Pár gondolat.
Egyik kedvenc újságíróm Gábor Steingart, aki Magyarországról kimenekült svábok gyerekeként csinált nagy karriert Németországban, mindennek is volt főszerkesztője vagy washingtoni tudósítója. Vénségére alapított egy alternatív sajtóterméket, amelynek fénypontja az általa készített podcast, ahol néha az elviselhetetlenség határán túl szereti magát, amikor azonban nem ezt teszi, megmutatja, hogy milyen egy profi oldschool újságíró. Nagyon jó. Köszönöm Bukovics Martin, hogy anno megmutattad! (egyébként a Gemist hírlevélben most Bukovics balkáni kalandozásai olvashatók, érdemes megnézni)
Na, Steingart egyszer interjút csinált a saját mentorával, aki még nála is nevezetesebb ezüsthátú hím volt a német sajtóban, rég nyugdíjas. Ez a pasas mondott valami olyasmit hogy ma már nincsenek újságírók, hanem aktivisták vannak. Milyen igaz.
Gulyás ebből nem is csinál titkot, saját magát baloldali aktivistának mondja. A 4-5 Gulyás videóból, amit valaha láttam, az egyik egy hosszas nyervogás volt a gonosz neoliberálisokról, sajnos azóta az előítéleteim mélységesek. Nehezen tudok ugyanis komolyan venni bármilyen kommunistát, amelyik nem vakult meg fél szemére a hegesztéstől vagy nem ápolt ilyeneket valami szeretetkórházban. Az átlag kommer a polgári jólét kényelmes fészkéből szokta – szerencsére többnyire csak álmában – újraosztani a társadalmi tulajdont, esetleg nyomorként éli meg, hogy kisebb albérletbe kell költöznie vagy késve fizeti be a gázszámláját, más fizeti neki a hosszúlépést. Rokona egyébként az a típus, amelyik a “kérlek tisztelettel” fordulatot használja, gyakran felemlegeti, hogy a nagyapja őrnagy volt a m. kir. honvédségnél, és ettől már régimódi uraságnak tartja magát.
Egyikkel sincs amúgy semmi baj, amíg otthon a négy…elnézést, szóval bárki, bármilyen személyes meggyőződését kiélheti az interneten Én is pontosan ugyanezt teszem, és ugyanúgy pénzért mutogatom, mint Gulyás. A különbség az, hogy én nem keverem össze az interjú műfaját a saját meggyőződésem tukmálásával, másrészt ha megpróbálkozok valami új dologgal, igyekszem azt megtanulni.
Nem lehetetlen ez, kénytelen vagyok rámutatni pl. a kiváló Tóth Szabolcs Töhötömre, aki egy nagyinterjúnak úgy ül neki, hogy először mindent is felkutat az interjúalanyáról, majd leül vele kétszer beszélgetni, és harmadik nekifutásra veszi fel az interjút, amelyben igyekszik a háttérben maradni, és a hallgató számára a legtöbb és a legjobb információt kiszedni az interjúalanyból.
Persze létező műfaj a provokatív interjú is, de a nagyon alapos kutatás ott is elengedhetetlen. A legnagyobb pofára esések – itt a Múzsán is – mindig abból vannak, ha idegből írok meg valamit, nem nézek legalább kicsit utána. A Kropotkin Kommentelő Kommuna legfeljebb idegesít néha, rosszul akkor szoktam magam érezni egy kommenttől, amikor valaki egy darab link segítségével megsemmisít. Ráadásul ezek a kommentelők elég intelligensek ahhoz, hogy nem is csesznek le, pontosan tudják, hogy majd azt megteszem magammal.
A baj akkor kezdődik, amikor a pofára esés elmarad, mert az embernek rajongói vannak, akik azt gondolják, hogy ezt lehet csinálni és milyen jó az, amikor a mi drága Marcink “játszik mint macska az egérrel” az interjúalanyával.
