puffogásra, majd csendben végrehajtani.
A stratégiai, hosszú távú tervezéshez mozgástér kell, az pedig nincsen. Fölösleges azonban ezt gaz idegen hatalmakra kenni, nagyrészt a jelenséget magunknak köszönhetjük. Ez ugyanis öngerjesztő folyamat. Ameddig a honvédelmi miniszteri poszt tipikusan a tegyünk oda egy másra nem jó kádert pozíció, ameddig az oktatást, egészségügyet elviheti a gyengébbik koalíciós partner random hülyéje, addig nem is lesz itt semmi.
Ez persze következik a kormányzati kultúránkból, amely (régebbi balos kormányok idején kevésbé, Gyurcsány óta viszont betegesen) retteg az önálló miniszter gondolatától, hiszen számtalan későbbi nagy politikus mutatta meg oroszlánkörmeit miniszteri pozícióban. Például Churchill volt az Admiralitás első lordja (kb. flottaminiszter) FD. Roosevelt is volt flottaminiszter, de közelebbi példa Emmanuel Macron aki sikeres miniszterség után csinált magából elnököt. De sorolhatnánk az amerikai példákat, ahol a közelmúltig szinte minden elnök előbb szenátorként vagy kormányzóként bizonyított.
A vezetőelvű (szovjet rendszerben gyökerező) vezetési kultúra viszont a vezető stratégiáján áll vagy bukik, azonban az ilyen vezetők stratégiája mindig a túlélés, a trónkövetelők kinyírása. Ezért bukik meg egy idő után minden diktatúra, mert merev, képtelen a változásokra előre felkészülni. Határozott vezetője miatt egy ideig jobban reagál, mint a lazábban irányított rendszerek, utána azonban nem hajlik és alkalmazkodik, hanem reccsen.
Nem is meglepő, hogy a Fidesz ilyen, egyszerűen az a stratégiájuk, hogy a választásokig kell kibírni hős ellenállóként, aztán meg majd mindent végrehajtunk, ezzel a bevált módszerrel lehet túlélni az EU-ban.
Ez a hozzáállás azonban tényként, adottságként kezeli azt, hogy Magyarországnak nincsen mozgástere, súlyosan korlátozott a szuverenitása.
Viszont nem kéne annak kezelni, nagyon nem. A mozgástér tágítása ugyanis nemcsak erővel és gazdasági fölénnyel megy. Nyilván úgy a legkönnyebb, de egyelőre az Földközi-tenger nem a magyar flotta felségterülete, ezért fölösleges is erről ábrándozni, Magyarország erőből semmit nem tud megoldani.
Azonban van egy másik módszer is, amely nagyban hasonlít ahhoz, ahogy egy tinédzser fiú halad előre a női test (egy másik szuverén ember…) felfedezésében. Merészségét jobbról-balról ellesett, netán mindenféle újságokban olvasott módszerekkel kombinálva törekszik arra, hogy ez-az és végül amaz testrészekhez is hozzáérhessen, és egyszer majd a Nagy Célt is elérje.
Egy kis országnak hasonló stratégiát kell követnie, lépésről-lépésre kell haladni. Egy szívesség ott, egy támogató nyilatkozat amott, és Magyarország el tudja érni, hogy “bevegyék a buliba”. Nyilván ehhez kellenek olyan alapvető dolgok, hogy például a titkosszolgálatainknak ne olyan híre legyen, hogy ott nincs titok…
Hogy jön ehhez az ellenzék?
A majdani mozgástér-teremtő, stratégiai vízióval bíró kormánypártok már ellenzékben is erre a szerepre készülnek, és nem csinálnak hülyeségeket, és megmutatják leendő diplomáciai partnereiknek, hogy értelmesen össze tudják hangolni az ellenzéki belpolitikát a külpolitikával. Nem pedig úgy veszik a külpolitikát, ahogy a mozgástér nélküli országok szokták, hogy mondunk valamit, ami majd itthon jól hangzik, külföldön meg mindegy.
Már ellenzékből is mutatni kellene, hogy az adott párt olyan, hogy kormányra készülve kész arra, hogy a nemzetközi politika összes szereplőjével megtalálja a hangot. Ehhez pedig hozzátartozna a diplomácia alapvető finomságainak ismerete és használata. Ezek nélkül ugyanis nincs mozgástércsinálás, marad a jelentéktelen országocska szerepe.
Nincs azzal baj, ha egy párt nyugatos politikai orientációjú, és Franciaországban és Németországban keresi a legjobb barátait, ezt én is helyesnek tartom. Még akkor is, ha ezt az országot nagyon-nagyon seggbe kellene rúgni ahhoz, hogy itt bármi úgy működjön mint Német- vagy Franciaországban.
Ugyanakkor Oroszország és Kína létező nagyhatalmak, akikkel az EU vezető államai is rendszeres, legalább miniszteri szintű kapcsolatot tartanak. Komoly állam, komoly pártja nem anyázza őket, akkor sem, ha amúgy megérdemelnék. Vagy ha igen, olyan helyzetbe kerül, mint Balog páter, akinek természetesen előkerültek a tibeti zászlós képei.
A politikai kredibilitásnak alapvető kelléke, hogy ne nyomjuk soha fullba a kretént.
Ezért, ha idejön a kínai miniszterelnök, akkor még a fiatal csikók pártjának is kell, hogy legyen annyi esze, hogy betartja a nemzetközi érintkezés szabályait.
Vagyis üdvözli a miniszterelnök urat és sok sikert kíván neki országa képviseletében ellátott felelősségteljes munkájához, küldő országát pedig nagyrabecsüléséről biztosítja.
Ezt követően emlékezteti a magyar miniszterelnököt arra, hogy Magyarország az EU tagja, és emberi jogi egyezmények részese, és felszólítja, hogy tárgyalásai során ezeket tartsa szem előtt. Továbbá arra, hogy Magyarország az államközi szerződéseit nem titkolja, ezért elvárja, hogy a magyar kormány ne károsítsa meg a magyar embereket bla, bla, bla.
És nem küldi el a világ egyik vezető hatalmának második emberét az anyjába. Hiszen ha céljai megvalósulnak, akkor majd ez a párt fog legközelebb a kínai miniszterelnökkel tárgyalni. És általában, nem árt az, ha tudják, hogy ez az a párt aki nem küld el mindenkit reflexből az anyjába. Vagy lehet ezt csinálni, csak akkor hozzá kell szokni, hogy a csábítóbb domborulatok felé csúszó fiúkézre nagyon hamar rá lesz csapva.
