Közhely, hogy az “első millió” megszerzéséről nem illik kérdéseket feltenni. A közhelynek van alapja, számtalan nagy és úri vagyon kezdődött valamilyen disznósággal. Európai uralkodó dinasztiák ősanyái között találunk könnyűvérű nőket, akik pont jókor estek teherbe, vagy épp rablólovagokat, akik egy rossz szót sem szólhattak volna Simicska Lajosra. De a pénzarisztokrácia nagy alapítói között is számtalan kétes bulikból meggazdagott ember van, olyan is, akinek egyenesen vér tapad a kezéhez.
Önmagában – túl azon persze, hogy gebedjen meg, az én pénzemet költi – nem az az igazi baj, hogy a NER első generációs gazdagjai drága kupikba járnak és közben olyan bunkók, hogy a baseball-ütőig is egy negyedórát kellene rajtuk esztergálni. Biztos vagyok benne, hogy az ifjú Vanderbilt vagy Rockefeller sem volt kifinomultabb, amikor először elment ebül szerzett pénzén mulatni.
A bunkó újgazdag teljesen ismert jelenség.
Gondolom, hogy londoni pincérkörökben van egy nagyon frappáns egy-két szavas elnevezése az aktuális keleti, közel-keleti, kelet-közép európai újgazdag aranyifjúnak, aki eljön az ifjú arszlánok életét élni Londonba. Hogy ez most épp a magyar diktátor EU-pénzekből meggazdagodott haveri köre, vagy a fehérorosz téeszprivatizáció, a litván vasútépítés vagy az ukrán gázszállítás nyerteseinek bandája, a kurvák, stricik, drogdílerek szempontjából teljesen mindegy. Keleti, sok pénze van és nem tudja jól elkölteni, mert fogalma sincs a luxusról.
Azt gondolja, hogy a világ legjobb és legexkluzívabb pezsgője a Mumm, amit a Formula 1 dobogójáról locsolnak, hogy a legjobb óra a Rolex, lehetőleg aranyból, a legjobb autó a Ferrari F-akárhanyas, és így tovább. Ha annyi pénze van, hogy ezeket mind megveheti, akkor vesz ezekből még egyet. Kettőt. Ötöt.
Mert nem tudja, nem is hallott, arról a fajta luxusról, amely boltban nem kapható, vagy ha kapható, akkor se feltűnő. Csak jó. Ritka, elképesztően drága, és közben nem státusszimbólum, mert olyan embereknek csinálják, akiknek már nem kell a státuszukat szimbolizálni.
Itt kanyarodunk vissza a Vanderbiltekhez és a Rockefellerekhez és ahhoz, hogy mi az igazi baj a NER-aranyifjakkal.
A Vanderbiltek és Rockefellerek egy idő után megtanulták, hogy a rablás az small business. Big business abból van, ha sok pénzt, szolid haszonnal forgatunk. Mindegyik civilizálta az üzleteit, tisztára mosta a pénzeit.
Rájött, hogy őt még mindig csak egy szemét rablónak tartják, ezért vénségére mindegyik adakozásba fogott, operaházat, egyetemet alapított, és támogatott sok pénzzel. A gyerekét már nem bűnözőnek taníttatta, hanem a nagy vagyon haszonélvezőjének. Mindegyiket az uralkodó osztályba igyekezett kiházasítani, amely a házasságra talán még fanyalogva nézett, de az unoka már a legfelső réteg teljes jogú tagjaként bulizott a Yale-en vagy a Harvardon a többiekkel.
A monarchiákban előbb-utóbb jött a peerage, vagyis a főrendi cím megkapása, amikor már diszkréten nem illett emlegetni Bivalybasznád 3. earl-je előtt, hogy az első earl apja egy félzsidó lókupec volt, aki egy gyanús eredetű ménest passzolt el az épp akut lóhiányban szenvedő lovasságnak, hogy legyen mit kilőni a krími háborúban… Miért is tette volna, amikor is az első earl szerencsésen fektette be a lókupeckedésből szerzett pénzt rézbányákba, és lett belőle a zsidó művészek kiváló mecénása, a második earl öccse (1st baronet of Bivalybasznád-külső) admirális lett a flottánál, és fél lábát vesztette Jütlandnál, a harmadik earl pedig (hobbiból) neves kutatóbiológus és így tovább.
Ehhez azonban kapitalizmus kell.
Ehhez az kell, hogy az ebül szerzett első millió után már ne rablással folytatódjon a felhalmozás, hanem valamilyen biznisszel. Ezzel a kapitalizmus betagolja az új fiúkat az elitbe, amelyiknek az érdeke a kulturált pénzkeresés kereteinek a fenntartása, és a kulturáltan keresett pénz élvezetének a lehetősége. Ráadásul, ellentétben a feudalizmussal, az ebül szerzett első millió nem halott vagyon, amelyet legfeljebb aranyra lehet váltani, és el lehet bulizni.
A vagyon előbb-utóbb visszatalál a gazdaságba. Akármennyi lopott pénzve van a NER aranyifjainak, az vissza fog kerülni a gazdasági körforgásba, mert a kurvák, akiknek a seggéről az este felszívták a kokaint, az ezért kapott gázsiból másnap befizetik a gázszámlát, bevásárolnak, és szépen a pénz visszacsorog.
De az aranyifjak nem kezdik el többszörözni a pénzt. Két okból: a kisebbik az, hogy a legtöbbjük olyan hülye, hogy fogalma sincs arról, hogy ezt hogy kell csinálni. A Rockefellerek és Vanderbiltek idején is a többség hülye volt hozzá, igazából a kivételek neveire emlékszünk.
A nagyobbik baj az, hogy nincs is nekik megengedve.
Egyrészt nincs annyi pénzük, hogy igazán nagy bulikba szálljanak be. Nem tudnak mondjuk 10% önerőt tenni egy olyan hitelbe, amelyből vesznek 30 új Siemens villanymozdonyt, amelyet aztán lízingbe adnak magánvasutaknak, mozdonyonként és havonta (a hiteltörlesztés levonása után) keresve ötvenezer eurót. Mert havi másfélmillió euró fix, független jövedelem mellett már egyáltalán nem lennének rászorulva Orbán Viktorra.
Előbb rájönnének, hogy ennyi pénzt már lehetetlen elbulizni, és hogy abban a társaságban, ahova ennyi pénzzel belépő van, már olyan lehetőségek jönnek, hogy az a havi másfélmillió elkezd szépen felkúszni. Rájönnek, hogy ilyen vagyon mellett nem neki kell jóban lenni a politikussal, hanem a politikusnak vele.
Ezt pedig Orbán Viktor nem engedi meg.
Ezért aztán ezek a fiúk epizodisták a londoni, párizsi, monacói éjszakában, vedelik a másodvonalbeli pezsgőt, bőgetik a Ferrarit, és fogdossák a hoszteszek fenekét. Aztán egyszer majd eltűnnek. A pincérnek – mivel profi – ez másfél óra gondot fog okozni, hogy Monsieur Tiborczról átálljon Monsieur Morariura vagy Monsieur Taraszovra. A biznisz megy tovább, jó pénzért a kocsis is bejöhet a suvickolt padlós szobába.
Csak nem neki való.