Ezzel együtt, a legtöbb esetben nem tudom sajnálni az interjúalanyt. Egy Fekete-Győr vagy Márki-Zay elvileg profi politikus és médiaszereplő, akinek ugyanúgy fel kell készülnie egy interjúra, mint a riporternek. Jobb esetben valaki, vagy akár több valaki veszi a fáradságot és megnézi Gulyás összes interjúját, amerikai sporthasonlattal csinál egy “reading”-et. Ha a dobó a tökét igazítja meg előbb és aztán a sapkáját, akkor csavart dobás jön, ha fordítva, akkor gyors labda. Aztán ugyanez vagy egy másik csapat megpróbálja lemodellezni a taktikát. Az interjúkból megfejti, hogy Gulyás emberei hol szoktak utánanézni dolgoknak, és ugyanúgy utánanéz a saját emberének. Ebből kiszedi a lehetséges kellemetlen témákat, és azokra felépít egy kérdés-válasz stratégiát. Egy másik – lehetőleg szakember – csapattag bekészíti a mantrázható mondatokat. Végül pedig elgyakorolják, és ha ez megvan, akkor nem kell félni Gulyás Mártontól.
Ha Gulyás Márton egy politikust belegyalul a parkettába, az tehát nem Gulyás Márton hibája, hanem a politikusé.
Kőszeg Ferenc azonban nem politikus. Valaha aktívan politizált, de ezt nagyjából akkor abbahagyta, amikortájt Gulyás Márton megszületett. Mivel rengeteg libsibolsi barátom van, ismerem az ájult tiszteletet, amely Kőszeg Ferencet körbeveszi, és nem értek vele egyet. Leginkább azért, mert nekem ennyire még senkit nem sikerült tisztelnem.
Viszont az vitán felül áll, hogy Kőszeg akkor volt pimasz és provokatív, amikor ezért nem egy indulatos Bayer-jegyzet vagy Trombi-videó járt retorzióként, hanem az embert bevitték, egy éjszakát állt arccal a fal felé fordulva, a tegnapi Népsportot homlokkal a falhoz szorítva, hátrabilincselt kézzel, utána jól megverték és mehetett haza. És ez volt a minimálprogram.
Kőszeg ráadásul nemcsak provokatív, hanem okos is. Ilyen szempontból Tamás Gáspár Miklóssal vonható párhuzamba, akivel bármikor lehetett nem egyetérteni, viszont akinek a mondandóját mindig érdemes volt értő szemmel-füllel befogadni. További párhuzam, hogy miközben mindkét ember hű maradt saját magához, mindketten átmentek komoly eszmei fejlődésen, reflektáltak a világra és a reakcióik fejlődésének követése önmagában közelebb visz annak a megértéséhez, ami ebben az országban az elmúlt bő ötven évben történt.
Végül de nem utolsó sorban Kőszeg egy szellemileg friss, de idős ember, akinek az életműve már a háta mögött van, és megadatott neki, hogy az idős kor derűjével élvezze azok tiszteletét, szeretetét és megbecsülését, akik ezt az életművet ismerik és értékelik.
Hogy miért ment egyáltalán oda, ez jó kérdés. De alighanem azért, mert nem feltételezte, hogy valaki ott vele majd szemétkedni akar, főleg nem úgy, hogy a kicsit terjengősen kifejtett választ ignorálva tovább nyomatja ugyanazt a kérdést. Mondanám, hogy valaki szólhatott volna Kőszegnek, hogy állj, ennek a gyereknek nincs annyi gyerekszobája, hogy észrevegye magát, de a gyereknek amúgy akár lehetne is ennyi gyerekszobája. Mindenesetre nagy lecke ez mindenkinek, aki a közelébe akar menni. Fegyőrnél és MZP-nél hiénakacaj volt, most át lehet fáradni a mandinerre hiénakacagni, ha valakinek van kedve.
Én alapvetően nagy barátja lennék a bálványok ledöntésének, de ennek – ha Kőszeg esetében egyáltalán indokolt ez – nem az a módja, hogy fogjuk egy évtizedekkel ezelőtti cikk egyik részletét és nekiállunk egy 84 éves embert úgy roastingolni, mintha a 34 éves, parlamenti képviselő Fekete-Győr András ülne előttünk. Ez ugyanis nem provokatív interjúcsinálás, nem újságírás, hanem egyszerűen csak szemétség.
